A szoba nem volt nagy, az asztal szinte az egészet betöltötte.
– Ez nem terem. Inkább egy szoba – jegyezte meg Má – Remélem, nem kértek érte sokat.
– Ez van – mosolyodott el Jé és leült az egyik székre. – Hol van Tá?
– Online jött. A telómban van.
A többiek is helyet foglaltak. Kint már lement a nap és a szoba falát más fények festették színesre. Kihozták az ételeket. A legtöbben már ettek volna, de Jé nem figyelt rájuk. A gondolataiba temetkezett. Fölötte könnyednek tűnő társalgás szavai szálltak. Amikor megszólalt, hirtelen csend lett.
– Már nagyon vártam ezt a vacsorát.
– Mi is! – jegyezte meg Fü. – Éhesek vagyunk.
– … mert ez lesz az utolsó, amit veletek töltök.
– Elutazol? – nézett fel rá Si.
– Nem. De már nem leszek itt.
– Akkor elutazol. Így tavasszal olcsók a repülőjegyek. Hova mész?
– Elhívtak, értetek.
– Új üzlet?
Jé megrázta a fejét, majd az asztalon heverő kenyérhez nyúlt.
– Figyeljetek rám! – mondta.
Újra csend lett. Valahogy mindig csend lett, amikor Jé beszélt.
– Figyelünk! – mondta komolyan Má.
– Vegyétek és egyétek, ez az én testem! – mondta és kettétörte a kenyeret majd a mellette ülőknek adta.
– Ez nem a tested – mondta Pé.
– De igen. Egyétek és ezt cselekedjétek az emlékezetemre.
– De ez nem a te tested.
– De igen. Ez egy… ez most az.
– És együk meg?
– Most mondtam – nézett rá Jé.
– Gluténmentes? – kérdezte Já.
– Nem tudom, hogy gluténmentes-e.
– Mert én gluténérzékeny vagyok, csak azért kérdezem.
– Azt tudom, hogy nincs benne kovász.
– De glutén igen.
Jé tanácstalanul széttárta a kezét.
– Felpuffadok, ha gluténes – mondta komolyan Já.
– Csak lehet már gluténmentessel is pótolni, ugye? – kérdezte Be.
– Gondolom, lehet – bólintott tanácstalanul Jé.
– Jó lenne.
– Akkor ezt tisztáztuk? Lehet gluténmentes.
Bólintás volt a válasz.
– Jó. Akkor most – mondta Jé és felvett egy pohár bort az asztalról. – Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre – mondta és átadta a poharat.
– Ez bor – jegyezte meg Pé.
– Az a vérem.
– Ez bor. Látom, hogy az. Vörösbor.
– Ajjaj! – csóválta meg fejét Si.
– Most mi ajjaj? – nézett rá Jé.
– Hisztaminérzékeny vagyok. A vörösbortól kiver a ragya és fáj a gyomrom.
– Csak van már hisztaminmentes bor – vont vállat Ja.
– Nem nagyon. És ha van is, akkor az fehér. Fehérborral jó a véred?
– Tessék? – nézett rá Jé megrökönyödve.
– Jó a fehérbor, vagy nem? Vagy lehetne esetleg tömény? Azt tudom inni. Az nem üt ki.
– Hát ezt… – csóválta meg fejét Jé tanácstalanul.
– És az alkoholmentes? Gyerekbor is jó? – kérdezte Fül.
– Az szerintem nem jó, vagy igen? – nézett Jére Si.
Vita kerekedett a bor körül. Jé csendben kivárta, míg nyugvópontra jutnak.
– A lényeg – mondta kimért nyugalommal – …, hogy ezt cselekedjétek majd az emlékezetemre.
– Amíg vissza nem jössz, nyilván.
– Igen.
– De gluténmentesen és hisztaminmentesen emlékezünk – bólintott Fü.
– Legyen úgy.
– És mikor emlékezzünk rád, amíg el vagy. Egyébként merre mész? Távolkelet?
Jé hagyta elmenni füle mellett a kérdést.
– Emlékezzetek mindig.
– Mindig? – nézetek rá többen is. – Szabin is?
– Szabin is. Lehetőleg mindig.
– De mikor mindig?
– Mondjuk amikor összejöttök, hogy emlékezzetek rám.
– Akkor ez meeting? – kérdezte Fü. – Hétvégén is?
– Nem meeting. Összejövetel.
– De lehet online, ugye?
– És mikor jöjjünk össze? – vágott Fü szavába Má.
– Nem tudom. Gyakran. Mondjuk legalább heti egyszer délben, vagy este.
– Jó, de melyik időzónában? – kérdezte Pé.
– Ezt hogy érted?
– Délben, vagy este, rendben, de nálad délben, ahol vagy, vagy nálunk délben, ahol mi vagyunk? Vagy nem utazol olyan messzire? Mennyin az eltolódás?
– Nem tudom, melyik időzónában. Mindegyikben.
– Az nagyon sok dél és nagyon sok emlékezés. Te csinálod meg a meetinget?
– És hogy? Teams, vagy messenger… nekem még Skype-om is van.
