Barátok

Aztán kilépett a hőségbe. Elgyalogolt az utca végéig, ott leült egy padra. Nagyokat szuszogott. Ki kell érnie még a buszhoz, ami persze késik vagy korán jön vagy éppen időben, de ő nem tudja, hogy melyik, mert nincs okos telefonja, ami okosan eligazíthatná, hogy mennyit ücsöröghet még a padon. Szóval ő majd csak kiér a megállóhoz, aztán ahogy esik, úgy puffan: majdcsak jön az a busz. Nem érezte valami jól magát, de arról szó sem lehetett, hogy lógjon. Mert vannak fontos dolgok és vannak nem annyira fontos dolgok az életben, de a helyzet az, hogy erről nem mi döntünk, és ostoba ember az, aki úgy hiszi, neki van elég ereje és tudása a mérlegeléshez. A közeli parkban egy zöld kandeláber oldalán köztéri óra mutatta az időt, és ő minden alkalommal döbbenten vette tudomásul, hogy mindezt pontosan teszi. Az sem volt okos. Csak úgy régimódian jártak körbe a mutatók. Mikor a nagymutató a kilenceshez ér, ő feltápászkodik és kirobog a buszmegállóig. Lyukasztani már nem kell, elég öreg ehhez a kegyhez. Persze egy vén sem értékeli a becses ajándékot. Ők örülnének, ha izgulni kéne, nehogy elcsípje őket egy kalauz. De egy bizonyos koron túl már elcsípni sem érdemes senkit. Hiszen mi poén van abban, ha elkapsz valakit, aki nem is tud menekülni, de ha tudna, akkor sem akaródzna neki? Mindegy. Lassan fel kell tápászkodnia. A buszút körülbelül húsz perc. Onnan egy kis gyaloglás az iskoláig. Hát igen. Pepe leérettségizik. Ez még nem nagy újság. Pepe helyes, okos kis kölyök. Talán egyetemre megy, felesége lesz, meg nyilván gyerek is. Előtte az élet. Nem ezért megy a sulihoz, ahol, ha minden igaz, dél környékén kinyílnak az ajtók és kitódulnak rajta a papíron már érett kölykök. Nem. Nem azért lesz ott. Pipin miatt vállalja be ezt a hercehurcát. Pipin miatt, aki immár hatvan éve barátja, és aki ott fog feszíteni az iskola előtt egy hatalmas adag fagylalttal, mert megígérte a kölyöknek, hogy kitűnő bizi esetén fagyival várja kint a lépcső alatt. Persze akkor is fagyival várta volna, ha a kölyök síkhülye és negyven éves korára szerzi meg az érettségit, de ez már részletkérdés. Szóval Pipin ott lesz. És ezért ő is ott lesz. Pipin egyébként civilben Károly volt, de neki csak Pipin maradt és marad, amíg él. A gimnáziumban ragadt rá a név. Amikor kiderült, hogy Tibor bácsi nem viccel, és tényleg élt egy Kis Pipin nevű uralkodó valamikor ezen a bolygón, ők ketten úgy elkezdtek röhögni, hogy végül a folyosón találták magukat egy kövér egyes kíséretében, és ha a memóriája nem kapott még teljesen gellert, akkor arra is emlékszik, hogy még a következő órán sem tudtak egymásra nézni vinnyogó nevetőgörcs kockázata nélkül. Így megy ez a kölyköknél. A lényeg, hogy Károly attól a pillanattól kezdve Pipin lett, és most is az. Ő már nyilván ott ácsorog az iskola előtt, nehogy lekésse a bulit. A pillanatot, amikor a legfiatalabb unokája is nekiveselkedik a nagybetűsnek. És ezért neki is ott kell lennie. Ott kell állnia Pipin mellett, ahogy V. Trágyanevű Konstantin sem hagyta volna egyedül fagyizni a barátját. Hát igen, Pipin után feltúrták a történelmet hülye nevek után, és rá is akadtak egy párra. Nyögve tápászkodott fel a padról. Kissé szorított az ing, vagy a mellkasa nőtt meg mióta elindult otthonról. Hazafelé talán taxival jön, vagy mentővel. Ki tudja? Kis dolgok, nagy dolgok, a mérlegelés nem itt zajlik. A buszmegállóban tömeg volt. Csak baromi nagy szerencsével ülhet majd le. Persze ha elájulna, akkor lenne hely, csak akkor lekésné Pipin nagy fagyis pillanatát. És ezt nem nagyon szeretné. Ott kell lennie. Egyébként Pipinnek nem mondta, hogy eljön. Hogy mondta volna? Ilyen korban már az is nagyzolás, ha a klotyóra vezető utat biztosra mondja az ember. Szóval Pipin nem tudja, hogy megy. Nem tudja, de azért érzi. Pipin nem hülye. Öreg, de nem hülye. Izzadni kezdett. Ez az utazás nem lesz leányálom. Befutott a busz, mely sziszegve nyitotta ki az ajtaját. Persze nem ott, ahol ő állt. Fel kell férnie, mert lekési Pepe és Pipin nagy pillanatát. A kipufogó ezer fokon öntötte rá a meleget, míg sorban állt, hogy feljusson, de végül sikerült a hadművelet. Legközelebb ha Pipinnel történik valami, akkor már előző este elindul, hogy ne kelljen sietnie. Izzadt kézzel kapaszkodott meg az