A sajtótájékoztatón mindenki ott volt, aki számított. Üres volt a pult, a szóvivő még nem érkezett meg, de a műsorszóró relék már két perce sugározták az egyedül árválkodó mikrofonokat. A kapcsolóterem szerint negyven ország mintegy négy és fél milliárd embere várta, hogy megjelenjen végre a tanácsos.
Az újságírók szokatlanul nagy csendben várakoztak, és bár a sajtószobában a lehető legjobb kamerák rögzítették az eseményt, mindenki fölött ott lebegett a saját személyes kis drónja, hátha mégis az kap el valami olyasmit, amire senki más nem figyelt fel.
A pulpitus mögötti lefüggönyözött térben mozgolódás támadt, meglibbent a drapéria, és alig hallható beszéd is kiszüremkedett mögüle. A drónok felfigyeltek a zajra, kijelzőjük szaporábban villogott jelezvén, hogy több adat futott be érzékelőikbe.
Kisvártatva megérkezett a szóvivő. Fekete, tekintélyt mutató öltönyt viselt. Szigorú arcán egy vonás sem rezdült. Határozott lépésekkel a pulpitus mögé sietett. A kezében tartott papírt maga elé tette, és egy kicsit – ettől még komolyabbnak tűnt – rendezgette azokat.
– Jó napot! – mondta végül és felnézett az újságírókra, akik kihúzták magukat a székeiken. – Az elmúlt hét eseményei tudom, hogy sok kérdést vetnek fel önökben. Ezeket szépen sorban meg fogom válaszolni, de az a kérésem, hogy kérdéseiket csak a beszámoló végén tegyék fel. Elsőként vegyük a hétfői ülést, és az azon hozott döntéseket. – Olvasni kezdett. – A hétfői ülésen szakemberek bevonásával megkezdődött a tervezett Föld-Hold függővasút és az azt igénylő beruházások meghatározása és megvalósítási terveinek vizsgálata…
– Már tudják, hogy ki kapja a megbízásokat?
A szóvivő megállt és szúrós szemmel nézett az újságíróra.
Aprótermetű nő volt. Vörös haja csak úgy lángolt a fején.
– Majd a végén, ha kérhetem…
– Információim szerint már eldöntött tény, hogy melyik cég nyeri a Föld-Hold tendert.
A szóvivő, mintha nem hallotta volna a kérdést, folytatta: – Az előzetes szakértői meghallgatások után…
– Uram! Egy hete azt nyilatkozta, hogy az előzetes meghallgatások nyíltak lesznek. Miért nem engedték be a sajtót?
– …a meghallgatások után, a grémium úgy döntött…
– Miért nincsenek szakértők a grémiumban? Miért tartják elegendőnek a puszta szakvéleményüket, ahelyett, hogy szakértői csoportot alakítanának ki a döntéshozó testületen belül?
– …a grémium döntése szerint a Föld-Hold függővasút kivitelezési munkálatai…
– Uram! Miért nem nyilvánosak a tervek? Miért döntött a nyilvánosság kizárásával…
– Állj! – kiáltotta el magát a szóvivő. – Azonnal álljunk le!
Az újságírók suttogni kezdtek, néhányan felálltak. A fejek fölött zizegő drónok csak úgy itták magukba az eseményeket.
Egy szürke kosztümös nő jelent meg a színpadon. Vékony vezérlőegységet szorongatott a kezében, ASSZISZTENS kártya lógott a nyakában. A szóvivőhöz lépett.
– Uram?
– Ki engedte be ide azt a nőt?
– Melyiket?
– Azt ott, a vöröst – mutatott a riporterre a szóvivő. – Mi a száma? Egyáltalán, leálltunk? Megy még az adás?
A kosztümös nő a kijelzőjére, majd zavartan a szóvivőre nézett, újra a kezében szorongatott konzolt nézte, majd borzadva nézett fel belőle – Uram, ezt nem lehet… élő…
– Tudom, hogy élő!
– De nem lehet.
– Mit nem lehet?
A nő egyre értetlenebb képet vágott.
– Uram. Azt hiszem, hogy nem érti…
– Én nem értem? Maga nem érti. Ha azt kértem, hogy állítsák le, akkor miért nem teszik azt?
– De uram.
– Ne uramozzon itt nekem! Adja csak ide! Én is tudom kezelni azt a szart – mondta a szóvivő és kikapta a nő kezéből a vezérlőt. – Nézzen ide! Csak ennyit kellett volna tennie, amikor azt mondtam, hogy állj!
– De uram…
A szóvivő megnyomott egy gombot, és a terem csöndbe burkolózott. Az újságírók tömege megmerevedve, ki tátott szájjal, ki félig ültében fagyott bele a térbe. A drónok halkan koppanva potyogtak le közöttük a padlóra.
– Szóvivő úr! Miért nem teszik közzé a pályázatokat? – szólalt meg a kővé fagyott tömegből valaki.
– Istenem, ez… él! – suttogta szóvivő.
Az asszisztens borzongva nézett a nő felé.
– Uram! Miért nem engedélyezik a Föld-Hold járat terveinek nyilvánossá téttelét?
– Hogy került ez ide? – sikoltotta a szóvivő. Arcára vegytiszta félelem ült ki. – Hogy?
Az asszisztens némán rázta a fejét. Vagy nem mert vagy nem tudott megszólalni.
– Uram! Válaszolna? – kiabált az újságíró.
– Ez él. Egy élő riporter! Isten tudja, hogy honnan jött! – üvöltötte a szóvivő és futásnak eredt. A pulpitus feldőlt, a függöny részben leszakadt.
Az asszisztens még hosszú másodpercekig némán bámulta a szajtószobát, melynek mélyéről egy állhatatos hang kiabált felé: – Asszonyom, miért futott el a szóvivő? Meg tudná mondani, hogy miért nem mozdulnak a kollégáim?
