Üdvöske szabadulni akar

Téli Üdvösével az volt a baj, hogy gyűlölte az embereket. En bloc, az egészet. Nem tehetett róla. Zsigerből jött az utálat, mint a hányinger. Fő baja az volt vele, hogy az emberek önzők voltak. Olyan állati-emberi önzőséggel. Amikor állati volt, akkor nem gondolkodtak és úgy voltak önzők, amikor emberi volt, akkor gondolkodtak és úgy voltak önzők. A második többnyire rosszabb volt, mint az első, mert az elsőre rá lehetett fogni, hogy ösztönös, a másodikra még azt sem. A gondolkodom, tehát önző vagyokkal az volt a legnagyobb baj – Téli Üdvöske ezt utálta a legjobban –, hogy az emberek ilyenkor elhitették magukkal, hogy nem önzők. Döbbenetes gondolatokat fogalmaztak meg maguknak abbéli hitükben, hogy ők aztán szeretnek mindenkit. Ilyenkor Üdvöske tépte a haját. Pontosabban a parókáját, mert Üdvöske valójában kopasz volt. Egy kopasz és egyre mérgesebb földönkívüli, akit ide küldtek, erre a szerencsétlen, átszent bolygóra megfigyelőnek.

Ezzel még nem is lett volna a baj. A gond az volt, hogy Üdvöskét úgy felejtették ott, mint a hobbenntitákok a birgyónyikat (lefordíthatatlan szólás). Üdvöske tehát ott ragadt egy önző bolygón, és ez neki nagyon fájt.

A fordulat akkor következett be, amikor végre – mintegy négyszáz év manipuláció után – Üdvöske elérte, hogy az emberiség összeeszkábáljon egy időgépet. Az űrhajózásról már a huszonegyedik század elején lemondott. Az emberek túl hülyék és önzők voltak ahhoz, hogy összefogjanak egy tisztességes űrprogramhoz. De az eldugott laboratóriumokban kis, (szintén önző) utósok tovább munkálkodtak, és bennük Üdvöske látta az esélyt arra, hogy összehozzanak valamit. Össze is hoztak. Egy időgép volt. Az emberek persze azt hitték, hogy grillsütő, de ez legyen az ő bajuk. A lényeg, hogy néhány otthon is elvégezhető átalakítást követően Üdvöske rendelkezett egy helyre kis időgéppel. A megkönnyebbülés örömteljes hullámai söpörtek át lelkén, hiszen ennek segítségével visszamehetett arra a pontra, amikor leszállt erre a nyüves bolygóra, és figyelmeztethette magát arra, hogy még jóval a megbízás lejárta előtt üzenetet kell küldenie a központnak, miszerint nem szeretne örökre itt rohadni. Így a munka is el lesz végezve, és ő sem gyűlöli meg ezeket a kétlábúakat.

Ott volt a pillanatnál, amikor a fejlesztőmérnök végre megálmodta a grillsütőt, és ott volt akkor is, amikor megsütötték vele az első tökéletes csirkét. A sütő fúziós volt, a mérnök pedig elég hülye ahhoz, hogy ne vegye észre, mi egyébre lehet még használni a berendezést. Elsőként vitte haza tesztüzemre a gépet. Estére már kész volt az átalakítással, melynek nyomán a konyha asztalán egy csodás időgép álldogált.

– Na! – mondta elégedetten Téli Üdvöske.

Aztán átnézte a berendezést.

Aztán újra átnézte a berendezést.

Aztán úgy egy órán át káromkodott.

A grill-időgép ugyanis csak ezer éveket volt képes ugrani. Ez főként annak volt köszönhető, hogy Üdvöske nem volt időmérnök és csak az általános iskolai emlékekre hagyatkozhatott, melyek alaposan megkoptak az idő során. Az alap probléma az volt (végül átgondolta), hogy ezeknek a szerencsétleneknek nem volt – és sokáig még nem is lesz – izotópgyöközője. Ez nagyobb kihívást jelentett volna nekik, mint összefogni egy közös űrprogramra. Ameddig azonban nincs gyököző, addig az atombomlás csak egy az egyben mehet végbe, tehát ezer éves skálán mozoghat csak az időgép. Semmi kis ugrás. Csak a nagy durr bele!

Üdvöske miután befejezte a sírást és összeszedte magát, leült a konyhaasztalhoz és számolni kezdett. Amikor végzett, újraszámolta az eredményt és végül elégedetten dőlt hátra a fotelban. Bár Üdvöske nőnemű idegennek számított a Földön, fogott egy hideg sört és egyszuszra lehúzta.

