A 00485. számú parancs

Az irodába éles szögben sütött be a nap. Kint már éledezett a város. Öt ujjal dobolt az ablakpárkányon. Még senki nem érkezett meg a találkozóra, és ez azt jelentette, hogy mindenki késett. Nem ismerte a protokollt, így fogalma sem volt arról, hogy most éppen hibázik-e, vagy mindenki más hibázott. Attól tartott, hogy ő a ludas. Talán nem illik előbb megjelenni egy megbeszélésen. Talán éppen az a helyén való viselkedés, ha pontban akkor érkezik, amikor a többiek. El kellett volna bújni a folyosón, és észrevétlenül csatlakozni a társasághoz. Az lett volna a legjobb, de most már késő… Vagy mégsem.
Sarkon perdült és az ajtóhoz sietett. Még ki tud lógni, elbújik…
Az ajtó éppen előtte tárult ki.
– Á, az ifjú titánunk! – tárta szét karját a Bácsi. Mindenki így hívta az egész épületben, ezért ő sem mert másként gondolni rá. Ha a nevén nevezné, talán azonnal bajba kerülne. Egy hivatalnak meg vannak a szabályai, csakhogy ezeket a szabályokat nem papírra írják, hanem a fejekbe. Fel kell kutatni őket, meg kell érteni, és helyesen kell alkalmazni azokat, ha az ember előre akar jutni. A papírra vetett szabályok megmaradnak az irodistáknak.
A Bácsi két beosztottjával érkezett. Hatalomban mindkettő magasan ő fölötte állt.
– Akkor kezdjük – ült le szokásos karosszékébe az Öreg. – Ki van soron?
– A mokányok – vett elő egy papírlapot a hóna alatti paksamétából azt első számú beosztott.
– A mokányok – ízlelgette a szót az Öreg. – Nem szeretem őket. Mi legyen velük?
A második számú beosztott megköszörülte a torkát, de mielőtt megszólalhatott volna, az Öreg felé biccentett. – Mit csinálna velük az ifjúság?
Megfagyott benne a vér. Az Öreg talán még soha nem kérte ki a véleményét. Előkotort mindent, amire emlékezett a mokányokkal kapcsolatban.
– A mokányok valójában nem sok baj okoznak.
– Aha! – hümmögött az öreg. – Folytasd!
– Társadalmi erejük csak névleges. Egységbe nem tömörülnek, de ha megtennék, létszámuk miatt akkor sem lenne jelentős szerepük.
– Igen. És mit tennél velük?
Nagyot nyelt. Most minden eldől. Az Öregnél nem sok esély adatik. – Úgy gondolom, hogy nem kell tenni semmit – mondta, és az Öreg szemébe nézett. Tudta, hogy ez nagy bátorságra vall, de kockáztatnia kellett.
Az Öreg lassan bólintott egyet. – És ha én mégis akarok valamit kezdeni velük? – kérdezte halkan.
Meghökkent. Miért kellene bárkivel is foglalkozni, aki nem jelent veszélyt, és okot sem adott rá? Ennek így nincs értelme.
– Nos? – kérdezte az Öreg.
– Talán ha alapos vizsgálat alá vennénk őket, akkor…
– Akkor?
– Akkor biztos találnánk valamit…, uram.
Az Öreg nem válaszolt, a beosztottak sem pisszentek. Úgy érezte, hogy most valami végzetes dolog kellős közepébe keveredett, és nem biztos, hogy jól jön ki belőle.
– Fiam, még sokat kell tanulnod, ha itt akarsz maradni – jelentette ki végül az Öreg. – Az a baj, hogy fordítva gondolkodsz.
– Fordítva?
– Igen. És ez ebben a szakmában ez nem különösebben eredményes megközelítés. Meg kell tanulnod normálisan gondolkodni.
– Értettem! – bólintott hevesen.
– Dehogy értetted! Ha értetted volna, akkor úgy válaszoltál volna, hogy… na, hogy? – nézett az első számú beosztottra az Öreg.
– Uram, arra gondoltunk, hogy egy összeesküvés megfelelő lenne.
Az Öreg elismerően bólintott. – Na, ez már kreatív. Miféle összeesküvés?
– Nemzetközi.
– Remek. És ki van benne?
– Ez összes mokány és minden mokányszimpatizáns.
– Jó! Legyen így – mosolyodott el az Öreg. – Érted már? – nézett rá.
Megrázta a fejét. – Uram, a mokányok nem szövetkeztek ellenünk.
– De bizony igen – bólintott komolyan az Öreg. – Nem hallottad? Most mondták.
– De uram, hiszen nincs erre mutató bizonyíték…
– Van erre bizonyítékunk? – kérdezte az Öreg fennhangon a második számú beosztottat.
– Rengeteg. Ma estére be is tudjuk mutatni azokat.
– Akkor mégis van – nézett rá az Öreg. Pillantása kemény, várakozó volt.
– De… honnan? – kérdezte hebegve.
– Az számít?
– Igen, azt hiszem, hogy…
– Nem. Még mindig fordítva gondolkodsz. Még mindig azt hiszed, hogy az számít, ami van. De ez így nem megy! – Az Öreg hangja egyre keményebbé vált. Felállt a fotelből. – Még mindig azt hiszed, hogy előbb vannak a tények, és arra reagálunk. De a valóság pont fordítva működik. És ha ezt nem érted meg, akkor nincs itt semmi keresni valód. A helyes nézőpont az, hogy előbb vannak az állítások, és a tények azokhoz igazodnak. A valóság igazodik a valóságról való elképzeléshez, és nem fordítva. Ha a mokányok összeesküvők, akkor azokká válnak, már azokká is váltak. Ha tetszik nekik, ha nem. A világ így működik. A politika így működik, a rendszer így működik. Ezt most és mindenkorra a fejedbe kell vésned, mert ha fordítva gondolkodsz, akkor el fogsz bukni. És én nem szeretem azokat, akik bukásra vannak ítélve. Nem szeretem azokat, akik hagyják magukat a tények által irányítani, mert azok nem vezetők, azok vesztesek, azok mokányok.
