Mackó nadrág

Godónak semmi kedve nem volt elmenni. A háta közepére nem kívánta az egész hercehurcát, a ruha kiválasztásának idegőrlő folyamatát, azt, hogy kint megint esni kezdett, hogy a buszmegállóban biztos ezren szoronganak, nem is beszélve magáról a buszról.

Nagyot sóhajtott és megállt a szoba közepén. Buridan szamara jutott eszébe és felnevetett. Igen. A példázat valós, tényleg van úgy, hogy az ember nem tud dönteni. Túl sok az érvek halmaza mindkét oldalon.

Üveges szemmel meredt maga elé. Ha most itt lenne Izidor, akkor nem is lenne kérdés, mi a következő lépés.

Izidor volt Godónak a jobbik fele. Mondhatta volna úgy is, hogy az értelmesebbik fele, de ezt pont Izidor utasította volna el. Izidorral a fejében lépdelt el a fürdőszobáig, mint egy zombi. Bár nem kellett pisilnie, de mégis leült a porcelánra. Ezt is Izidornak köszönhette. Néhány év alatt megtanult szobatisztán vizelni. És bizony milyen komoly hasznát vette ennek a csodás képességnek, amikor már neki kellett takarítania, mert Izidiornak az ágyból való felállás is komoly kihívást jelentett. Felállt és lehúzta a vécét, majd a tükör elé lépett. Addig sem sokszor találkozott magával, amikor még Izidor foglalta el a tükör előtti teret, sőt, az egész fürdőszobát a reggelek legnagyobb részében, de amióta övé volt a lakás, hetek teltek el anékül, hogy látta volna magát. Izidorig nem volt gond, mert az ő szeme jobb tükör volt mindennél, hiszen beszélt: „most már meg kénye nyírnod a szakállad”, „mosd meg a szemed, csipás vagy” és hasonlók. De amióta nem szóltak rá, hát ő magára nem vetett túl sok pillantást. Minek? Így se jó, úgy se jó.

A látvány nem volt bizalomgerjesztő, és ez gondolatokat gerjesztett, mely a mérleg „ma nem mész sehova” címkéjű serpenyőjébe lapátolt néhány érvet.

Meccs is lesz, gondolta vágyakozva. Nem minta érdekelte volna, hogy melyik titán hogy teljesít a pályán. Régén még ismerte a játékosokat, és fel tudta volna sorolni a világranglistát legalább az első tíz helyezettig, sőt, a nőknél is, de manapság már nem figyelt rájuk. Úgy pedig nem lehet igazán szurkolni. Persze pár perc alatt felzárkózhatna. Az internet csodákra képes. És megiszik egy sört is. És rendel pizzát. Két hónapja nem hozatott házhoz ételt, pedig a kiadások között be volt tervezve havonta egy luxus étkezés. Különös melegséget érzett a gondoltra, ahogy a kanapé zugában pizzával és sörrel a tévét bámulja.

– Ez jó! – mondta magának a tükörbe.

– Na, ide figyelj! – szólalt meg Izidor.

„Püff neki”, gondolta bosszúsan Godó. „Izidor felébredt”. Persze mit csodálkozik? A nő mindig életre kelt tudatának egyik számára szeparált zugából, ha valami disznóságra próbálta rávenni magát.

– Ne már! – nyafogta.

– De már!

– De meccs lesz!

– Meccs máskor is van – mondta Izidor.

Kisietett a szobából és elindult a szekrény felé, bár semmi kedve nem volt hozzá.

– Most ez komoly? – kérdezte.

– Komoly.

– De…

– Semmi de – mondta a nő Godó fejében úgy, mint mindig, amikor Izidor eldöntötte, hogy neki van igaza. A baj az volt, hogy ilyenkor tényleg neki volt igaza. Ügyesen választotta ki ezeket a pillanatokat.

– Még mindig nem érted, öreg!

– De értem.

– Nem érted. A barátjuk vagy.

– Olyan barátjuk, aki szeret otthon ücsörögni, ha kint esik. Pláne, hogy meccs van.

– Lusta vagy.

– Na és?

– Öreg! Akkor elmondom újra, mert olyan fa a fejed, hogy esztergálni lehetne. Te a barátjuk vagy, ők pedig életük egyik komoly eseményére készülnek.

– Ezren lesznek. Fel sem tűnök.

