A kiosztás

Egy évük és kilenc hónapjuk volt, hogy javítsanak a helyzeten. Tibériusz mindent megtett az előléptetésért, és két osztályt át is ugrott az éves besoroláson. Az eredményt egy pohár borral ünnepelték, melyből csak Tibériusz ivott. Nem akarták kockáztatni, hogy a terhességet felügyelő szoftver éppen akkor nézzen rá Marára, amikor ledönt a torkán egy nagy korty chardonnayt. Az egész erőfeszítést lehúzhatták volna a vécén, ha gyereknevelési besorolásuk 0,5 alá zuhan. Ezért aztán csak Tibériusz ivott, Mara pedig csettintett hozzá. Így is ünnep volt, de biztonságos.
Elköltöztek. Ez volt a második legfontosabb teendőjük. Az új környék jó volt. Minimum 6.0 fölött tartotta őket, és ez bőven meghaladta az elvárásukat. A hurcolkodás alig járt problémával. Mara még csak az első trimeszterben volt, és bár nem cipelhetett – hamar megszokták, hogy a terhességet felügyelő algoritmus mindig a legrosszabb pillanatban nézett rá –, de a csomagolásban és szervezésben derekasan kivette a részét.
Aztán jöttek a barátok. Az első köre-mail egészen jóra sikerült.
„Kedves barátaink. Mint tudjátok, hamarosan megérkezik kicsiny családunkba a trónörökös, aki arra kér benneteket, hogy nézzétek el neki, ha fél a Kiosztástól. Hamarosan újra jelentkezünk hírekkel, és néhány baráti kéréssel.”
Az e-mail sablon szöveg volt. A terhesség megállapításának pillanatában megérkező információs csomagban volt, számos egyéb hasznos szoftver és kiegészítő mellett. Tibériusz egy kicsit átírta a végét, de attól még mindenki pontosan értette, hogy miről is van szó. A második emailbe beletették kettejük törzsadatait (Tibériusz:6,2, Mara:5,7), és Peregrina – ebben a névben állapodtak meg végül – várható legjobb besorolását. Az algoritmus szerint leendő lányuk akár 6,7 is lehet, ha minden jól megy az elkövetkezendő hónapokban.
Az 5,7 alatti haverok pedig tudták a dolgukat: sorra szakították meg velük a kapcsoltot, törölték ki magukat az ismerősi státuszból. Marcell, aki bődületes nagy hülyeségei miatt soha nem jutott 5,0 fölé, még az e-mail címét is megváltoztatta, nehogy az Kiosztó algoritmus rátaláljon bűnös és elszakíthatatlan kapcsolatukra. Ennek így kellett lennie. Legalábbis a Kiválasztásig.
A heti jelentés szerint Peregrina értékei egyre jobban alakultak. A hetedik hónap harmadik hetében egyszer 7,1 fölé is felkúszott a mutató – Tibériusz azon a héten napi 14 órákat dolgozott egy elrontott projekt miatt – de aztán persze egy héttel később a következő jelentésben Peregrina már csak 6.5-öt kapott. Nem keseredtek. A lényeg, hogy 6 alá ne essen a besorolás. 6 alatt az algoritmus már szigorúan osztogat. A 6 alatti életben sok a korlát, és kevés a lehetőség, kemény a munka és kicsik a bérek. Ott már nem olyan fényes a napsütés, és a közértben sem kapkodhat le az ember mindent a polcról. Egy igazi szülő 6 alá nem küldi a gyerekét, feltéve, hogy nem bolond vagy anarchista.
Mara elsiratta a barátaik nagy részét. Különösen Marcellt. Peregrináért megéri, suttogta könnyes szemekkel. Tibériusz bólintott és átölelte. Válaszolni nem válaszolt.
A terhesség hátralevő szakasza rendben ment. A felügyelő algoritmus csak egyszer közelítette meg a 6,2 értéket, mikor egy szerencsétlen véletlen miatt két órát késtek a kötelező vizsgálatról. Mara sírt, Tibériusz pedig fellebbezést nyújtott be, melyben részletes adatokkal igazolta, hogy időben elindultak a kórházba, és a közvetlen előttük történt balesethez semmi közük. Az algoritmus kegyes volt, és az értéket 6.4-re módosította. Nyilván mehettek volna metróval is. Az biztonságosabb, és közlekedési dugónak még csak a lehetősége sem merül fel.