– Nekem is – jelentkeztek többen.
– Ezt oldjátok meg ti. És nem online. Vagyis igen, de nem úgy.
– Hát hogy?
– Majd… majd megtudjátok.
– Jó vicc – csóválta meg a fejét Má.
– Ez nem vicc.
– Nem lehetne inkább egy memót írni?
– Mit?
– Memót. Elküldöd kör e-mailben a mostani meeting memóját, mi beállítjuk az emlékeztetőt a naptárban minden nap délre, és mindenki emlékezik majd egyénileg offline, aztán majd hetente összesítjük Excelben. Ezerszer hatékonyabb, mint a kenyér.
– Én nem eszem gluténest – jegyezte meg Pé.
– Én meg nem iszom egyébként – bökte ki Fü.
– Mit?
– Semmit. Már egy éve. Egyéni döntés.
– Na jó! Figyeljetek – emelte fel a kezét Jé. – A lényeg az emlékezés. Ez érthető? Majd írok memót is. Vagyis nem írok. De hogy írok. Ez maga a memo.
– Azért érdemes lenne körbeküldeni – morogta Má.
– Csend! Majd te körbeküldöd, ha akarod, világos? – Csattant fel Jé. Má megvonta a vállát. – Rendben. Akkor ennyi.
– Ennyi? Csak ez volt? – kérdezte meglepődve Ja.
– Ja nem. Még az is van, hogy valaki elárul – mondta halkan Jé.
– Ki? – hördültek fel többen.
– Csak nem akarod azt mondani, hogy valaki az itt ülők között nem írta alá a titoktartásit? – nézett fel Já Jére őszinte elborzadással.
– Csak azt mondtam, hogy valaki elárul.
– Ki nem írta alá a titoktartásit? – állt fel Já hatalmas lendülettel.
– Nem tudom, hogy aláírta-e – jegyezte meg Jé.
– De ki az? Mert ha aláírta, akkor a gatyáját is lepereljük róla. Előre szólok, akárki is az, hogy jól gondolja meg, mielőtt szivárogtatni kezd, mert csúnyán megjárja.
– Feltéve, hogy aláírta, mert ha nem, akkor… – vont vállat Má.
– De ki volt ilyen? Ezt hogy hagyhattad, Jé? – nézett Jére vádlón
– Ez nem az én dolgom. Én csak azt tudom, hogy elárul. Nem szivárogtat, hanem elárul.
– Jó. Nem érdekes – legyintett hevesen Já. – Felkészülünk. Eleve nem mindegy, hogy melyik média hozza le. Van, amelyiket senki sem vesz komolyan. Ha gyorsak vagyunk, akkor…
– Já! – nézett fel rá Jé. – Nyugalom. Ez már el van rendelve.
– Mi az, hogy nyugalom?
– Nyugalom! – mondta Jé. A szavai szomorú, hűs szellőként csitították le az indulatokat.
– Azért lehettél volna kicsit körültekintőbb. A titoktartási aláírása rutin dolog… – morogta Já.
– Értem! – mondta szelíden Jé.
Csend lett.
– És most? – szólalt meg sokára Jú. – Mi lesz?
– Ki kéne menni a ligetbe. Kellemes az este – állt fel Jé.
A többiek követték a példáját.
– Meddig leszünk? – kérdezte Má.
– Egy ideig. Nem mindegy?
– Ott van wifi? – kérdezte Má.
– Nem tudom, hogy van-e wifi. Fontos ez?
– Eléggé. Meg akarom írni a memót. Összefoglalnám értelmesen, mert ez itt nem volt valami komoly tájékoztató.
– Nem?
– Hát nem.
– Elnézést!
– Nem baj. Megoldom… ha van wifi.
– A glutént és a hisztamint is foglald bele. Az fontos. És írj néhány helyettesítő terméket is – mondta Fü.
– És az időzónákat is tedd bele. Meg hogy teams-en lesz-e.
– És írjunk alá egy titoktartásit most – szólalt meg Be a vacsora óta először.
– Ez nagyon jó ötlet – biccentett Má. – De hogyan?
– Van a sarkon egy copy-shop – jegyezte meg lelkesen Fü.
– Remek. Kinyomtatok párat és utánatok viszem – sietett az ajtóhoz Jú.
– Igyekezz, várnak rád! – mosolygott rá Jé kesernyés mosollyal. – Éjfélkor zárnak.
– Megyek! – bólintott Jú. – Ha meg nem sikerül elcsípnem, akkor…
– Akkor majd a memoba belefogalmazom – mondta Má. – És csinálok hozzá egy online ívet.
– Az jó lesz, nagyan jó… – nézett rájuk könnyes szemmel Jé. – Vagy talán az is lehet, hogy hagyjuk az egészet és nem mondtam inkább semmit.
*
Március 28. Nagycsütörtök
Oberon álma 2. rész(8)
A szócikk(5)
Az archívum 2. (befejező) rész(5)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
Tanulni arany(4)
A betelefonáló(4)
Részletkérdés (felolvassa: Molnár Anna)(4)
Szép emberek(4)