Zabolátlanul

Karácsony környékén megtalálták az üzentek. Most is zsigereiben érezte, hogy az idézet igaz. A lelkébe hatolt és ott is maradt egész nap. Átgondolta az életét, és arra jutott, hogy sok dolgot sokszor rontott el eddig a másodpercig. De mindez már a múlté, csak előre kell tekinteni, soha se hátra. „Minden perc új esély arra, hogy mindent megváltoztass”. Ez is egy idézet volt, ami nem is olyan régen bukkant fel a szeme előtt. Az élet már csak ilyen: „akkor küldi a legfontosabb idézeteket, amikor arra a legnagyobb szükség van”. Ez is idézet volt, vagy csak nagyon hasonlított rá? Nem tudta eldönteni. Áradjon a szeretet. Ennél nem is kell több. Semmi kikötés, semmi feltétel. Eddig talán ostoba volt. És önző. Talán.

Már várta a vacsorát. Tegnap megegyeztek abban, hogy este nem otthon a TV előtt majszolnak el valamit, hanem beülnek valahova. Hagyta magát, bár otthon is jó lett volna. De most, hogy minden megváltozik, kifejezetten örült az alkalomnak. Egész nap repesett a szíve. A szívnek jó, ha repes. Hiszen az egyetlen dolog, ami megváltoztatja az embert, az a szerelem. Arra meg mert volna esküdni, hogy ez az utóbbi gondolat is idézet volt. Talán ez is ugyanonnan. Ki tudja? Az univerzum minden esetre ma bővelkedett a jótanácsokban.

Szinte egyszerre érkeztek. Az étterem tele volt. Egy szűk, de nagyon meghitt kis asztalt kaptak. A leves lezajlott, finom volt. Erről-arról beszélgettek. Élvezte az estét. A főétel is csodásra sikerült. Igazi kaland. Jó volt csevegni, szerelmesen, összekacsintva.

– Figyelj! Mondani akarok valamit – súgta az asztal másik oldaláról felé hajló nagybetűs szerelem.

– Figyelek – válaszolta búgva.

– Szeretlek.

– Én is.

– Végtelenül, határtalanul, igazán szeretlek. Érzem a szeretet magam körül, ahogy árad, suhan, visz minket a hátán, különösen karácsony környékén.

– Én is – bólintotta mosolyogva.

– Ha akarnék, akkor sem lennék képes megállni. A szeretet hullámain vitorlázok veled.

– Igen. Ott vitorlázunk.

– És tudod, ennél szabadabb érzést nem éreztem még. Ahogy sodor, csak sodor a saját gyönyörű pályáján, mint valami papírhajót. Olyan hatalmas, olyan ellenállhatatlan.

– Az. Zabolátlan.

– Zabolátlan. Igen. Ez az! Imádlak. Azt is, hogy hagyod, hogy nincs akadály, csak szabadság. Amikor rád gondolok, nem jut más eszembe csak az, hogy szeretlek. Csillogón, zabolátlanul. Olyan jó szerelmesnek lenni, és szeretni, csak szeretni téged… , meg a Gabit is.