– Egy: fel fogsz tűnni. Kettő: nem azért vagy ott, hogy te látszódj. Azért mész el, mert a jelenlét számít. Az a tér, amit betöltesz a testeddel. Mert a testeddel jelzed számukra azt, hogy számítanak neked. Betöltöd a teret, és ezzel fizikailag azt mondod nekik, hogy itt vagyok, mert te a tér és az idő azon pontját választottad, ami éppen ott van, ahol ők most valami fontos dolgot tesznek. Ha nem érted, akkor hülye vagy.

– És ha küldenék egy üzenetet?

– Akkor azt üzennéd nekik, hogy te most a tér és az idő azon koordinátáit választottad, ami nem ott van, ahol ők. Persze gondolsz rájuk, de annyira azért nem fontosak, hogy az életed néhány óráját a testeddel ott töltsed el, ahol számukra valami fontos történik.

Godó megvonta a vállát. Tudta, hogy mi következik, és azt is, hogy Izidornak igaza van, de akkor sem hagyta magát. – És ne hidd, hogy ez elég – folytatta Izidor úgy, mintha nem a fejében beszélne, hanem közvetlen a háta mögött. – Nem elég. Az embernek megszámlálható órája van az életben. Nekem 648601 órám volt… Majdnem pontosan 74 év.

– Ezt ne! – rázta meg fejét Godó.

– De igen. Ennyi volt. Ezzel kell, ezzel lehet gazdálkodni. És nem mindegy, hogy hol van a tested az alatt az elég határos idő alatt. Ha ott vagy, ahol fontos dolog történik…

– Mindig ott vagyok.

– Nyilván nem számodra fontos, hanem mások számára! De ügyes próbálkozás.

– Kösz.

– Szóval ha ott vagy, ahol mások számára fontos dolog történik, akkor része leszel az életüknek, mert az ő fontosságuk a te fontosságoddá is válik, hiszen odaadod azt a pár órát. Így lesznek egymás életének részesei az emberek. Csak így lehet. A gondolok rád nem elég, öreg. A „látod, itt vagyok” számít igazán.

– Te miért nem vagy itt?

Egy ideig csönd volt Godó fejében.

– Na? Miért? Várom a választ.

– Azért öreg, mert már nem tudok itt lenni. De a fejedben még igen.

– Az nem elég.

– Dehogynem. És ha már erről van szó, akkor lásd a lényeget. Azért vagyok bent a fejedben, mert annyi, de annyi órát töltöttünk együtt egy térben, hogy a tested részese lettem, beépültem a szinopszisaidba, a gondolataidba, a szürkeállományodba. Ha nem húztunk volna le testben annyi fontos és lényegtelen órát, akkor most nem parancsolhatnék rád, hogy húzz gatyát és irány a belváros. Kellett hozzá a testem, öreg. És nekik is kell a tested, hogy a részükké válj. Ez van.

Godó újra vállat vont, de érezte, hogy Izidor már megint nyert. Mindig nyer.

– Melyik gatyát?

– Bármelyiket.

– Akkor a mackó!

– Bármelyiket, csak azt ne! A farmer jó lesz.

– És az ing?

– Mindegy. Vegyél fel galléros egyszínű pólót, és azt a kék pulóvert, amit szereszt. Attól még érezheted magad jól, hogy semmi kedved ott lenni. Egyébként meg élvezni fogod.

– Azt kötve hiszem.

– Én tudom. Pontosan tudom. Mindig élvezed, csak odáig el kell téged rugdosni.

– Kösz!

– Magadnak!

Godó felöltözött. A tükörben is ellenőrizte magát. Emberre hasonlított, szóval nem lesz nagy baj. Levette az előszoba fogasáról az esernyőt. Izidorét vitte. Narancssárga ugyan, de kit érdekel. Az övé volt.

– Te jössz?

– Öreg, engem már el sem veszíthetsz, mert egy testen osztozunk. Persze kellett hozzá negyven év.

– Nem lehetne, hogy…

– Nem! Irány a buszmegálló! Testtel élj, öreg, az látszik.

Godó zsörtölődve zárta be a lakás ajtaját.

– Azért egy kis énidő is kéne.

– Tényleg? – kérdezte Izidor.

– Nem.

Kint rákezdett az eddig csak cseperkélő eső.