A szülés rendben ment, ahogy az első hónapok is. A felügyelő algoritmus figyelt rájuk, és szelíden ösztökélte őket arra, hogy Peregrina se élelemben, se figyelemben ne szűkölködjön. A felügyelő algoritmus különösen az étkezésre figyelt. Jogosan. Ha Peregrina nem kap megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot, hogy állíthatnák, hogy óvó és törődő szülők kezeiben van. Ha pedig egy hanyag család sarja, akkor miért reménykedik 6.0 fölötti értékben. Mara és Tibériusz mindezt jól tudták, így mindenre figyeltek, amire csak lehetett.
Egy héttel Peregrina születésnapja előtt kapták meg a behívót. A Kiosztás online történt ugyan, de igény esetén személyesen is jelen lehettek a központban, ahol az algoritmus végül kiosztja az értéket és egy életre meghatározza gyermekük sorsát. Mara otthon akart maradni, mert Peregrina éppen náthás volt. „Rossz szülők leszünk, ha kihurcoljuk Rinát az utcára”, mondta, de Tibériusz ragaszkodott a személyes jelenléthez. „Jobban veszi ki magát, hidd el”, nyomott csókot felesége homlokára, és a dolog ezzel el is volt döntve.
Metróval utaztak. Biztonságosabb volt. Egy Kiválasztást lekésni, és így az utolsó pillanatban sok tizedet bukni nagy ostobaság lett volna.
A metrószerelvény befutott az állomásra. Kevesen utaztak rajta, volt elég hely. Leültek. Peregrina Tibériusz ölében mocorgott.
– Fordítsd meg, látni szeretne – mondta halkan Mara. Tibériusz Peregrina hóna alá nyúlt, és maga felé fordította a gyereket, aki azonnal elmosolyodott.
– Szia! Ez itt egy metrókocsi – mondta Mara, de a gyerek nem figyelt rá. Jobban érdekelték az ablak mögött suhanó fények.
– Ez a gyerek gyönyörű – szólalt meg Tibériusz.
– Szerintem is az – bólintott Mara.
Peregrina kifelé mutogatott. Látszott raja, hogy jól elszórakoztatja a látvány.
– Szerinted elég szép? – kérdezte Mara.
Tibériusz nem válaszolt azonnal.
– De őszintén – nézett rá Mara.
– Szerintem elég szép, és az is lesz.
– Jó, de hányas?
– Mara, nem tudom. Nem én vagyok az algoritmus – horkant fel Tibériusz.
– De csak van véleményed. Te objektív vagy.
Tibériusz felnevetett. – Ja, így van! Hiszen csak az apja vagyok.
– De most komolyan. Minden anya gyönyörűnek látja a gyerekét, de az apák azért mégis távolabb vannak tőle.
– De én nem vagyok.
– Akkor miért mondtad a szomszéd kislányra, hogy ronda?
– Mert iszonyúan csúnya egy kisbaba.
– Szerintem nem.
– De az. Lehet szépíteni, de akkor is az – vont vállat Tibériusz.
– Látod. Objektív vagy. Szerinted Rina mennyire szép? 6 fölött van?
– Nem tudom, Mara.
– De mégis!
– Mégse tudom. Szerinted átlagos? Mondjuk ötös?
– Nem. Annál szebb – válaszolta vonakodva Tibériusz.
– Hatnál? Hatnál több?
– Igen. Talán hatnál is több.
– Akkor jó. Azt akarom, hogy hatnál több legyen – sóhajtott Mara.
A metró a szokottnál hosszabb ideig időzött egy állomáson. Talán a menetrend csúszott el egy kicsit. Egy idősebb nő ült le melléjük.
– És ha csúnya lesz? – kérdezte Mara pont akkor, mikor becsukódtak az ajtók.
– Nem lesz csúnya, Mara, és ez most hagyd abba, kérlek!
Mara bólintott és nem szólalt meg többet. Talán megsértődött, de Tibériuszt ez sem érdekelte. Ezt a témát ezerszer futották már körbe az elmúlt hetek alatt, és egy jottányit sem jutottak közelebb a megoldáshoz, minthogy annak kulcsa nem az ő kezükben volt. Majd az algoritmus eldönti.
– Szép kisfiú – szólalt meg váratlanul a mellettük ülő nő.
– Nem fiú, hanem lány – nézett rá Mara meglepődve.
– Ó, bocsánat! Azt hittem, hogy kisfiú – kért bocsánatot a nő zavartan.
