Undok egy ember volt. Tudta is magáról, de nem tudott ellene tenni. Próbálta. Nem is egyszer, mégsem sikerült. Vannak dolgok, amik annyira bevésődnek az emberbe, hogy onnan már csak akkora vésővel lehete kiszedni azt, ami az egész anyagot is vinné.
Közeledett a karácsony, és érezte, hogy ez csak tovább fokozza undokságát. Az ünnepek mélyről jövő indulatokat hoztak felszínre, melyek nem voltak gonoszak, még csak félelmetesek sem. Érzések voltak. Mindenféle. Ezek átszűrődtek az undokság szűrőjén, mely valahol a tudatának legfelső részén lehetett, éppen ott, ahol az ember megnyilvánul a világban. Ettől aztán minden bent maradt, ami jó és minden átment, ami undok. Utálta magát ezért, de az utálat csak további undokságot gerjesztett benne. Ezzel kell élni, mondta magában beletörődő undoksággal.
A ház előtti járdaszakasz jeges volt. Óvatosan lépkedett. Semmi kedve nem volt hanyatt vágódni éppen szenteste előtt.
A péknél megemberelte magát. Semmi megjegyzés, semmi gonoszkodás, pedig a „házi” bejgli megért volna egy két mondatot. Megvette, amire szükség volt, és sietett haza. Otthon várta a főzőcske. Az egész család hivatalos volt hozzá, ahogy minden éveben, most is. Elképzelni nem tudta, hogy miért kínozzák magukat évről évre vele. Ezerszer boldogabbak lennének, ha nem kellene elzarándokolni hozzá. Ebben biztos volt. De persze nem szólt. Mindek? Úgy is jönnének. Vagy ha nem, az persze még undokabbá tenné. Azt senkinek sem kívánta.
Már a ház előtt járt. Úgy csúsztatta a lábait, mintha egy műkorcsolya kűrt futna éppen. Két lépésre volt a lépcsőháztól, amikor meghallotta a reccsenést. Felnézett, de már későn. A jégcsap éppen a feje közepén landolt.
A nyekkenést még hallotta, aztán más nem.
– Jól van? – hajolt fölé az egyik szomszéd.
– Aha! – válaszolt nyögve.
A hang, amit kiadott magából színtiszta fájdalom volt.
– Segítek – mondta a szomszéd és úgy is tett.
Egyenesbe került. Átvizsgálta magát, és úgy tűnt, hogy kutya baja. Semmi sem fájt. Minden érintetlen volt. Csalánba tényleg nem üt.
– Ne hívjak mentőt?
– Az kéne még – mondta morcosan.
A fejébe csapó fájdalom olyan erős volt a szavak nyomán, hogy majdnem újra összeesett. A szomszéd úgy döntött, hogy elvégezte feladatát és tovább állt, ő pedig felkaptatott a lakásáig. Harminchárom lépcső. Milliószor számolta már meg. Még mindig nem fájt semmije.
– Hello! – köszönt rá a közvetlen szomszéd.
– Estét! – morgott vissza.
Agya közepéig hatolt a fájdalom. Megállt.
– Hülyeség! – mondta hangosan. Izzó parázs lángolt fel a fejében.
A szavak, gondolta megütközve. „A szavak fájnak!” Kipróbálta. Aztán újra és újra. Ha beszélt, szenvedett. Kutyául, kegyetlenül. Ha nem, akkor az élet ment tovább, ahogy eddig.
Nekilátott a vacsorának. A TV kellemesen zajongott a háttérben. Szokásához híven most is kommentálni kezdte a híreket, de a szavak még mindig fájtak. Hallgatott hát. Akkor is, amikor megjött a család, akkor is, amikor ettek. Hallgatott végig. Egész lényén ott ült valami furcsa, megilletődött érzés. Nem tudta volna megmondani, hogy mi az.
