Odon az isteni áruló

Kint megint fújt a szél, de Paszkált nem érdekelte a dolog. A traktor elég jól húzott, és nem kellett tankolnia, úgyhogy az utolsó tizenhat fordulót egyhuzamban csinálta meg. Jobb ez így, mint totojázni, aztán meg egy teljes órán át káromkodni, hogy lemarad valamiről. Még reggel megnézte a statisztikát, és ténnyé vált a megérzése: a meccs első negyed órájában alig születik gól. Néha megesik, de ennyi kockázatot vállalnia kell.
Éppen új fordulót kezdett, amikor ciripelni kezdett az órája. Egy legyintéssel bekapcsolta a közvetítést, és még elkapta a himnuszokat. Eldúdolta az angol himnuszt. Isten óvja a királynőt. Hányadik Erzsébet van most éppen trónon? A második, de harmadszor. A klónozás jó dolog, ha jó emberekről van szó. Tisztán emlékezett arra, amikor pár évtizede kitört a balhé, mert sok angol az elsőt akarta visszahozni. Ezek nem ismerik a történelmet. Az első túl kemény lenne egy ilyen országnak. A második, na, az pont jó ide.
A traktor egy hajszálnyit megbillent. Ellenőrizte a műszereket. Semmi komoly. Fent ólomszürke lett az ég. Esni fog, de nem baj, mert hamarosan már a kocsmában ücsörög a többiekkel. Miriam nem várja haza. Sőt! Kifejezett kérése volt, hogy ezt a meccset, ha egy mód van rá, ne „itthon ordibálja végig”. Pedig nem is szokott ordibálni.
A spanyol himnusz jött. Azt nem tudta fejből. Sebaj.
Új fordulót vett a traktorral.
Az a lényeg, hogy az első félidőt megnyomják. A spanyolok túl hevesek. Ha kapnak egy gólt, akkor már hajtani fognak, a hajtásban pedig lesznek rések a pajzson, ahol be lehet furakodni, és esetleg még a félidő előtt be lehet lőni még egy gólt. Akkor lenne csak igazi második félidő. Még II/3. Erzsébet is ficeregne a lelátón, az már biztos.
A meccs elkezdődött. Időnként a kijelzőre pislantott, de nem mert belemerülni az eseményekbe. Most dolgozik és egy évnyi termés múlik ezen a munkán. Ez akkor is igaz, ha a traktor szinte mindent maga végez. Egy jó gazda soha nem bízza teljes egészében rá magát egy gépre sem. Ott kezdődik a hanyatlás. Oda kell figyelni. Ki kell válogatni a legjobb szárakat, és igen néha rá kell bökni a kijelzőre, ha a gép tévedett. Mert a gép igenis téved. Nem lát elég jól, mert nem látja a jövőt. Vannak olyan szárak, melyek csenevésznek tűnnek, mint Miriam, de mégis belőlük lesz a legkeményebb, legidőállóbb növény az egész soron, ahogy Miriamnak sincs párja a településen. És ezt csak egy szakértő szem látja meg, és nem egy kamera.
A csapatok tapogatództak. Semmi komoly. Jó ez így.
Megcsörrent a telefon. Felvette.
– Felmelegszik a söröd, traktoros – robbant a fülkébe Jusztusz hangja.
– Mindjárt ott vagyok. Tíz perc – mondta Paszkál. Tudta, hogy kicsit túloz, de reménykedni mindig lehet.
– Addig megeszik a kapusodat.
– A kezdőkörig sem jutnak a spanyoljaid.
– Persze, mert nem húzódnak annyira hátra.
– Fordítva nézed a képet.
Röhögtek. Ekkor az angol csapat ritmust váltott. Odon belendült és észvesztő tempót diktálva előre tört. Egy gyors passz, ki a szélre, ahol Fraser, a jobbszélső nyargalt. Fraser azonnal visszaívelte középre, ahol Odon gigantikus ugrással emelkedett az égbe, mellkasával levette a labdát, majd még mindig a levegőben a kapura durrantotta azt.
– Na! – kiáltott fel Paszkál, miközben a traktor kifutott a tábláról.
A labda észvesztő tempóban repült a kapu felé, gyönyörű ívet húzott a jobbfelső sarok felé. A kapus, Gomez, vetődött, úszott a levegőben, és ujjbeggyel pöckölte kapufára a lövést.
