Újra érettségi időszak volt, bár a C-re nem jutott el ez a hír. Az A-n felpezsdült az élet, de csak azért, hogy megadják a vizsgák hangulatát. Az új rendelet szerint nem volt túl sok dolguk. Senki sem bukhatott meg. Hogy valakinek ez sikerüljön, ahhoz gyakorlatilag ölnie kellett volna, azt pedig még nem engedték meg maguknak a diákok. A többségük persze üres maradt és buta. A tanárok éreztek némi tompa fájdalmat hiábavalóságuk okán, de úgy tűnt, hogy ez az első emeletet egyáltalán nem zavarja. Az eredmények papíron jól festettek, a tanároknak pedig ennél sokkal többet is ki kellett bírniuk a tanrendtartás szerint. Voltak kivételek. Néhány diákban ott csillogott az akarat, hogy jóval magasabbra ugorjon ahhoz képest, ahová a lécet eresztették. Élő mentőövek voltak, akik érdeklődő pillantásaikkal életben tartották azokat, akik adni vágytak. A létszám az elmúlt hónapokban hatalmasra duzzadt. Oliver a végeláthatatlan tantermekben egy óriási, színtelen áradat közepén álló csiricsáré kelléknek érezte magát, melynek se feladta, se lehetősége nincs megállítani az elszürkülést. Tette a dolgát, mely nagyjából a rendtartásra korlátozódott. Ennél nem is vártak el tőlük többet. Rengeteg gyerek kapott papírt, és úgy tűnt, hogy ennek nyomán az első emeleten egyre jobban megy az élet. Legalább ennyi, gondolta néha, amikor rávette magát, hogy saját fölöslegességén búsongjon.

Kint szállingózott a hó. Végül átköltözött Prudenciához. Bár nem szerette jobban azt a szobát, mégis érezni akarta a nő jelenlétét, és ezzel a manőverrel ez hellyel közzel sikerült is neki. Szürkén teltek hetek az A szinten, így amilyen gyorsan csak tudott, leszökött a C-re. A fentiek megkopott pillantásait egyre többször látta viszont saját szemeiben is, amikor tükörbe nézett. Ez megijesztette, bár fogalma sem volt arról, hogy mit tehetne ellene. Virginia rendszeres vendég lett nála. Oliver érezte a nő vonzalmát, de azt is tisztán látta, hogy Virginia tudatosan tartja magát távol minden olyan helyzettől, mely továbbléphetne egy egészen más minőségű kapcsolat irányába. Kimondatlanul is megköttetett közöttük az egyezség, mely szerint csak Oliver dönthet közös jövőjük felől, és bár Prudencia hiánya ezerszer erősebb volt bármilyen alternatív jövőképnél, amikor együtt volt Virginiával, elviselhetőbbek voltak a hétköznapok.

A Tv-ben egy új vetélkedő csörömpölt. Kellően rácsavarodott ahhoz, hogy egy részt se hagyjon ki. Az élet üressé vált egy ideje, így kellettek a kábítószerek. Néha képes volt kitölteni a semmit várakozással. Gyakran töltötte estéit a könyvtárukban. Időnként reménykedett, az is jó időtöltésnek bizonyult, és persze ott voltak a sorozatok is. De amikor semmi sem működött, akkor csak bámult maga elé. Olyankor elgondolkodott az életéről, de persze gyorsan letett arról, hogy mélyebben belemenjen a részletekbe. Vannak helyek, ahová nem lép be az ember önszántából. Ilyenek a sötét sikátorok, a beláthatatlan útszakaszon való előzés és az élet értelmén való merengés. Mindegyik halálos lehet: el kell kerülni, mint a pestist.

Néha sírt. Csak úgy a megkönnyebbülés kedvéért. Titokban csinálta. Értelmetlenség lett volna másokat is elkeseríteni. Az A-n sokat számított a látszat. A B-n már lazult a morál, és a C-n akár egész nap is bőghetett volna. Különös csapda volt ez. Bár legszívesebben ott sírt volna, ahol volt értelme kimutatni fájdalmát, mégsem tette. Önmagát féltette. Az A-n már sokan voltak olyanok, akik felfelé néztek és lefelé tapostak. Az önvédelmi mosolyt minden elégedetlennek el kellett sajátítania, hogy életben maradjon. Lent kiborulhatott volna, de ott sem tehette. Vigyáznia kellett a többiekre. Prudencia zuhanása után bár semmi kedve nem volt ehhez, megörökölte a nő helyét. Úgy tekintettek rá, mint Prudencia helytartójára, valakire, aki közvetlen kapcsolatban van az elvonult messiással. Nevetségesnek tartotta ahogy az emberek egyre inkább Prudenciát látták benne, de mégsem tudott mit tenni ellene. Minden magától történt, anélkül, hogy bárki is megkérdezte volna, ő mit akar. Egyre jobban megértette Prudencia tiltakozását, és azt, hogy az élet sodrása néha sokkal erősebb az ő úszni tudásánál.

