Nem hitte el, hogy éppen karácsony napján esik meg vele. Az autó minden előzetes figyelmeztetés nélkül perdült meg saját tengelye körül.
– A fene! – kiáltotta el magát, aztán érezte, hogy a feje tetejére áll a világ és ő úgy csapódik ide-oda benne, mint valami tehetetlen golyó a flipperben.
Aztán a világ megállt és a fények elsötétültek. „Hát ilyen”, gondolta az utolsó tudatos pillanatában. „Nem is annyira vacak.”
*
A feje fölött szólalt meg valaki.
– Ez honnan van?
A hang idegen volt, mintha fémek súrlódnának egymáson.
– Az előbb találtam – válaszolta egy az előzőhöz képest is különösebb hang. Se nő se férfi nem tartozhatott hozzá.
– Nagyon érdekes. Milyen modell?
– Ez? Tényleg nem tudod?
– Nem. Azért kérdezem.
– Barátom! Akkor ezt látnod kell.
Homlokán hűvös fém érintését érezte. Aztán valami, vagy valaki egy sapkát húzott rá.
Nem tudta kinyitni a szemét, sőt, egyáltalán semmi sem mozogott benne, bármennyire is szerette volna.
– Ez! – kezdte előadását az első hang. – Egy eredeti belsőégésű modell.
– Komolyan?
– Úgy bizony. A belsőégésű modellek elképesztően szívósak. Addig mennek, amíg bírják. Ha nem láttál még ilyet, akkor nem is tudod elképzelni. Több féle meghajtású verzióban is léteznek. Van Gy-oktánú, van F-oktánú és a legjobb, az aztán tényleg örökmozgó, az Sz-oktánú. Az szenzációs.
– És ez? – kérdezte a második hang.
– Hát azt nem tudom. Kívülről nem lehet megállapítani, de megnézhetjük.
Meleg áradt a fejére húzott sapkából az agya közepe felé.
– Mázlid van, barátom – mondta néhány másodperces csönd után az első hang. – Ez egy Sz-oktánú modell. Ezt nézd. Csurdig van naftával. Szinte kicsöpög belőle.
– Az igen – mondta őszinte elismeréssel a második hang. – Kár, hogy bedöglött. Nem lehet bebikázni?
– … talán nem is kell. Van még némi alapfunkció, és ilyen teli tankkal, szerintem újra bepöccen.
– Jó lenne. És milyen a GY-oktán?
– Majd megmutatom, ha találtunk egyet. Erős az is. Na, nézd csak a felépítését. Itt ezek az elsődleges cellák, aztán ott van a busz…
Az első hang magyarázni kezdett és úgy tűnt, hogy soha nem hagyja abba. A második hang néha mordult egyet, de ezen kívül semmi más nem történt.
Ő pedig – szégyen vagy nem szégyen – de elaludt.
*
Pokoli fejfájással tért magához. Az autó még mindig fejtetőn állt, benne vele.
– A fene – mondta kásás hangon.
Néhány pillanat alatt kiderült, hogy nagy baj nem történhetett vele. Minden mozgott, aminek mozognia kellett, és semmi sem, aminek nem kellett volna. Kikászálódott a roncsból. A város jó egy kilométerre volt mögötte. Johannáig úgy két kilométer hiányzott még. Tétován nézett hol egyik hol másik irányba. Aztán döntött.
– A fenébe is! – mondta és nekivágott az útnak. Johanna többet ér holmi piruettnél. Nem fogja megvárakoztatni. Pláne Karácsonykor nem.
SZ-erette Johannát.

MÉG 3 napig kapható!

Varga Lóránt: Karácsonyi történetek
20 téli történet a Karácsony környékéről felnőtteknek és időnként gyerekeknek is!
 
E-book ÉS AJÁNDÉK-nak kinyomtatható papírbarát PDF formátumban!
 
Ár: 1990.-
 
(200 könyvoldal – de kétoldalasan nyomtatva csak 30 lap!, védjük, ami pusztulóban van)
 
Ha megosztod, terjed! Ha megveszed: az íróval is jót teszel!
 
Jó olvasás!
Varga Lóránt
közösségi író
Kérlek, olvasd el a lenti felhívást 2 percig tart fel téged:

Kedves Olvasóm!

Ahogy ígértem, fontos 2 percre kérem el az életed, mivel bizonyos értelemben ez egy fordulópont a Közösségi Író kezdeményezés/kísérlet számára.
6 éve írok szabadon és mindenki számára elérhetően a közönségnek, mint Közösségi Író. Ez a 6 év a következő termést hozta:
  • 1.130-nál több novella.
  • 3 színpadon jelenleg is játszott dráma (Egykutya – Popup társulat, Hőhullám – Liliom produkció, Interaktív – Szatmárnémeti színház), kettő további pedig készülőben;
  • 2 regény (egy folytatásos: a „23-as iskola”, a másikat még nem látta senki, de hamarosan fogja);
  • 3 kisregény;
  • 1 film (hírek hamarosan)!
Ez kb. 3.500 oldalon fért el.
 
Ahhoz, hogy ezt mind megírhassam, olyan emberek támogatására volt szükség, akik számára fontos és értékkel bíró a munkám.
Ahhoz, hogy tovább írhassak, olyan emberek támogatására van szükség, akik számára fontos és értékkel bíró a munkám.
 
Ez a két perc erről szól. Kérlek, ha olvasol, olvastál vagy szívesen olvasnál még a jövőben, és emellett úgy véled, hogy a Közösségi Író léte egy életképes kísérlet, támogasd ezt a törekvést. Valójában minden azon múlik, hogy mibe teszünk energiát, pénzt, bizalmat és mit hagyunk elsorvadni.
 
A támogatásodért, ami egy könyv ára (4.500 Ft) egy ajándékot adok viszonzásul (egy 94 novellából álló, 340 oldalas gyűjteményt, melyet a 2020-as évben született 177 írásból válogattam ki). Én pedig megerősítést kapok, hogy a Közösségi alkotásnak van értelme, a közösségi támogatásnak van ereje, lehet így írni és élni.
 
Ha elég sokan gondoljuk így: neked egy könyv, az írónak az élet!
 
Előre is köszönöm és maradok íród:
 
Varga Lóránt
Közösségi író

Könyvjelző állapota

[cbxwpbookmarkbtn]

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Légy Közösségi Olvasó!