– Arra gondoltam… Dagobert, te figyelsz rám?
Dagobert nem figyelt. Vagyis próbált nem figyelni, de Ancilla mondani akart valamit. Márpedig, ha Ancillának közlendője volt, akkor az el is jutott a címzetthez. Sőt, legtöbb esetben azokhoz is, akiknek semmi közük nem volt az életükhöz.
– Figyelek! – válaszolta Dagobert, és tovább nézte a sorozatot. Tudta, hogy nincs esélye, de a remény még pislákolt benne, szóval ő is kitartott.
– Nem figyelsz!
Ennyi volt, gondolta Dagobert. Ancilla röntgen szemei átláttak rajta.
– Figyelek! – válaszolta azon a hangon, ami azt jelezte, hogy tényleg figyel.
– Jó. Arra gondoltam, hogy idén hívjunk szentestére vendégeket.
Dagobert körül megfordult a világ. Egy pillanatra azt hitte, hogy szélütést kapott. Vagy ő, esetleg Ancilla.
– Aha? – húzta fel a szemöldökét. – És kiket hívnál meg?
– Hát lássuk csak. Ott van az anyám.
– Az anyád? Az anyád! Ancilla, jól vagy?
– Remekül. Perszehogy. Na? Mi lenne, ha meghívnánk az anyámat?
– Világégés lenne, édesem – válaszolta a lehető legőszintébben Dagobert.
– Aha. Lehet. De attól még hívjuk meg. Arra gondoltam, hogy megfőzöm a híres családi halászlét.
– Amit csak anyád képes elkészíteni? Azt a halászlét?
– Aha. Egyébként nem csak ő képes megfőzni.
– Nyilván nem, de ezt ő nem tudja. Ancilla, én…
– És veszek neki egy ágyhuzatkészletet. Kockásat!
Dagobert elmerengett az élet kiszámíthatatlan kacskaringóin.
– Ancilla, ugye nem készülsz valami ostobaságra?
– Anyámat meghívni nem ostobaság.
– Az öngyilkosságra gondoltam.
– Ja, ugyan már! Na, és még azt gondoltam, hogy maradjon is itt pár napig. Úgy is egyedül van. Megsütöm neki a mákosbejglijét, amit csak ő tud. Együtt tévézünk, ilyesmi.
– Ancilla, ugye nem vagy beteg?
– Hülye vagy, Dago! Mondjuk három napig itt marad. Az huszonhetedike. Az talán jó lesz…
– Mire?
– És még arra is gondoltam… Te figyelsz? – Dagobert az elkövetkezendő világégésre gondolt. Szóval így lesz vége. – Figyelsz?
– Figyelek – mondta „a” hangon miközben visszazökkent a jelenbe.
– És még arra gondoltam, hogy ha már az anyám itt van, akkor mi lenne, ha meghívnánk a te szüleidet is.
– Hova?
– Hát szentestére.
– Melyik szentestére?
– Ami jön.
– Jó, de nem ugyanarra a helyre, ugye? Mármint nem ide?
– Hát hova máshova?
– Nem is tudom, mondjuk egy másik kontinensre. Mi van a másik oldalon? Kábé Új-Zéland.
– Ne viccelj már!
– Te vagy az, aki viccel. Remélem.
– Nem viccelek. Meghívom az anyádékat is. Megcsinálom azt a rántott halat, amit annyira szeret neked sütni. Mindig olyan büszke rá. Megcsinálom én. És veszek nekik ugyanolyan ágyneműgarnitúrát, mint az anyámnak. Kockást!
Dagobert szeme könnybe lábadt. Nyilván egyszer eljön a vég, kopogtat és kész, de miért most és miért pont így? Az élet és Ancilla kiszámíthatatlan.
– Na? – helyezkedett várakozó álláspontra Ancilla.
– Na mi?
– Jó lesz?
– El fog pusztulni a kerület. Talán az egész város is…
– Dehogy fog.
– Vagy, ha nincs szerencsék, akkor az Alpokig minden. Talán a svájciak túlélik, azok mindent túlélnek…
– Dagobert, nem marhulj.
– Én most kimegyek és ások egy nagyon mély gödröt a parkban. Ott keress, ha vége és még élsz.
– Dagobert! Ezt hagyd abba!
Dagobert érezte, hogy szemei a duplájára tágulnak, csapdába esett a nyúl a reflektorfényben, a gyomra pedig mogyorónyira szűkül.
