Minden lényeges

Az országút kihalt volt. Zénó egy ideje már nem látott autót. Régebben ezt a karácsonynak tudhatta be, de azok az idők lejártak. A műszerfalra sandított. Képtelen volt kitalálni, hogy mennyi van még hátra. Isten és a belsőégésű motorok titkai kifürkészhetetlenek. Gázt adott. Az út felszíne fényesre váltott a nyálkás hidegben. Hamarosan jégpáncél válik belőle, és akkor már nem csak a benzin miatt kell izgulnia.

Elhagyott egy már nem üzemelő jelzőlámpát. Nem izgatta a tábla sem. Autó nem járt a közelben. Az emberek már behúzódtak, és azon kevesek, akiknek még lötyögött valamennyi üzemanyag a tankjában, más pillanatra spóroltak. Szenteste ott van az ember, ahol szeretik. Juttára gondolt, aki nagy valószínűséggel már begyújtott a kályhába, és a fát is felállította. Vannak szokások, amik nem halnak ki. Akkor sem, ha minden más kihal mellőlük. Ezek a szokások adják a gerincet ahhoz, hogy az ember még mindig annak mondhatja magát, aki valaha volt. Ezekbe kapaszkodva óvatoskodik az ember a biztos múltból a ködös jövőbe úgy, hogy még mindig azt állíthatja magáról: az vagyok, aki voltam, azok vagyunk, akik voltunk. Jutta ezért gyújtott be – valószínűleg – a kályhába, és állított fát és főzött valamit. Biztos, hogy főzött valamit.

Két hónapja nem látta, és ez a két hónap pokoli magányos volt.

Érezte, hogy csúszni kezd az autó, de megfogta a lendületet. Fokozatosan fékezett, és a visszanyerte az uralmat a gép fölött. Még ő az úr.

A távolban meglátta a település fényeit. Nem olyanok voltak, mint régen. Ezek meleg, tüzes fények voltak, de halványabbak, mint a régi időkben. Nem baj. Mindenhez hozzá lehet szokni. Mindenhez. Kivéve a magányt. Az nem emberi. Amikor elhatalmasodik a magány, akkor lesz vége igazán. Minden más csak változás.

Jutta várta, és ez végtelen melegséggel töltötte meg gondolatait. Jó lesz. Jó lesz, amikor belép a házba. Jó lesz, amikor a nő átöleli, boldog karácsony kíván, amikor megisznak egy kupica pálinkát – mert már régen nem lesz egy autóban sem benzin, de a kamrák mélyén még ott állnak majd a teli üvegek. Ez olyan biztos, mint a halál. És jó lesz, amikor Jutta az asztalhoz ülteti, amikor enni kezdenek, és a gőzölgő tányár fölött – amiben mindegy, hogy mi gőzölög – beszélgetni kezdenek. Jó lesz a karácsony. Jutta miatt lesz jó. És Juttának talán miatta lesz jó.

Az autó köhögni kezdett. Hát eljött. Elhagyott egy hetvenes sebességtiltó táblát. Eddig negyvennel ment és így is szitált a hátulja. Nem baj. Most már nem sokáig kell ezen izgulnia. Újra köhögött az autó és néhány száz méter múlva megint. Aztán szépen csendesen leállt. Számított erre a pillanatra. Nem volt sem haragos, sem szomorú. Az élet halad előre, a világ változik. És ez most egy ilyen változás. Egy ideig csendben haladt, ameddig még a lendület vitte, aztán óvatosan oldalra húzta a kormányt. Két külső kereke ráfutott az út menti murvára. Majd kattogni fog a kerék az aszfalton, ha legközelebb beleül, gondolta, aztán elnevette magát. Nem. Nem fog kattogni. Mert soha többé nem ül be a volán mögé. Legalábbis nagyon valószínű, hogy nem. Várt. Az autó motorja halkan pattogott. Elmosolyodott és megsimogatta a kormányt.