egyik korlátban. Pipin örülni fog, villant fel benne a jelenet, amikor barátja mellé áll majd az iskolai lépcsősor aljánál. Izzadni fog, mint egy ló, de közben jól érzi majd magát. Aztán talán ketten elmennek és isznak egy sört. Vagy megeszik a fagyit, ha a kölyök nem kéri. A busz meglódult, és meg mert volna esküdni rá, hogy a szellőzőkből forró levegő éri az arcát. Fázik a sofőr? Vagy maga az ördög vezeti ezt a pokoli járművet? Mindegy, ott kell egyen. Mert ott a helye. Pipin mellett. A harmadik megállónál az utasok háromnegyede leszállt. Megkönnyebbülve roskadt le egy ülésre. Még hat megálló. Aztán a séta. Már ha túléli ezt a szűk inget és bő mellkast. Szorít ez mindenhogy. De nem baj. Egyáltalán nem baj. És aki azt mondja, hogy az, hogy ilyen kánikulában otthon kell maradni, főleg egy ilyen vén trottynak, az nem érti a lényeget. Nem érti, hogy minden ezen múlik. Hogy ezért megéri meghalni. Persze a fene se akar meghalni, de hát ha esetleg így esik, akkor megéri. Kis dolgok, nagy dolgok. És Pipin persze nem haragudna meg. Dehogy. Sőt, lebeszélné őt erről az útról, de közben ő is ugyanígy elkutyagolna hozzá, ha fordítva lenne a helyzet. Mert Pipin és ő barátok. És a barátságot tanulni kell. Nem is könnyű elsajátítani. Ugyanis vannak benne zavaró tényezők. Csapdák, melyek rosszindulatú világítótoronyként eltérítik a naiv hajósokat. Idő kell hozzá, hogy a barátág lényegét kimossa a víz a partra, hogy felbukkanjon az üledékből a kincs, az alap, mely az egészet összefogja és értelmessé teszi. Ugyanis sokan azt hiszik, hogy a barátság feltétlen odaadás, önzetlenség. Hogy barátnak lenni annyi, mint jól érezni magunkat a másik társaságában. Azt képzelik, hogy a barátok szépeket gondolnak egymásról és megvédik a másikat, ha baj van, hogy néha az életüket kockáztatják valakiért, akivel tulajdonképpen nem állnak rokonságban. És igazuk van. Igazuk van, de mégis tévednek. Mert a barátság lényege nem ez. Nem ez az alap, amiből kinőhet minden szép szóvirág és jelző és történet, mindaz, ami a barátságot jellemzi. A szikla, melyre mindez felépülhet sokkal egyszerűbb. Pofonegyszerű. Nevetségesen egyszerű. A barátság leglényege az, hogy ott van az ember. Ott áll a másik mellett. Akkor is, ha a másik sír. Ha boldog, ha nem boldog, ha elhagyták, ha megházasodott, ha megnyílt az első kiállítása egy koszos kultúrház padláshelyiségében, ha egy jót akart enni valakivel, ha nem volt kedve egyedül moziba menni, ha beszélgetésre, hallgatásra, hülyéskedésre vágyott. Ha haldokolt. Ott kell lenni. Ez a barátság. Hogy ott vagy. Minden más ebből nő ki. És neki ott kell lennie Pipin mellett. Nem Pepe miatt. Neki csak egy öreg trotty ő. Pipin miatt. Mert barátok. És egy igazi barát jelen van a másik életében, azokban a pillanatokban, amikre majd a Nagy Költözéskor visszatekint az ember. Ott van. Nem egy kilóméterrel, nem ötven méterrel távolabb, hanem ott. És persze ez néha fárasztó dolog, néha idegesítő, vagy egyenesen fájdalmas, de mégis kötelező, mert ha az ember kispórolja a barátságból az ott létet, akkor kispórolja belőle saját magát is. Könnyű legyinteni, hogy majd máskor, hogy most nem érek rá, hogy ez nem számít. Csakhogy nincsenek kis és nagy dolgok. Csak dolgok vannak. Idők. Amiket vagy együtt tölt az ember valakivel, vagy sem. És ha nem, hát akkor… nem. Sok ilyen barátot látott már. Papírbarátokat. A busz megállt és ő lelépett a peronra. Nagyot szippantott a kánikulából, ami a busz után tavaszi pajkosságnak tűnt. Átvágott az úttesten. A parkon túl már látszott az iskola. A lépcső, és egy tölgyfa árnyékában Pipin is felbukkant. Úgy tartja magát, mintha most készülne bukfencezni. Hát ez sem lesz már fiatalabb. – De szarul nézel ki – pillantott rá Pipin, amikor mellé lépett. – Neked is helló! A fagyik? – A táskámban. Már inkább leves. Egy órája hoztam el. – Talán még bírja. – Talán. Az iskola kapuja megmozdult és egy korai fecske süvített ki a szabadba. Vártak. – Már azt hittem, hogy lekésed – mondta Pipin. – El sem kellett volna jönnöm ilyen melegben. – Hát nem. Aztán megáradt a folyó. Ragyogó képű végzősök hada hömpölygött le a lépcsősoron. – Jó hogy jöttél. Utána egy sör? – kérdezte Pipin és megindult Pepe felé. – Naná! – bólintott és kigombolt ingjén még egy gombot.