Kevés. Igen kevés volt. A toll nem kopott semmit. Vagy, ha igen, akkor azt műszerekkel nem lehetett kimutatni. A befektetett munka sem volt mérhető. A szervezt fenntartását biztosító folyamatok óriásként magasodtak eme kis mozdulat fölé. Észre sem vették, nem létezett. Az anyag is alig torzult. A nyomásérték látszott, könnyed volt ugyan, de határozott. Nagyjából 1,4 Newtonnyi erő. És persze a mirigyek munkája, ahogy vékonyka réteget húzott a tollra. A papír nem nyomódott be, csak rostjaiba fogadta a tintát. Semmi különös. Az atomok száma már érzékelhető volt. Tízquadrilliárdnyi kék anyag. Mennyiségben nevetséges persze, de attól még kimutatható: 0,0005 ml.
Az esemény ok-okozati mátrixa most is, mint mindig, végtelen volt. Mégis: mintha látható mennyiségre szűkült volna, egy átlagos szem számára 1-re csökkent. De persze soha nem szabad így tekinteni a világra. A szűkület valójában érzékcsalódás volt. Mindennek végtelen eredője van. Pont. Persze, ha az eseménysor eme állomását a hagyományos felfogás szerinti makro-okláncként értelmezzük, akkor… Akkor mindösszesen 1.56 másodperc, 1,4 Newton erő, tíz a tizenhatodikon atomnyi tinta, egy begyakorolt mozdulat.
Ennyi kellett hozzá… csak ennyi.
A világ sorsa néha olyan apócska, nevetségesnek tűnő dolgokon múlik, mint egy aláírás.
*
2023. április 27-én Varga Judit ellenjegyezte az elnöki kegyelmet. 2026. április 12-én kormányváltás történt.
Egyetlen aláírás.
Úgy vélem, hogyha az nem történik meg, akkor most egy más valóságban élnénk.
Amikor elgondolkodom ilyesmin, mindig fejbe vág a felismerés, hogy kis dolgoknak is lehet nagy erejük. Sőt, jelentéktelen dolgoknak is. Ne becsüljünk le semmit. Soha!
