– A sötétség – kiáltotta a szónok. A nézők összerezzentek a hang hallatán. – A sötétség még itt van. Még nincs vége. Egyre mélyebb és mélyebb lesz, és beborít mindent, mint egy éjfekete lepel. A sötétségben nincs fény, a csüggedtség úgy hatalmasodik el, mint valami pestis. Megeszi a lelket, az erőt, a reményt. A sötétség hatalmas úr, mert erejével elemészti a fény emlékét. Aki benne él, az tudja, hogy a sötétség kegyetlen, ragadós, gyilkos tömeg, mint a dagovány, melybe könnyű beleragadni, de annál nehezebb kijutni belőle, és minél jobban küzdesz ellene, annál erősebben tart vissza, míg végleg ki nem fáradsz és megadod magad. Ez a sötétség.
A hallgatók közül néhányan bólogattak.
– A sötétség tényleg ilyen – súgta valaki.
– De barátaim! Kedves, drága egybegyűltek, ti, akik megéreztétek a sötétség rettenetes erejét, tudnotok kell, hogy van remény. Még akkor is van remény, ha miden a sötétség feneketlen kútjába látszik hullani. Mert van egy pont, egyetlen pont, amit ha elér a baj, ha elér a sötét, akkor önmaga halálát okozza. És ez a pont, barátaim, tudjátok meg, hogy ez a pont mindig a legnagyobb sötétség szívében található. Éppen akkor, amikor már minden elveszni látszik. Éppen ott. A sötétség szívében szüleik meg a remény. Ti, sötétben félő, szegény lelkek, tudnotok kell, hogy éppen a kimerülés és csüggedés órájának legmélyebb pontján éritek el a szabadulást. Azt a pontot, ahol a sötétség már nem mélyül, mert minden mélységet, elért. Ahol a sötétség, már nem terjed, mert minden szélességet és hosszúságot már átölelt. A diadalmas győzelmének csúcspontján, mikor már a végső győztesnek érzi magát, a sötétség zsugorodni kezd. Mert nőni nem nőhet, így önmagát emészti fel lassanként. Ahogy most, a tél közepén itt állunk az éjszaka birodalmában, pár órája megszületett az a perc, amikor minden a visszájára fordult, amikor a sötét zsugorodni kezdett önnön falánkságának eredménye képpen. Ezért aztán, én mondom néktek, ne csüggedjetek, mert a megoldás mindig az ismeretlen szívében lakozik, a tudás mindig a tudatlanság közepén várakozik, a remény, mindig a legnagyobb reménytelenség méhében szunnyad. Soha ne feledjétek ezt. Legyetek bátrak. Legyetek kitartók és ne feledjétek, csak el kell jutni a legnagyobb mélységig, hogy onnan már felfelé vezessen az út. Ne féljetek a bajtól, ne féljetek a nehézségetektől. És ne féljetek a legrövidebb nappaltól, mert az hozza a megoldást – kiáltotta az utolsó szavakat a szónok és úgy tárta szét a karját, mint valami messiás.
A tömeg csendben figyelt, csak apró suttogások fodrozták a csend felszínét. Aztán egy férfi az első sorokból feltette a kezét.
– Tessék! – mutatott rá mosolyogva a szónok. – Kérdezz bátran, barátom.
– Akkor ezt most úgy értsük, hogy jön a baj?
– Nem, dehogy! Most mondom, hogy a lenagyobb sötétségben születik meg a fény. A legrövidebb nap éjjelén indul el a fény diadalútja felfelé.
A tömegben többen összesúgtak.
– Nem érthető? – kérdezte a szónok.
– Ja, de – bólintott a férfi. – Akkor mégiscsak fordítva kell érteni.
Sokan bólogatni kezdtek, és szórványos taps is felreppent a tömegből.
– Nem! Nem! – kiáltotta a szónok. – Értsétek úgy, ahogy kell.
– Ja, fordítva. Világos. És köszi, egészen jó volt.
– Úgy van! – kiáltott éljenezve valaki a tömegből. – Jön a baj, de reménykedjünk!
A szónok kedvesen mosolyogva nézett a férfira: – Barátom, nem értitek? Most vagyunk a legrövidebb napnál. Ez itt a napforduló ideje. Tudom, mit beszélek.
A férfi nem válaszolt, de a mellette álló nő bökdösni kezdte az oldalát.
– De azt nem, hogy hol van – súgta fel a pulpitusra, amikor már nem bírta a nő bökdösését.
– Mert? – súgta le a szónok.
– A déli féltekén – mondta szinte hang nélkül a férfi.
A szónok becsukta a szemét és arra gondolt, hogy soha többé nem fog elvállani semmilyen haknit, ahol nem kap részletes tájékoztatót a fellépés előtt.
– Most meséljen arról, hogy mi van akkor, ha egyre szarabb lesz minden! – kiáltott fel hozzá valaki a tömegből. Sokan tapsolták meg az ötletet.
A szónok kiegyenesedett és beszélni kezdett.
– A világosság – kiáltotta hangosan. A nézők újra összerezzentek a hang hallatán. – A világosság még itt van. Még nincs vége. Egyre fényesebb és fényesebb lesz, és beborít mindent, mint egy vakító fénysugár…
*
December 22. péntek hajnal 4.28 A téli napforduló ideje.
Ekkor fejeződik be az év leghosszabb éjszakája és innentől válnak egyre hosszabbá a nappalok. Feltéve, hogy az északi féltekén vagy és nem a délin, mert ott éppen ettől a pillanattól kezdve csökkennek a nappalok és nőnek az éjszakák.
X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Légy Közösségi Olvasó!