Nem nézett tükörbe már évek óta. A bejglinél jártak, amikor kiosont a fürdőszobába. Egy fura alak nézett vissza rá a falról. Arcán szokatlan izmok feszültek. Mosolynak hívta volna, ha nem a saját arcáról lett volna szó. Mindegy. A család már várta. Szótalanul sietett vissza hozzájuk. Az ajándékosztás még hátra volt. Ott sem szólalt meg. Önvédelem, vagy mi a fene. Vagy egyenesen… Az öröm szót nem használta volna. Pláne, mert utálta.
Amikor kiürült a lakás, és ő belezuhant az ágyba, egy üzenet érkezett a fiától.
JÓ VOLT MA! KÖSZÖNÖM!
„Hát nincs mit” mondta magában. Csak magában. Észrevette, hogy vigyorog – ezt utálta –, így gyorsan becsukta a szemét. Úgy aludt el, hogy a jövőre gondolt, és arra, hogy talán kitartanak a jégcsapok húsvétig. Jó lenne. Nagyon jó lenne.
*
Boldog karácsonyt minden kedves olvasónak!
V. Lóránt
MÉG 3 napig kapható!
Varga Lóránt: Karácsonyi történetek
20 téli történet a Karácsony környékéről felnőtteknek és időnként gyerekeknek is!
E-book ÉS AJÁNDÉK-nak kinyomtatható papírbarát PDF formátumban!
Ár: 1990.-
(200 könyvoldal – de kétoldalasan nyomtatva csak 30 lap!, védjük, ami pusztulóban van)
Ha megosztod, terjed! Ha megveszed: az íróval is jót teszel!
Jó olvasás!
Varga Lóránt
közösségi író
Kérlek, olvasd el a lenti felhívást 2 percig tart fel téged:
Kedves Olvasóm!
Ahogy ígértem, fontos 2 percre kérem el az életed, mivel bizonyos értelemben ez egy fordulópont a Közösségi Író kezdeményezés/kísérlet számára.
6 éve írok szabadon és mindenki számára elérhetően a közönségnek, mint Közösségi Író. Ez a 6 év a következő termést hozta:
- 1.130-nál több novella.
- 3 színpadon jelenleg is játszott dráma (Egykutya – Popup társulat, Hőhullám – Liliom produkció, Interaktív – Szatmárnémeti színház), kettő további pedig készülőben;
- 2 regény (egy folytatásos: a „23-as iskola”, a másikat még nem látta senki, de hamarosan fogja);
- 3 kisregény;
- 1 film (hírek hamarosan)!
Ez kb. 3.500 oldalon fért el.
Ahhoz, hogy ezt mind megírhassam, olyan emberek támogatására volt szükség, akik számára fontos és értékkel bíró a munkám.
Ahhoz, hogy tovább írhassak, olyan emberek támogatására van szükség, akik számára fontos és értékkel bíró a munkám.
Ez a két perc erről szól. Kérlek, ha olvasol, olvastál vagy szívesen olvasnál még a jövőben, és emellett úgy véled, hogy a Közösségi Író léte egy életképes kísérlet, támogasd ezt a törekvést. Valójában minden azon múlik, hogy mibe teszünk energiát, pénzt, bizalmat és mit hagyunk elsorvadni.
A támogatásodért, ami egy könyv ára (4.500 Ft) egy ajándékot adok viszonzásul (egy 94 novellából álló, 340 oldalas gyűjteményt, melyet a 2020-as évben született 177 írásból válogattam ki). Én pedig megerősítést kapok, hogy a Közösségi alkotásnak van értelme, a közösségi támogatásnak van ereje, lehet így írni és élni.
Ha elég sokan gondoljuk így: neked egy könyv, az írónak az élet!
Előre is köszönöm és maradok íród:
Varga Lóránt
Közösségi író
Oberon álma 2. rész(8)
A szócikk(5)
Az archívum 2. (befejező) rész(5)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
Álombolt(4)
Mindenki Augusztusz bácsija(4)
A forrás 1.(4)
Tanulni arany(4)