Szakamoto Haruki kilépett a teraszra. Ereje teljében volt. Érezte magában azt a határozottságot, ami feljogosította arra, hogy nekimenjen a vizsgának. Megigazította a frissen mosott, bevetésre kész ruháját. Jól érezte magát benne. Erre várt évek óta, és most eljött a pillanat.
– Akkor? Most indulsz? – kérdezte mestere, Kagejama Rento.
– Igen, mester. Úgy gondoltam, hogy ma teszem meg.
– Miért ma?
– Mert ma jó ölni. Az időjárás ködös. Ha bejutok a palotába, már nem lesz gond átlopakodni a kerten.
– Akkor a kertben lesz meg?
Szakamoto Haruki elbizonytalanodva válaszolta: – Igen. Oda gondoltam. Az rossz?
– Nem mondtam, hogy rossz, csak kérdeztem. A kert jó helyszín. Kevés az őr, több lehetőség van a rejtőzésre. A kert jó. Hogy jutsz be kertbe?
– Kertészként.
– Okos.
– Köszönöm mester.
– És a módszer?
– Köpőcső. Halk, gyors. Szinte észrevehetetlen.
– A köpőcső is jó. Hogyan menekülsz?
– A zűrzavarban nem lesz nehéz. Amint a nagyúr elterül, a katonái odarohannak, de még nem tudják majd, hogy mi történt vele. Megtudtam, hogy sokszor esik el minden ok nélkül. Azt pletykálják, hogy iszik. Ezt használom ki. Amikor összeesik, még nem gondolnak majd semmi rosszra. A katonák mellett megjelennek majd a szolgák, talán két ágyasa is és azok szolgái. Zűrzavar lesz, melyben könnyedén elvegyülök majd. A külső falaknál pedig senki sem fog rám figyelni. Kivárom, hogy eljusson az őrökhöz a nagyúr halálának híre. Ki figyelne egy szimpla parasztra?
– Értem. Jó terv.
– Köszönöm mester.
– Akkor indulsz?
– Igen.
– Átgondoltad?
– Igen. Mindent átgondoltam.
– Biztos?
Szakamoto Haruki másodszor bizonytalanodott el, de megerősítette magát. A mester híres volt a módszereiről. Senki sem látott a gondolatai közé. Talán ezért volt a legnagyobb nindzsák egyike.
– Igen.
– Rendben. Akkor menj!
Bólintott és lelépett a teraszról.
– Állj! – szólalt meg mögötte Kagejama Rento.
– Mester?
– Valami nem zavar, fiam?
– Nem tudom.
– Gondolkozz.
Szakamoto Haruki kétségbeesetten gondolta át a tervét.
– Nem tudom, mester, mire gondol.
– Segítek. Milyen napszak van?
– Dél, uram.
– Igen. És mikor kívánod megölni a nagyurat?
– Kora délután.
– Jó. Hogy jutsz be?
– Kertészként.
– Hogy jutsz ki?
– Parasztként.
– Akkor csak egyetlen kérdésem lenne.
– Igen, mester?
– Mi a fészkes fenének vettél fel egy koromfekte hacukát?
*
December 5. Nindzsa nap.
A nindzsák Japánban valójában professzionális kémek/terroristák voltak. A 13. és 19. század között dolgoztak aktívan. Egy nindzsa feladatai közé tartozott a beépülés, szabotázs, kémkedés, sőt akár a gyilkosság is.
Bár a populáris kultúra tele van nindzsákról szóló történetekkel, ahol általában ravasz, titokzatos, bátor és ügyes harcosokként tűnnek fel, történelmi beszámolók alig akadnak róluk. A történészek szerint a japán társadalomban a nindzsákat nem tartoztak a harcos elit osztályához – ez a helyet a szamurájoknak tartották fenn. Emiatt a nindzsákat gyakran toborozták kellemetlen feladatokra, mint a gyújtogatás vagy a terrorizmus.
Nem öltöztek feketébe
Akkoriban egy nindzsa, más néven sinobi, nem viselte azt a teljesen fekete ruhát, ahogy ma a filmekben, tévéműsorokban és képregényekben ábrázolják őket. Hiszen a kémként egyik fő feladatuk a beépülés volt a környezetbe olvadva. Gyakran helyi lakosokként öltöztek fel a munkájukhoz ahogy a hétköznapi normál kémek.
Hogyan ünnepeld? Nézz meg egy nindzsás filmet. Egyik rosszabb, mint a másik. Persze nosztalgiából azért meg lehet nézni az Amerikai Nindzsa-t. Emlékszem, általános iskolás voltam, amikor egy srácnak (az egyetlen volt az osztályban), volt vidója. Elmentünk testületileg a lakására és hangalámondással megnéztük, ahogy Michael Dudikoff nindzsaként bohóckodik. Komoly hatással volt ránk. Egy ideig mindenki nindzsa akart lenni.