– A szentségit! – csapott a kormányra.
– Ez közel volt – jegyezte meg Jusztusz.
– Na, mindjárt ott vagyok.
Kitolatott a bokorból, és lekapcsolta a közvetítést. Még egy helyzet és lebontja a fél falut.
A maradék két fordulót extra sebességgel csinálta meg, majd a sor végén anélkül kaptatott fel az útra, hogy hátranézett volna. Majd holnap. Odon formában van.
A kocsma zajosabb volt, mint szokott. Érződött benne a meccs hangulata.
A teljes falat beborító kijelzőre nézett. Anglia – Spanyolország: 1 – 0.
– Ez meg mikor? – nézett Jusztuszra bosszúsan Paszkál.
– Az előbb. Nem láttad?
– Nem! És ki?
– A te drágalátos Odonod. Félpályáról.
– Odon a legjobb! – bólintott Paszkál vigyorogva.
– Odon áruló! – legyintett Jusztusz.
– Odon soha nem volt áruló. Az angolok a legjobbak! – kiáltott fel, és a kocsma fele üdvrivalgásban tört ki.
– Soha nem voltatok olyan jók, mint mi.
– Nem?
– Nem!
– Nem? Miénk volt a fél világ!
– A másik meg a miénk.
– És Erzsébet?
– Melyik Erzsébetről beszélsz?
– Az összesről. És Diana?
– Mind a hat öngyilkos lett.
– De a hetedik jobb lesz. És a vb-k és eb-K? A 2034-es vb? Ki nyert? Anglia! És a 2046-os eb? Ki nyert? Anglia? És a 2050-es vb?
– Akkor járvány volt megint.
– Jó, akkor az 51-es? Ki nyert? Ti sehol nem voltatok. Anglia! Anglia, Anglia, Anglia! – skandálta Paszkál.
Többen énekelni kezdték az angol himnuszt.
– Hülye majom! – csattant fel Jusztusz.
– Majom, aki mondja!
Odon újra cselezett, és kishíján áttört a védők között. Egy emberként hördült fel a kocsma.
– Odon! – kiáltotta. – Te drága angol isten!
– Odon! Odon! Odon! – skandálták a többiek.
– Odon áruló! – üvöltötte el magát Jusztusz.
– Mért lenne az?
– Mert két éve még spanyol volt!
– Áruló! Áruló! Áruló! – kiabálta a kocsma másik fele.
A pult felől egy söröskorsó repült Jusztusz felé, aki még időben húzta el a fejét. Felkapta asztaláról a saját korsóját, kiitta, majd célpont után nézett. Még egy korsó süvített el mellette, és oldalt egy pofon is elcsattant.
– Állj! – dübörögte egy vérfagyasztó hang.
Elsa, a kocsmárosné állt a terem közepén. Három fejjel volt magasabb mindenkinél. Jobbjában a már teljesen részeg Cézár fityegett, aki józanul a telep legjobb traktorosa volt, de tudománya nem sokat ért, amikor ivott. Elsa bal kezében egy asztalt tartott a lábánál fogva. Egy szemvillanás alatt néma csönd lett. Senki sem akart verésben részesülni, függetlenül attól, hogy Cézárral vagy egy asztallal verik péppé.
– Most mindenki leül a fenekére, és normálisan végignézi a meccset. Egy szót sem akarok hallani Odonról.
– Odon tényleg áruló, két éve még spanyolt volt – jegyezte meg Jusztusz.
– De most angol! – súgta valaki hátulról.
– Kuss! – zárta le a vitát Elsa. – Odon, ha jól tudom, egy istenverte marslakó. Senkinek sem tűnt fel közületek, hogy négy lába van?
– Azért… – jelentkezett Jusztusz.
– Ha még egy szót szóltok, nincs több sör! – vágott közbe Elsa, és felakasztotta a már alvó Cézárt az egyik fogasra.
– Odon angol. Útlevele van, meg minden – suttogta Paszkál, miközben leült Jusztusz mellé.
– Odon spanyol! Mindig is az volt! – súgta vissza Jusztusz fél szemmel Elsát nézve.
A kocsma ablakát verni kezdte az eső. Még 142 nap volt hátra sötétedésig. A Vénuszon hosszúak a nappalok.