Csak ekkor szakadt meg az adás. De már késő volt.
Az újságírók szokatlanul nagy csendben várakoztak, és bár a sajtószobában a lehető legjobb kamerák rögzítették az eseményt, mindenki fölött ott lebegett a saját személyes kis drónja, hátha mégis az kap el valami olyasmit, amire senki más nem figyelt fel.
A pulpitus mögötti lefüggönyözött térben mozgolódás támadt, meglibbent a drapéria, és alig hallható beszéd is kiszüremkedett mögüle. A drónok felfigyeltek a zajra, kijelzőjük szaporábban villogott jelezvén, hogy több adat futott be érzékelőikbe.
Kisvártatva megérkezett a szóvivő. Fekete, tekintélyt mutató öltönyt viselt. Szigorú arcán egy vonás sem rezdült. Határozott lépésekkel a pulpitus mögé sietett. A kezében tartott papírt maga elé tette, és egy kicsit – ettől még komolyabbnak tűnt – rendezgette azokat.
– Jó napot! – mondta végül és felnézett az újságírókra, akik kihúzták magukat a székeiken. – Az elmúlt hét eseményei tudom, hogy sok kérdést vetnek fel önökben. Ezeket szépen sorban meg fogom válaszolni, de az a kérésem, hogy kérdéseiket csak a beszámoló végén tegyék fel. Elsőként vegyük a hétfői ülést, és az azon hozott döntéseket. – Olvasni kezdett. – A hétfői ülésen szakemberek bevonásával megkezdődött a tervezett Föld-Hold függővasút és az azt igénylő beruházások meghatározása és megvalósítási terveinek vizsgálata…
– Már tudják, hogy ki kapja a megbízásokat?
A szóvivő megállt és szúrós szemmel nézett az újságíróra.
Aprótermetű nő volt. Vörös haja csak úgy lángolt a fején.
– Majd a végén, ha kérhetem…
– Információim szerint már eldöntött tény, hogy melyik cég nyeri a Föld-Hold tendert.
A szóvivő, mintha nem hallotta volna a kérdést, folytatta: – Az előzetes szakértői meghallgatások után…
– Uram! Egy hete azt nyilatkozta, hogy az előzetes meghallgatások nyíltak lesznek. Miért nem engedték be a sajtót?
– …a meghallgatások után, a grémium úgy döntött…
– Miért nincsenek szakértők a grémiumban? Miért tartják elegendőnek a puszta szakvéleményüket, ahelyett, hogy szakértői csoportot alakítanának ki a döntéshozó testületen belül?
– …a grémium döntése szerint a Föld-Hold függővasút kivitelezési munkálatai…
– Uram! Miért nem nyilvánosak a tervek? Miért döntött a nyilvánosság kizárásával…
– Állj! – kiáltotta el magát a szóvivő. – Azonnal álljunk le!
Az újságírók suttogni kezdtek, néhányan felálltak. A fejek fölött zizegő drónok csak úgy itták magukba az eseményeket.
Egy szürke kosztümös nő jelent meg a színpadon. Vékony vezérlőegységet szorongatott a kezében, ASSZISZTENS kártya lógott a nyakában. A szóvivőhöz lépett.
– Uram?
– Ki engedte be ide azt a nőt?
– Melyiket?
– Azt ott, a vöröst – mutatott a riporterre a szóvivő. – Mi a száma? Egyáltalán, leálltunk? Megy még az adás?
A kosztümös nő a kijelzőjére, majd zavartan a szóvivőre nézett, újra a kezében szorongatott konzolt nézte, majd borzadva nézett fel belőle – Uram, ezt nem lehet… élő…
– Tudom, hogy élő!
– De nem lehet.
– Mit nem lehet?
A nő egyre értetlenebb képet vágott.
– Uram. Azt hiszem, hogy nem érti…
– Én nem értem? Maga nem érti. Ha azt kértem, hogy állítsák le, akkor miért nem teszik azt?
– De uram.
– Ne uramozzon itt nekem! Adja csak ide! Én is tudom kezelni azt a szart – mondta a szóvivő és kikapta a nő kezéből a vezérlőt. – Nézzen ide! Csak ennyit kellett volna tennie, amikor azt mondtam, hogy állj!
– De uram…
A szóvivő megnyomott egy gombot, és a terem csöndbe burkolózott. Az újságírók tömege megmerevedve, ki tátott szájjal, ki félig ültében fagyott bele a térbe. A drónok halkan koppanva potyogtak le közöttük a padlóra.
– Szóvivő úr! Miért nem teszik közzé a pályázatokat? – szólalt meg a kővé fagyott tömegből valaki.
– Istenem, ez… él! – suttogta szóvivő.
Az asszisztens borzongva nézett a nő felé.
– Uram! Miért nem engedélyezik a Föld-Hold járat terveinek nyilvánossá téttelét?
– Hogy került ez ide? – sikoltotta a szóvivő. Arcára vegytiszta félelem ült ki. – Hogy?
Az asszisztens némán rázta a fejét. Vagy nem mert vagy nem tudott megszólalni.
– Uram! Válaszolna? – kiabált az újságíró.
– Ez él. Egy élő riporter! Isten tudja, hogy honnan jött! – üvöltötte a szóvivő és futásnak eredt. A pulpitus feldőlt, a függöny részben leszakadt.
Az asszisztens még hosszú másodpercekig némán bámulta a szajtószobát, melynek mélyéről egy állhatatos hang kiabált felé: – Asszonyom, miért futott el a szóvivő? Meg tudná mondani, hogy miért nem mozdulnak a kollégáim?
Csak ekkor szakadt meg az adás. De már késő volt.