– Mindent kösz! – mondta halkan, majd kiszállt a hidegbe.

Gyorsan felkapta a kabátot, és a csomagtartóból kivette a bekészített hátizsákot. A szükséges cuccon kívül ott lapult benne Jutta ajándéka. Ez a lényeg. Vagyis az a pillanat, amikor a nő szeme majd jobban csillog, mint a kályhában izzó parázs. Az igazán szép pillanat lesz. Olyan, amiért megéri élni. Elindult a település felé. Jobba és balra a szántó sötétbe burkolózott. Ez a dolga. Nem oda megy, hanem előre, ahol gyertyák, kandallók és még üzemelő aggregátorok mutatták neki az irányt. A kocsi előtt megtorpant, és azon tűnődött, hogy talán le kéne zárnia. Megmarkolta a kulcsot, és visszafordult, de végül nem lépett vissza. Nem. Innentől ez a kocsi már nem az övé. Egy mementó. Egy emlék. Talán majd valamikor újra egy használati tárgy lesz, amit nagyon valószínű, hogy nem ő, hanem valaki más vesz birtokba. Jó ez így.

Sarkon fordult és elindult az úton. Így gyalog nem csúszott annyira, mint négykeréken. Még legalább fél óra, míg beér a házakhoz. Az ötlet hírtelen jött, de fontosnak tűnt. Talán még egy másodpercig a régi kor embere lehet. Megállt, levette a hátizsákot és beletúrt az felső zsebébe. Azonnal megtalálta a mobilt. Bekapcsolt és ránézett a kijelzőre. Ha minden igaz, vidéken, bizonyos helyeken még áll a hálózat. Jutta telefonja fel van töltve, ebben biztos volt, mert a nő egy ideje nem telefonálásra használta, hanem számolásra. Ahhoz nem kellett térerő. A kijelző világítani kezdett. Szuggerálni kezdete a térerő pálcikáit, melyek – talán jóhiszeműségből, talán önérzetből – de megmozdultak.

– Igen! – bólintott vidáman.

Lekapta a kesztyűjét, és megpöccintette Jutta számát.

Belehallgatott a vonalba, de az kicsengés helyett hibaüzenetet jelzett.

Elnyomott egy káromkodást. Újra maga elé vette a telefont. Akkor SMS lesz.

FÉL ÓRA ÉS OTT VAGYOK

Megnyomta a küldés gombot.

Az üzenet alatt megjelent a

„küldés”

szó, mely kitartóan ontotta magából a három egymás után megjelenő és eltűnő három pontot.

Aztán a térerő két rudacskája egycsapásra eltűnt. Talán éppen most, éppen ebben a szent karácsonyi pillanatban halt meg a torony.

Érezte, hogy képes lenne bosszankodni, de valahogy nem vitte rá a lélek. Ez van. Jutta nem tudja meg, hogy mikor érkezik.

A fények felé nézett.

És ez egyáltalán nem baj.

Jutta nem lesz más tőle. Ugyanúgy átöleli majd. Sőt. Talán egy picit. Egy egészen picit jobban örül majd, amikor kopog egyet az ajtón. Úgy, ahogy ezer évek óta kopognak a megérkezők, és ezer éve örülnek az otthon várók. Erre van szükség, és nem az üzenetre. Juttára van szükség. Egy másik emberre, aki örül a megérkezésnek.

És Jutta örülni fog.

És a világ megy tovább.

Talán máshogy. Üzenet nélkül.

De Juttával.

Emberként.

Kikapcsolta a telefont, és a zsebébe dugta. Juttának még jó lesz számolni.

Dúdolni kezdett, amint a házak felé gyalogolt.

A dúdolás is megmarad.

Az ölelés is.

A karácsony is.

Minden lényeges.

*

december 22. A ne vezess és ne küldj elektromos üzenetet nemzetközi napja.