– Nem. Kislány. Maga szerint szép?
– Kislánynak?
– Kislánynak.
A nő nem válaszolt.
– Nem az, ugye?
– Hagyd békén a hölgyet – mondta halkan, de határozottan Tibériusz.
– Miért? Ő legalább objektív.
– Akkor is.
– A Kiosztásra mennek? – kérdezte a nő.
– Igen.
– Hát az izgalmas.
– Igen, de ha Peregrina nem éri el a hatot szépségben… – mondta Mara elcsukló hangon. Nem tudta befejezni a mondatot.
– Akkor talán tudós lesz – válaszolta a nő mosolyogva.
– Hogy? – hajolt előre Tibériusz.
– Igen. Talán tudósnak jelölik ki.
– Mert nem szép?
– Nem, uram, azért, mert csúnya. Nem értik, ugye?
Tibériusz és Mara egyszerre rázta meg a fejét.
– Nem is csoda. Az algoritmust ilyen mélységig nem ismerik sokan.
– De maga igen? – kérdezte Mara.
– Igen. Nekem van szerencsém hozzá. Figyeljenek ide! Csak attól kell tartani, hogy ez a kis csöppség 6 és 4 közé esik. Az átlagot az algoritmus nem szereti. De ha hat fölöttinek ítéli meg a szépségét, akkor már elég sok kaput kinyit neki…
– Így van. Én is így tudom – vágott közbe Mara. – Maga szerint hat fölött…
– De! – emelte fel kezét a nő. – Ha az algoritmus négy alatti szépséget állapít meg…
– Az nagy baj lenne!
– Az nagy szerencse lenne – mosolyodott el a nő. – A tudományos életben a nők általában csúnyák. Legalábbis az algoritmus szerint. Éppen azért mennek tudományos pályára, mert más érvényesülési lehetőségük nem igen adódik. Aki csúnya, az az eszével még kitűnhet, nem igaz? Ezért aztán, ha az algoritmus úgy véli, hogy ez a kis Peregrina nem túl helyes, akkor…
A nő elhallgatott.
– Akkor? Mondja már!
– Majd meglátják.
– Akkor? – Mara könyörögve nézett a nőre.
– Akkor az algoritmus akár komoly sorsot is szánhat neki. De én nem mondtam semmit maguknak – mondta a nő, és felállt. – Ez a mi megállónk – mutatott az ajtóra.
Valóban. Megérkeztek. Együtt szálltak ki a kocsiból, és együtt utaztak a mozgólépcsőn. Amikor kiléptek az állomásról, Mara a nő felé fordult.
– Maga szerint szép a lányom?
A nő feléjük fordult. Kinyitotta száját, de végül válasz nélkül csukta be.
– Szép? – kérdezte Mara újra.
– Hagyd a hölgyet. Így is sokat segített?
– Szép?
– Fiúnak igen – válaszolta a nő, majd sarkon fordult, és elsietett.
A Kiosztás gyorsan zajlott. Egy szűk kis szobába ültek be. Az algoritmus egy kijelzőn felsorolta a részpontokat, majd a főbb értékeket. Egyik sem volt 6.4 alatt. Az utolsó érték a külalak volt. Tibériusz és Mara lélegzetvisszafojtva bámulták a kijelzőt. Megjelent előttük Peregrina képe, melyet pár másodperce rögzített a rendszer kamerája. Az egyéves babaarc alatt meg egy évszám:
1 év 0 hónap
A számláló lassan peregni kezdett, és Peregrina arca változásnak indult. A kisbaba kisgyerekké vált, majd szélsebesen kamasszá, végül ifjú felnőtté. Az ismeretlen, mégis ismerős arc alatt az évszám 25 év 4 hónapot mutatott.
Döbbenten, szótlanul nézték a képet.
Aztán megjelent az érték: Szépség: 2,1
Végül a Kiosztás végeredménye:
Összérték: 6.7
Kiosztott pálya: Programtervező
Maximális elérhető érték: 7.8
Hazafelé Tibériusz vett egy üveg bort. Koccintottak és Mara is ivott. Peregrina mellettük aludt a kiságyban.
– Szerintem akkor is szép – mondta Mara. Suttogott, nehogy felébredjen a gyerek.
*
„Algoritmus ante portas” mondaná ma rettegéssel egy római programozó, de az igazság az, hogy már régen bejutott a kapun, és komoly hatással van az életünkre. És ez még csak a kezdet.