– Ancilla – súgta elhaló hangon. – Miért? Már nem szeretsz?
– Imádlak, Dago.
– És az emberiséget? Miért pusztulnának el idő előtt? Hiszen az élet szép.
– Dago!
– Miért! Ancilla, miért?
Ancilla megcsóválta fejét és mélyet sóhajtott. Ez nála általában azt jelentette, hogy jön a lényeg.
– Dago, be kell vallanom neked valamit.
– Mégis beteg vagy. Vagy én vagyok az? Vagy az emberiség érett meg a pusztulásra, és jobb így gyorsan, mint szép lassan? De miért ily kegyetlenül intézed a világ végét, Ancilla? Még van remény egy szebb jövőre.
– Dago, figyelj ide, és ne sápítozz! Szilveszterre…
– Már nem lesz idén szilveszter, Ancilla. Hát nem érted?
– …szilveszterre a kék koktélruhámat akarom felvenni…
– De nem lesz addigra már Föld, amin állhatnál!
– … és ha nem mehetek abba, akkor nagyon, de nagyon rossz kedvem lesz…
– Ancilla, nem csak te, de az egész világ zokogni fog.
– … ezért fogynom kell, érted?
– Nem.
– Fogynom kell! Legalább három kilót.
– Mi van?
– FOGYNOM KELL!
– De… – Dagobert zavaros tudatában egy felismerés körvonalazódott lassan.
– Legalább három kilót.
Hosszú másodpercek teltek el.
– De így?
– Így!
– És ha…?
– Mi ha? Ha nem ennék? – nevetett fel Ancilla. – Karácsonykor, Dagó? Te viccelsz! Semmi esélyem. Na, akkor hívjam őket én, vagy az anyádnak te szólsz?
MÉG 3 napig kapható!
Varga Lóránt: Karácsonyi történetek
20 téli történet a Karácsony környékéről felnőtteknek és időnként gyerekeknek is!
E-book ÉS AJÁNDÉK-nak kinyomtatható papírbarát PDF formátumban!
Ár: 1990.-
(200 könyvoldal – de kétoldalasan nyomtatva csak 30 lap!, védjük, ami pusztulóban van)
Ha megosztod, terjed! Ha megveszed: az íróval is jót teszel!
Jó olvasás!
Varga Lóránt
közösségi író
Kérlek, olvasd el a lenti felhívást 2 percig tart fel téged:
Kedves Olvasóm!
Ahogy ígértem, fontos 2 percre kérem el az életed, mivel bizonyos értelemben ez egy fordulópont a Közösségi Író kezdeményezés/kísérlet számára.
6 éve írok szabadon és mindenki számára elérhetően a közönségnek, mint Közösségi Író. Ez a 6 év a következő termést hozta:
- 1.130-nál több novella.
- 3 színpadon jelenleg is játszott dráma (Egykutya – Popup társulat, Hőhullám – Liliom produkció, Interaktív – Szatmárnémeti színház), kettő további pedig készülőben;
- 2 regény (egy folytatásos: a „23-as iskola”, a másikat még nem látta senki, de hamarosan fogja);
- 3 kisregény;
- 1 film (hírek hamarosan)!
Ez kb. 3.500 oldalon fért el.
Ahhoz, hogy ezt mind megírhassam, olyan emberek támogatására volt szükség, akik számára fontos és értékkel bíró a munkám.
Ahhoz, hogy tovább írhassak, olyan emberek támogatására van szükség, akik számára fontos és értékkel bíró a munkám.
Ez a két perc erről szól. Kérlek, ha olvasol, olvastál vagy szívesen olvasnál még a jövőben, és emellett úgy véled, hogy a Közösségi Író léte egy életképes kísérlet, támogasd ezt a törekvést. Valójában minden azon múlik, hogy mibe teszünk energiát, pénzt, bizalmat és mit hagyunk elsorvadni.
A támogatásodért, ami egy könyv ára (4.500 Ft) egy ajándékot adok viszonzásul (egy 94 novellából álló, 340 oldalas gyűjteményt, melyet a 2020-as évben született 177 írásból válogattam ki). Én pedig megerősítést kapok, hogy a Közösségi alkotásnak van értelme, a közösségi támogatásnak van ereje, lehet így írni és élni.
Ha elég sokan gondoljuk így: neked egy könyv, az írónak az élet!
Előre is köszönöm és maradok íród:
Varga Lóránt
Közösségi író