Ismét nyert valaki egy kalap pénzt. Valójában csak látszatra volt sok. Ha jól belegondolt az ember, akkor ennyivel a sarkon túlra sem juthat senki. Bár a szám jól festett, valójában alamizsna volt, szemfényvesztés, ahogy az ő munkája is egyre inkább annak tűnt az iskolában. Mindegy. Örült egy kicsit a versenyzővel. Nem mintha az viszonzásul vele sírt volna a bánatán, de hát az élet többnyire egyensúlytalan, legalábbis azon a szinten, ahol az átlagos ember él. Éjjelente rosszul aludt. Prudencia lépcsősor alatt heverő mezítelen, összetört teste tért vissza hozzá éjről éjre, ahogy a semmiből előtűnve újra ruhátlanul zuhan rá a lépcsősorra. Ilyenkor sikoltozva ébredt. Azon az éjjelen már nem aludt el. Fölösleges volt újra megkockáztatni egy újabb rémálmot. Olyankor maradtak a reménykedéssel és a várakozással elfecsérelt órák, hátha éppen azon a hajnalon nyit majd be hozzá Prudencia. Idővel rászokott az egyedüli portyázásra. A folyosó távoli vidékein egyedül nyitogatott ki ismeretlen ajtókat. A halálfélelem is jobb, mint a lassú, monoton kikopás egy hűvös gépezet fogaskerekeként. Volt, amikor ráköszöntött a szerencse. Könyveket talált, iskolai eszközöket. Rábukkant egy osztályteremre, ahol szinte tapintani lehetett az életet. Mintha a diákok pár perccel korábban álltak volna fel a padokból. Reszkető lábakkal állt a terem közepén és szívta magába az érzést. Megjegyezte a szoba számát, és onnantól kezdve gyakran visszatért a terembe. A múlt felidézése, és a jövő ígérete hamis, de mégis valós erővel töltötte fel egy ideig. Virginia is rászokott a szobára.

– Valahonnan diákokat kéne idelopni – mondta egyszer hazafelé bandukolva.

– Honnan?

– Nem tudom. Talán valamelyik ajtó mögött találunk párat.

Nevettek. Keserű nevetés volt. Halásznak érezték magukat egy kiszáradt tavon. Onnantól fogva kerülték a szobát. Túl sok reményt adott. A remény pedig kétélű fegyver, mely nem csak kifelé, de befelé is sebezhet.

Prudencia zuhanása után a meccs második félideje katasztrófálisan sikerült. Legszívesebben ki sem mentek volna a pályára. De a műsor az műsor, a szórakoztatás a világ legkomolyabb dolga közvetlen a háború után, hiszen – leszámítva azok véleményét, akik a lövészárkokban halnak – a háború is csak egy showműsor. Prudenciát gyorsan elvitte egy mentő. Azóta egyetlen kósza hír sem jutott le hozzájuk. Ez Virginia szerint jó hír volt, bár Oliver el sem tudta képzelni, hogy milyen logika alapján lehetne jó valami, amiről senki sem mer beszélni. “A rossz hír hiánya jó hír” szólalt meg a verkli a többiek szájából, és ebbe ő boldogan belekapaszkodott. Akkor is, ha nem hitt benne. A hit különben is egy élőlény. Néha alszik, és olyankor olyan éjjeli állatok bújnak elő rejtekhelyeikről, mint a reménytelenség vagy az elkeseredés. Egyik sem kedves teremtmény.

Feltápászkodott az ágyról. Prudencia polcához lépett, hogy válogasson a könyvek között. Billegés. Ez volt a legjobb szó, amit az elmúlt időszakra talált. Egy szakadék szélén billegett az elmúlt hosszú hónapok alatt. Néha majdnem átkerült a szabadesés mámorító és rövidke oldalára, néha úgy vélte, hogy végre szilárd talajt fogott a lába. Virginia többnyire ott volt, amikor éppen zuhanni készült, de voltak titkos időszakok is, amikor magányosan küzdötte kötéltáncos harcát.

A kollégáknál Prudencia soha nem ment ki a divatból. A zuhanás utáni hetekben szinte mindenki róla beszélt. Ez természetesen idővel alábbhagyott, hogy a hétköznapi találgatások helyét átvegyék a sokkal súlyosabb műfajok. Nagyjából fél év kellett hozzá, és Prudencia legendává vált: eposzi hősként emlegették nevét. Különösen utolsó szavai köré kerített különös történeteket a kollektív Homérosz, ahogy Kaspar nevezte el a jelenséget. Amennyire tudott, ellenállt a kísértésnek, hogy csatlakozzon a mítoszgyártáshoz. Tartotta magát ahhoz a megállapításhoz, hogy élő ember nem válhat isteni alakká. Márpedig Prudencia életben van. Ahogy ő maga is ígérte a zuhanás előtt. Itt lesz holnap és következő napokon is. Itt lesz mindig. Nem megy el. Ha ígérte, hát így is lesz. Ebben hitt. Hitt Prudenciában. Hinnie kellett, hogy továbbvigye a következő napot a hátán.

Levett egy könyvet a polcról, bár tudta, hogy ma már nem kezd neki. Inkább bámulja tovább a vetélkedőt. Soha rosszabb agyölőt. Visszahuppant az ágyra. Az újonnan kiosztott Tanrendtartás bucskázott egyet a párnán. Tanítás után kapták meg az éppen aktuális módosított változatot. Mostanában egymást érték a verziók, ahogy a fentiek utókövették az új rendeletek nyomán gyors ütemben felmerülő problémákat. Drótosok, akik egy csupa lyuk bádogfazekat próbálnak éltben tartani. Felhangosította a tévét és kinyitotta az évek során egyre vaskosabbá váló könyvet. Fent keményen dolgoztak, hogy minden új szabály és rendelet nyomtatásban is megjelenjen. Ami kézzelfogható, arra már hivatkozni is lehet. Amire hivatkozni lehet, az pedig bármire használható. Átfutotta a tartalomjegyzéket. Nem sok meglepetést tartogatott. Szeme végül megakadt az utolsó fejezetcímen.