A titok

Nem bírta ki. A kétség szinte kézzel fogható volt benne. Még soha nem érzett ilyet, pedig már hétéves is elmúlt, és bőven benne volt az „ilyen nagy gyerek már így megy úgy” korba. Persze talán éppen ez a kor hoz ilyen kellemetlen érzéseket. Ettől a gondolattól megijedt.
A szomszéd szobában mindenesetre mozgás volt, és ez a kétséggel együtt olyan erős elegyet képzett, hogy nem maradt más választása, mint a cselekvés.
Az ajtóhoz lépett.
Tudta, hogy ez az utolsó pillanat, amikor még megálljt lehet parancsolni a jövőnek, most még vissza lehet szorítani a szellemet a palackba. Még hatalmában áll megfosztani magát a bizonyosságtól, és ez által még kitarthat egy ideig az áldott nemtudás.
De az ajtó mögött újra motozást hallott, és ez mindent eldöntött.
Lenyomta a kilincset.
A nappaliban anya és apa volt. Éppen, ahogy gondolta. Apa a karácsonyfát díszítette, anya ajándékokat rakott a félkész fa alá.
– Tudtam! – mondta érett bizonyossággal.
A szó nem volt elkeseredett, sőt, némi diadal is bujkált benne, de mégis rezgett a mélyén valami ősi kiábrándultság.
Apa felnézett és elmosolyodott: – Gyere be! – intett felé.
Tétován, óvatosan lépett be a szobába.
– Mindig ti voltatok, ugye? – kérdezte, amikor odaért apához. Anya nem szólalt meg.
– Persze.
– Akkor nincs semmi… – elcsuklott a hangja.
– Csak mi vagyunk. Ez csak nem olyan nagy baj?
Nemet intett a fejével, és magára erőltetett némi mosolyt is, de azért szívesen sírt volna.
Apa kivárt, anya pedig apa mellé állt.
– Na, ülj ide! – csapott a térdére apa.
Engedelmeskedett, és apa ölétől valahogy jobb kedve lett.
– Már itt volt az ideje, hogy benyiss.
– Nem akartam.
– Tudom, de ez nem így megy.
– Hát nem! – vonta meg a vállát.
Ettől anya és apa egyszerre nevette el magát, és a szoba színei élénken felizzottak.
– A helyzet az, hogy örülünk a felfedezésednek.
Váratlan haragot érzett: – Én egy kicsit nem. Én sokkal jobban örültem volna, hogy nem ti… hogy más, hogy a titokzatos angyalka van itt a másik szobában, ahogy mindig is mondtátok…
– De hiszen…
– Nem, apa! Nem! Pont a lényeget nem mondtátok el, hogy ti vagytok azok. Ez így átverés.
– Nyugodj meg!
– Nem! Ebben semmi titokzatos nincs. Nincs! – Már kiabált.
– Édesem! – nyugtatta anya.
– Ez borzalmas! Ez iszonyatos. Miért ti? Miért nem a titokzatos angyal? Miért?
Zokogni kezdett, és sértett könnyein túl érezte, hogy apja átöleli, anyja megcsókolja feje búbját.
– Drágám, figyelj! Felnőtté váltál, és ennek mi örülünk. Ez már csak így megy. Egy illúzióval kevesebb, és egy tudással több. Sok ilyen lesz még. A tények szép lassan felváltják a meséket.
– Nem akarom – szipogta.
– Ez nem akarat kérdése, hanem törvényszerűség. Az élet így halad előre. Egyre több az ismeret, és egyre kevesebb az, amiben hinni lehet.
Most már tényleg zokogott.
– De! – folytatta apa – A helyzet az, hogy mindig lesznek titkok, amit nem ismersz. Mindig. Ha keresed, akkor egy szemvillantás alatt meg is találod majd azokat.
– Akkor is, ha felnőtt leszek?
– Persze. Sőt! Akkor kell csak igazán keresni. A titkokat ugyanis, neked kell felkutatni. És amikor megtalálod őket, akkor rájössz, hogy valójában mindig gyerek maradtál, csak már más dolgok érdekelnek. Más ajtókon akarsz benyitni. Ennyi! Így leszel képes arra, hogy ne ábrándulj ki az életből. Érted?
Hüppögve bólintott.
– Az jó, mert ez az élet titka: keresd, amit nem ismersz, és örülj neki, tiszteld, hogy általa belül gyerek maradhatsz. Aki nem így tesz, az megkeseredik, megkeményedik és a végén eltörik. De te nem. Mert már tudod, hogy mit kell tenned.
– Új titkokat kell keresni.
– Így van – nevetett fel apa. – Ne aggódj, lesz titok elég. Abból sok van. Sőt, a legjobbakat még nem is ismered. Csak várd ki! És amikor leleplezel egyet, nem fogsz úgy sírni, mint most, mert tudod, hogy van még belőle ezer. Sőt, örülni fogsz, mert egy kis tudással gazdagodtál, mégpedig úgy, hogy a titkok száma nem csökkent. Ez őrület, nem?
– Hát, igen. Gondolom – mondta tétován.
– Én pedig tudom. Szóval elég a hüppögésből! Nem történt semmi tragédia, csupán megtudtad, hogy nincs titokzatos angyal, csak sima, normális angyalok vannak. Rájöttél, hogy mi, angyalok, maguknak hozzuk az ajándékot. Ennyi. És most irány a fürdőszoba, mert korom fekete a szárnyad vége. Megint a hátsókertben játszottál?
– Hát, ez bizony titok! – mondta és kiugrott apa öléből.
Eleinte futni akart a fürdőszoba felé, de aztán rájött, hogy ő már felnőtt, így inkább a szárnyait használta. A hirtelen támadt légörvénytől jó néhány dísz leesett a fáról.