A leggyengébb láncszem

Zendaya mélyet sóhajtott. Két évvel ezelőtt rémálmaiban sem merült volna fel, hogy félhülye vagy akár teljesen hülye pszichopatákat kell eligazítania. De a világ változott, így most ott találta magát David előtt, aki érdeklődve nézett rá.

– Azt ugye tudja, hogy mi a dolga?

– Igen. Megölök valakit.

– Úgy van. Méghozzá egy olyan embert, aki rettentő nagy hatással volt az emberiség történetére. Mi pedig meg akarjuk tudni, hogy mi lett volna, ha még idő előtt eltűnik a színről.

– Világos. Megölöm. Mikor?

– Várjon még! Az sem érdekli, hogy miért?

– Ja, jó. De érdekel.

– Na. Egy politikusról van szó. Az eszméi és különösen a karizmája viszi a XX. század egy nagy országát a nagyhatalmi pozícióba. Lenin. Mond ez a szó magának valamit?

David arcára kiült az üresség.

– Lenin hozta el a Szovjetunióba a kommunizmust. Mondjuk nem pontosan így volt, de az most mindegy. Ez rémlik?

– Mi az a Szovjetunió? – kérdezte David.

Zendaya megcsóválta a fejét és egy gondolat erejéig azon tűnődött, hogy vajon miért kell neki ezt csinálnia. Annyi más szép munka van a történészek számára. Miért kell neki történelem verziókat igazgatnia?

– Az egy ország volt. Vagyis több ország kényszerből összetartott szövetsége. Központi hatalom irányította, és tulajdonképpen pont olyan elnyomó hatalmi diktatúra volt, mint az összes többi. Na ezt indította be az a Lenin.

– Aha. Akkor az rossz ember volt.

– Hát, így utólag nézve mondjuk úgy, hogy nem volt tökéletes a gondolatmenet, amit kitalált, és sok tekintetben rosszabb lett a helyzet, mint volt. Azt akarjuk megtudni, hogy mi lett volna, ha ő nem éli meg a legfontosabb éveit.

– Értem.

Azt erősen kétlem, gondolta Zendaya.

– És ha megölöm, akkor itt nem fog minden megváltozni?

– Nem. Mert mi nem a történelemet változtatjuk meg, hanem új idősíkot nyitunk. Mint valami laboratórium. Elágaztatjuk, megnézzük, hogy mi ott a helyzet. Ennyi. Aztán szépen lezárjuk, amikor már eleget vizsgálódtunk.

– Azt lehet?

– Muharyele Olga Micuri óta igen.

– Azt is meg kell ölni?

– Inkább ne. Az ő elmélete tette lehetővé, hogy mindezt megcsináljuk. Szóval akkor a feladat a következő. A raktárból vételez ruhát és fegyvert.

– Jó.

– Aztán az idősíkgéppel a tett helyszínére repítjük, és maga lelövi azt a szemüveges kis alakot, aki kilép az épületből. Ne hibázza el, jó mert nem két fillérbe kerül egy kísérlet.

– Soha nem hibázom el.

– Helyes. Ha mégis, akkor nincs fizetés, miután kihozzuk.

– Mikor hoznak ki?

– Ha megvizsgáltuk az ágat.

– De mennyi idő után?

– Ötven év. De maga csak pár percnek érzékeli majd.

– Ezt nem értem.

– Hát az nem baj. A lényeg, hogy a feladatot érti.

– Naná. Szétlövöm Lenint. Úgy van. Szétlövi – bólintott Zendaya és felkelt a székből.

A raktár után egyenesen a transzport szobába mentek. Zendaya izgult. David nem. Áldottak a pszichopaták.

A vezérlőpultnál egy fiatal fruska édelgett az ügyeletes technikussal. Aznap ez volt az első indításuk.

– Jó napot – állt eléjük Zendaya.

– Na, hellóka, doki – nézett rá a technikus. Nyikhaj volt szó se róla.

– Nem, na hellóka, doki, hanem jó reggelt asszonyom.

– Aha. Persze.

– Persze, mi?

– Jó reggelt – húzta félre a száját a fiú.

– Köszönöm.

A nyikhaj nem válaszolt, de arcáról sütött a gyűlölet. Zendaya egy pillanatra eltűnődött azon, hogy a világ hamarosan darabjai fog rohadni, ha ezeken a fiatalokon múlik majd annak vezetése. Mert a legtöbb embernek nem tűnik fel, hogy a világ szilárdsága minden esetben a leggyengébb láncszemtől függ. Mindig a leggyengébbtől. Mindegy, hogy a többi milyen erős. Aki ezt tudja, az azzal is tisztában van, hogy az előző generációnak kell megedzenie az új láncszemeket. Tanítás, nevelés, példa. Ez a múlt kötelessége a jövő felé. Ha ebből bármit kihagy, vagy elvét akkor vétkessé válik. Ezért most sokkal keményebbnek kellene lennem egy „kösznöm”-nél, gondolta. Végül hagyta a dolgot. Ha szétrohad, hát szétrohad. Az ő világuk lesz élhetetlenebb, úgy kell nekik.

– Kit csinálnak ki? – nézett fel a kölyök feltűnően Davidnak címezve a kérdést.

– Valami Lenint – válaszolta vigyorogva a fegyverét markolászó férfi. Látszott rajta, hogy már nagyon várja az öldöklést. Izgatottan állt a transzportkörbe.

– A koordináták már bent vannak – tette hozzá Zendaya miközben újra elnyomott egy gyilkos gondolatot. – Csak ki kell választania, ugye menni fog?

– Ne nézzen hülyének.

Zendaya nem válaszolt.

– Lenin… Lenin…– böngészte gépét a technikus. – Már meg is van. Akkor gyerünk, gyilkolásra fel! – intett búcsút a férfinak.

A gép mozgásba lendült és David eltűnt a szemük elől.

– Ennyi, asszonyom – mondta a nyikhaj. – És elnézést, ha udvariatlan voltam. Nem volt szándékos.

Zendaya hálásan paskolta meg a fiú vállát: – Nincs gond. Nekem is húzós napom van. Egyébként mióta dolgozik itt?

– Pár hete.

– És hol végzett, hogy már most az időgéphez engedik?

– Ezt a kérdést nem értem.

– Melyik egyetemen?

A technikus felnevetett.

– Asszonyom, én érettségiztem. De ott sem remekeltem.

Zendaya a fiúra meredt, aztán a gépre, majd megint a fiúra.

– Ez baj? – kérdezte a fiú.

– Hát, nem tudom. A történelemhez ért?

– Nyilván igen. Emelt kurzusunk volt belőle. Kéthetente egy óra.

– Az volt az emelt?

– Persze. Ez baj?

– Nem. Talán nem – hebegte zavartan. – A lényeg, hogy figyeljen oda.

– Én mindig figyelek – vágta rá magabiztosan a srác.

A labor felé menet Zendaya úgy érezte, hogy a világ talán már szét is rohadt, csak ő nem vette észre eddig. Kicsit később, már nem csak érezte, hanem tudta is.

*

1980. október 24-én Mark David Chapman manhattani lakása előtt lelövi John Lennont.