Múlthajlítók

– Szóval elvállalja, hölgyem – intette a pincér felé. Az előtte ülő nő arca rezzenéstelen volt. Ez óvatosságra intette Fülöpöt. Végül is elég sok pénzről volt itt szó.

– Elvállalom – bólintott a nő. – Hívjon csak Peithonak.

– Furcsa név.

– Ez van.

Fülöp a nő szemében apró kis villanásokat vett észre. Alig látszottak, és ha nem figyelt volna oda, akkor észre sem veszi. De most, hogy látta, már nem tudott tőle megszabadulni. Kis villámok, színes pettyek tűntek fel és el a másodperc töredéke alatt. Fülöp valami új, divatos kontaktlencsében reménykedett, mert másba nem igazán szeretett volna belegondolni.

A pincér eléjük navigált. Rendeltek.

– Az a baj, Peitho, és elnézést, hogy csak így egyenesen a szarva közé nyúlok, de a helyzet az, hogy nem tudom elképzelni, hogyan működik a dolog. Fel sem foghatom. Ha nem kaptam volna referenciát, akkor hagyom az egészet.

– De kapott – kacsintott rá a nő. Megint ott voltak a felvillanások.

– És nem is rossz helyről.

– Tehát valahogy mégis elhiszi.

– El… de… Na, szóval, hogyan működik ez a dolog?

– A múlthajlítás egyszerre egyszerű és bonyolult. A szakmai részletekbe nem mennék bele. Meg aztán üzleti titok is. Ami egyszerű benne, azt el tudom árulni.

– Megtenné?

– Meg. Egy kicsit módosítunk a múlton.

– Mármint… mármint hogyan? Az már elmúlt. Maguk időutazók?

A nő hangosan és gyöngyözőn nevetett. Felvidult tőle a kávézó.

– Nem. Nem vagyunk időutazók. Nem megyünk sem a jövőbe sem a múltba. A jelenben dolgozunk.

– Akkor hogyan?

– Mi a múlt?

Fülöp megvonta a vállát: – Hát nem is tudom. Valami, ami elmúlt.

– Ez igaz, de nem elég gyakorlatias. A múlt az, amire emlékezünk. Mi azt hajlítjuk.

– De hogyan?

– Na, ez az üzleti titok.

– De ennyi embert?

– Többen dolgozunk. És nem kell közvetlen kontakt. Elég, ha haladunk az utcán és a környezetünkben már hajlítunk is. Ezért kerül ennyibe.

– Erről is akartam kérdezni. Nincs árengedmény?

– Nincs. Ez nem egy piac. Ha kell, akkor ennyi – mosolygott rá a nő. Ijesztő mosolya volt, de mégis megnyerő.

Megérkeztek a kávék.

– Jó. Értem. Vagyis nem értem. Valójában mi történik?

A nő belekortyolt a csészébe, kicsit fintorgott hozzá. Egy pillanatra elgondolkodott, majd mintha magát győzte volna meg, biccentett egy aprót.

– Jól van. Megmutatom.

– Itt? Hogyan?

– Magán. Akkor megérti. Mehet?

Fülöp tétován bólintott.

– Jó – mosolyodott el a nő. – Mondja el nekem, hogy mi a kedvenc étele.

– Ez komoly?

– Komoly. Szóval? Mondhat bármit.

– Hát, lássuk csak. Szeretem a palacsintát, a húslevest…

– Valami bűnös kedvenc? Olyan, amit bármikor, bárhol…

– Hát, mondjuk a pacalpörkölt éjjel nappal jöhet – vigyorodott el Fülöp.

– Pacalpörkölt. Nagyon jó. Meséljen róla. Hogy szereti, hogy készül…?

A nő eközben közelebb húzódott, egy pillanatra megérintette Fülöp csuklóját, majd villódzó szemeivel szinte pislogás nélkül meredt rá.

– A pacal – kezdte Fülöp. – Valójában a szarvasmarha előgyomra. Olyan, mint egy törülköző. Ki kell rendesen mosni, mert akkor büdös marad, de megéri, mert utána a világ legjobb pörköltje készülhet belőle. Fogod a pacalt… persze szegény marhák… azért nem szép, hogy így a gyomrukat… mindegy. Kimosod. Roppant büdös. Undorító. Tényleg az. Hánysz tőle, ha beleszagolsz. Na… szóval felcsíkozod. Az is elég gusztustalan. Olyan élő, de mégsem az. Nem igazi hús. Aztán sokáig főzöd pörkölt alapon. Ha nem főtt eléggé, akkor rágós tud lenni. Az már aztán elviselhetetlenül undorító. Ha kész, akkor örülsz, ha nem érzed az ízét. A nyelvedre ráül az a kis nyeklő-nyakló zsigerkupac, és te csak rágod és rágod, és örülnél, ha túl lennél rajta, de az egész iszonyatot le kell gyűrnöd. Eszel hozzá kenyeret, de nem segít. Semmi sem segít azon az ocsmányságon… Mindig is utáltam. – Fülöp megrázta a fejét. – Jesszusom, ez működik – nézett kikerekedett szemmel a nőre.

– Én mondtam. – A nő mosolya hipnotikus volt.

– De tényleg. Eszelős.

– Köszönöm. Menjünk kicsit tovább is?

– Persze – bólintott izgatottan Fülöp.

– Jó. Meséljen nekem arról, hogy kire szavazna most, ha választások lennének…

Fülöp arcára kiült a véleménye. A nő újra felkacagott. A kávézó fényei felizzottak, Peitho szemében pedig egymást érték a színes, szagos, csodás villanások.