– Akkor ez lesz! – mondta és kivett a hűtőből még egy sört.

Felállt és a géphez lépett. A grill-időzítő tárcsáját száztíz percre tekerte. A kijelző engedelmeskedett a parancsnak. Üdvöske ekkor könnyebbült meg igazán. A 110-es szám azt mutatta ugyanis, hogy a gép képes őt visszarepíteni a földre pontosan 110 millió évvel korábbra. Arra az időszakra, melynek végén (úgy 44 millió év múlva) a bolygót eltrafálja egy aszteroida ezzel kipusztítva az összes dinoszauruszt. A terv tehát tökéletes. Mert – legyünk őszinték – a központban ki a fene fog annak utána járni, hogy egy ilyen Gookijjhiii háta mögötti (megfejthetetlen utalás) bolygóba mekkora aszteroida csapódik bele, és mikor? Senki. Ennek megfelelően az sem érdekel senkit, hogy az a bizonyos aszteroida csak a dinókat küldi-e a másvilágra, vagy az egész bolygót repíti a Napba, úgy ahogy van. A terv pedig ez volt. Ha nincs ez a szerencsétlen bolygó, akkor nincs küldetés. Ha nincs küldetés, akkor nem szenved oly sok évig itt, ezek között az egomániás álszentek között.

És ez így jó!

Felhajtott még egy sört. Az utazás egyetlen szemvillanás alatt zajlik majd le. Egy mozzanat és ő már egy dinókkal teli világban nyitja ki pislogásából a szemét. Bekapcsolja a rég óta zsebében hordott dezintegrátort, és a bolygó atomjaira esik szét. Vele együtt. De ez őt nem érdekli majd, mert az idősíkban ő valahol akkor már máshol lesz. Minden bizonnyal egy sokkal jobb helyen. És ez a lényeg: el innen.

Nagyot sóhajtott. Nem azért, mert sajnálta volna az emberiséget, hanem azért, mert sajnálta magát, hogy ilyen lassan jutott csak el idáig. Az emberiségre magas ívből tett. Sőt! A gondolat, hogy ezek nem lesznek, kifejezett örömmel töltötte el. Egy pillanatra elmorfondírozott azon, hogy bizonyos nézőpontból ez a terv is tűnhet önzőnek, de inkább gyorsan elhessegette a gondolatot.

Miután megitta az hőtőben maradt utolsó üveget, a géphez lépett.

110

Villogott a kijelzőn az érték.

Kezét a dezintegrátor aktiváló gombjára tapasztotta. A szerkezet beindult. Öt másodperc múlva következik be a detonáció. Akármi is lesz a konyha helyén úgy száztíz millió évvel korábban, ő és a bomba – mely úgy lett tervezve, hogy bolygók forró magjában is üzemképes maradjon – megjelenik és fel is robban. A Földnek pedig reszeltek. Az emberiségnek meg pláne. Hála ég! A dezintegrátor visszaszámolt.

NÉGY

HÁROM

KETTŐ

Megnyomta a grillsütő START gombját. A gép azonnal beindult, és ő érezte az időutazás svungját.

Kinyitotta a szemét.

EGY

mondta a dezintegrátor.

– Ó ba… – mondta Téli Üdvöske, és rájött, hogy a suliban érdemes lett volna jobban odafigyelni.

A Tejúton pedig – átellenben a Földdel – a sötét űr közepén volt egy kis pukkanás

*

Amikor időutazós filmeket/könyveket látok/olvasok, nekem mindig elszembe jut, hogy „azért ez elég meredek”. Mert nem elég megadni az időt, hogy mikorra akarunk eljutni. A helyet is meg kell adnunk hozzá. A koordinátát, hogy hol szeretnék felbukkanni. A Naprendszer úgy 230 millió év alatt keringi körül a Tejút közepét. Ennek megfelelően 110 millió éve (a dinók korában) éppen a Tejút átellenes végében járt. Aki csak az időt állítja be, az éppen egy Tejútátmérőnyi távolsággal hibázza el a Földet. De elég, ha csak fél évet ugrunk vissza. Éppen a sötét űr közepére érnénk a Föld helyett, ami a Nap másik oldalán lenne akkor. A világunk mozog. Akkor is, ha nem vesszük észre, ezért nem is törődünk vele. A bolygónk 30 km/s sebességgel kering a Nap körül. A Naprendszerünk pedig 830,000 km/óra sebességgel kering a Tejút közepe körül. Soha semmi nincs nyugalomban, csak kellő hely kell hozzá, hogy ezt észrevegyük.