Az utolsó szavakat már kiáltotta az öreg.
– Netalán te is mokány vagy? Ha jól megnézlek, pont úgy festesz.
Teljes testében megremegett. Nem mert szólni, ezért csak nemet intett fejével.
– Akkor viselkedj úgy, mint egy valódi irányító. Szóval, mit kezdenél a mokányokkal?
– Uram…
– Igen?
– Itt lenne az ideje leszámolni velük.
Az Öreg széles mosollyal nyugtázta a választ. – Na végre. Mikor lép életbe az összeesküvés?
– A mai nappal – mutatott az első beosztott az asztalra tett papírlapra.
– Remek! – biccentett az Öreg, és egy határozott mozdulattal aláírta a dokumentumot. – Mikor kezdődik a dolog?
– Már délután.
– Az jó. Akkor hamar mokánymentesek leszünk, ami mindenki érdeke. Kinek kell egy összeesküvő, áskálódó, gyilkos társaság, akik csak arra várnak, hogy tönkre tegyék azt, amit eddig építettünk? Borzalmas, hogy ilyenek élnek köztünk!
– Már nem sokáig, uram – tette el a papírlapot a második számú beosztott.
– Helyes, helyes! Talán ha a titkárunk felügyelné a processzust, akkor végleg megértené, hogy hogyan működik a valóság.
– Igen, uram – bólintott az első számú beosztott.
– Akkor ezt megbeszéltük. Csak ügyesen! – nézett rá az Öreg, és az ablak felé fordult. A két beosztott értette a jelzést. Csendben felállt és az ajtó felé sietett. Ő is tartotta velük a tempót.
– Fiam! – szólat meg az Öreg.
– Igen, uram! – fordult vissza az ajtóból.
– Két féle ember van: az, akit az emberek érdekelnek, és az, akit a hatalom. Errefelé csak az egyiknek terem babér. Remélem, tudsz választani a kettő közül.
Bólintott, és a háta mögött összefonta remegő ujjait.
Már a folyosón jártak, amikor megtorpant előtte az első számú beosztott.
– Akkor mi lesz az első lépés?
– Tessék?
– Mit tegyünk a mokányokkal?
– Ezt én mondja meg?
– Maga vezeti a processzust. Az előbb nevezte ki az Öreg.
Értetlenül tárta szét kezét, de a két beosztott meg sem rezzent. Arra vártak, hogy mondjon valamit.
– Nem is tudom – köszörülte meg a torkát. – Talán össze kéne állítani egy listát.
– Miről?
– Gondolom, a mokányokról.
– Értettem! – bólintott az első számú beosztott, és már ott sem volt.
– Nekem mi lesz a dolgom? – kérdezte a második számú beosztott.
– Azt hiszem… kéne egy másik lista arról, hogy mit követtek el.
– Értem, uram. Mi legyen benne?
– Nem tudom, legyen kreatív.
A második számú beosztott is bólintott, majd elviharzott.
A folyosó üresen kongott.
Körbenézett. Még mindig remegett a keze. Talán a mokányok miatt, futott át fejében a gondolat, és ez valahogy megnyugtatta. Igen, a mokányok tehetnek mindenről.
*
“A szovjet Belügyi Népbiztosság (NKVD) 00485. számú parancsát… 1937. augusztus 11-én adták ki Nyikolaj Ivanovics Jezsov belügyi népbiztos aláírásával „a Lengyel Katonai Szervezet kémhálózatának teljes likvidálására”. Ezzel indult el a totális sztálini terror és az etnikai alapú tömeggyilkosságok.
1937 augusztusában a szovjet állami terror a „belső ellenségek”: kulákok, papok, hívők, bűnözők után a nemzetiségek ellen fordult. Sztálin az 1919-20-as lengyel–szovjet háború óta nem bízott a lengyelekben, Jezsov pedig tartott az NKVD lengyel származású veterán tisztjeitől, ezért azt állította, hogy megtalálta az egész Szovjetuniót behálózó, Sztálin életére törő hálózatot, a „Lengyel Katonai Szervezetet” (Polska Organizacja Wojskowa). A koncepció szerint az összeesküvők a pártvezetésbe, a katonaságba és az NKVD irányításába is beszivárogtak, ezért a népbiztos augusztus 11-én kiadta a 00485. számú parancsot „a Lengyel Katonai Szervezet kémhálózatának teljes likvidálására”.
Mivel az összeesküvés valójában nem létezett, Jezsov utasítására gyakorlatilag minden lengyel származású, vagy lengyeles nevű, sőt akár csak római katolikus vallású személy érintetté vált. Válogatás nélkül vitték el az embereket, a faluról falura járó állambiztonságiak sok helyen a teljes lakosságot összegyűjtötték. Elhurcolták a papokat, de még a lengyel kommunistákat is. Szovjet állami dokumentumok szerint közel 140 ezer embert érintett az akció, akiknek mintegy 80%-át halálra ítéltek és azonnal kivégeztek.
A lengyelek elleni tömegterror mintává vált más nemzetiségek elleni támadásnak is: 1937-38-ban 16 ezer lett, 8 ezer észt, 9 ezer finn „kémet” öltek meg.” /wikipedia/