A kukkoló

Egy fa alatt állt a kocsi. A fűz ágai a föld felé omlottak, így a néhány méterre futó járdáról alig lehetet észrevenni a járművet. Talán a kutya miatt szúrta ki. Amikor közelebb lépett, sejteni kezdte, hogy miről lehet szó. Az autó ablakai belül voltak kitapasztva fényvédő elemekkel, és egyértelmű volt, hogy nem a napfényt akarják kizárni, hanem azokat a pillantásokat, melyek, ahogy most az övé, megpróbálnak belesni az utastér fülledt erotikájába.
Megtorpant. Nem akart leskelődni, de mégis nézte egy ideig a kocsit. Talán ring kicsit, és akkor biztossá válik, ami már most is elég valószínű. A kocsi nem ringott, és ez egy kis csalódást keltett benne.
Vajon mi kell ahhoz, hogy egy pár itt intézze szerelmi együttléteit, tűnődött el egy pillanatra. Nincs egy ágy sehol a városban? Nem. Ennek számos más oka is lehet. Páldául, hogy egyikük sem lakik a városban, de mértanilag ez a pont van éppen a két város között. Vagy földben éppen itt fut egy vízér, mely termékennyé teszi a nőt. Vagy talán a férfinak a közelben van a munkahelye, és nem tud hazamenni peteéréskor, ezért a nő eljön, hogy itt nemzzék meg a következő generációt. Vagy egyszerűen csak szeretik egymást, és bárhol, bármikor.
Vagy két rossz házasság próbál egy harmadik kapcsolatban vígaszt találni. És persze ez házasságtörés, sőt, dupla, de néha éppen a házasságtörés adja meg az egyedüli esélyt arra, hogy ne bolonduljon meg az illető abba, amibe valaha egyszer önként mászott bele. Eszébe jutottak a szülei. Apa és anya Hát igen. Vannak rossz házasságok, és vannak pokoli házasságok. Az ővék rosszabb volt a pokolnál. Míg el nem váltak.
Az autó megmozdult. Ez az! Jól sejtette. Perverz vagyok, gondolta futólag, majd fel is mentette magát. Ez semmi más, mint ösztönös, biológiai alapú kíváncsiság. Akkor lenne kukkoló, ha most odalopódzna és megpróbálna belesni a réseken. De erről szó sem lehet. Sőt, már indul is. Füttyentett a kutyának, aki engedelmesen mellé sorolt. Még egy pillantást vetett az autóra. Fiatalság, bolondság. Van az a kor, amikor még nem zavarja az embert egy kiálló kézifék. Elképzelte a lányt, ahogy a melegtől pirosló arccal szeretkezik. Ha egy nő nézné most a kocsit, talán egy fiút látna lelki szemei előtt. Két szép embert. És persze majd egyszer abbahagyják, és talán ölelkeznek még egy kicsit, aztán kiszállnak a kocsiból, hogy végre levegőt kapjanak. Egy csók, aztán mindenki megy a maga dolgára. A lány talán küld egy sms-t, hogy „írj, ha városban jársz, szerelmem”. A fiú pedig visszaír, hogy „egyszer lesz majd lakásunk is, ne aggódj”.
Elmosolyodott.
– Ne kukkolj! – nézett a kutyára.
Éppen akkor nyílt ki a kocsi ajtaja, amikor elfordult.
Érezte, hogy nem illene visszanézni, de azt is, hogy ez még mindig az a bizonyos biológiai alapú kíváncsiság. Most MEGLÁTHATJA a lány kipirult arcát, a fiú szerelmes pillantását, és ez jóleső érzéssel tölti majd el a séta végéig. Lopva nézett vissza a kocsi felé.
A hátsó ajtó már nyitva volt. Egy alak lépett ki a fűz ágai közé.
Elsőként a nő lábát látta meg. Ezzel egy időben bukkant fel a másik oldalon egy kócos fej. Ő lesz a fiú.
A kutya továbbfutott.
Ő pedig egy ideig nem kapott levegőt.
Amikor végre megszólalt, csak egyszerű szavak jutottak az eszébe: – Apa! Anya!