I. FELVONÁS
1. jelenet
(szín: színpad üres, sötét, csak egy fénynyaláb van megvilágítva a színpad közepén, lépések zaja hallatszik, megjelenik SZÍNÉSZ, kezében szövegkönyv, belép a fénykörbe, egyszerű, utcai ruhát visel, kifelé néz a fényből, hunyorog)
SZÍNÉSZ
(zavartan, bizonytalanul)
Nem tudom, hogy… de talán… Maguk talán segíthetnek.
SZÍNÉSZ kapkodva belelapoz a szövegkönyvbe, keresgél, végre megtalálja, amit keres,
SZÍNÉSZ
Na, ez az! (zavartan olvas) Az egész világ egy hatalmas színpad (megrázza a szövegkönyvet) Ez van ide írva. Ez van a szövegkönyvben. Ez. És én azóta nem tudom, hogy… (zavartan) nem tudom, hogy… Nem értik? Ugye nem értik?
SZÍNÉSZ próbál kinézni a fénykörből, de nem lát semmit. Megrázza a fejét.
SZÍNÉSZ
Elmondom. Azt hiszem, hogy ez a legjobb, amit tehetek. Elmondom, hogy mi történt. Egy hónapja kaptam meg a szerepet. Behívott a direktor, és elém tette a szövegkönyvet. Tessék! Te játszod a Színész szerepét. Örömmel vettem fel az asztalról. Végre egy igazi szerep. Első szezonom itt a társulatnál. Alig ismerek valakit. Ez azért nagy megtiszteltetés. Belelapoztam, de nem igazán értettem. Instrukciók itt-ott. Milyen darab ez?, kérdeztem a direktort. Az csak legyintett, hogy új, friss. Kísérleti, mondta. Nekem való. Bólintottam, mire a direktor elhessegetett. Irány a próba. Nem lazsálhatok, a többiek már várnak. Olvasópróba?, kérdeztem meglepődve. Próba! Majd meglátod, válaszolt. Újra belelapoztam a szövegkönyvbe. Hol teljesen üres lapok, néha pedig teleírt lapok. Színpadi utasítások sora. (felmutatja a szövegkönyvet) Mondtam neki, hogy nem értem az egészet. Hogyan menjek próbára, ha még azt sem tudom, hogy ki az a színész, akit játszom. A direktor nevetett, majd előredőlt és mélyen a szemembe nézett. Ezt mondta.
SZÍNÉSZ előrehajol, két kezével a térdére támaszkodik, mintha egy asztalra nehézkedő ember volna
SZÍNÉSZ
(szuggesztíven) Ez egy kísérleti darab, drága barátom. Nincs kiépített színpad, nincsenek előre megbeszélt szerepek. Kollégák vannak, és impró. Impró?, kérdeztem vissza. Az. Ez most a menő. Improvizálni kell. Mire?, kérdeztem. Ami történik, barátom, mindenre, ami történik, mondta nevetve. És a többiek?, kérdeztem. Mármint?, kérdezett vissza. A többi szereplő? A direktor széttárta a kezét, mintha ez magától értetődő dolog lenne: Természetesen ők is impróznak a helyzetnek megfelelően. Ez benne a lényeg. Mondtam, hogy kísérleti darab. Hümmögtem. Jó, de mi a jelenet? A történet azért meg van írva?, kérdeztem. Erre a direktor komolyan bólintott. Hát hogyne lenne megírva. A jelenet története éppen az, ami történik. Pont erre kell imprózni. Nem érted?, kérdezte. És én nem mondtam, hogy nem. Bólintottam. Rendben, csapta össze kezét a direktor. A nézőknek nagyon fog tetszeni, sőt, már most is nagyon tetszik. Ezt nem értem, ráztam meg a fejem. Próbajáték, barátom, mondta. Már most is zajlik. Hol?, ráztam meg a fejem értetlenül. Hát itt, nevetett a direktor. Itt és most. Amióta átvette a szövegkönyvet, már megy a játék. Érti? Nem értettem. De hiszen itt nincsenek nézők, néztem körbe. De vannak. Én is nézem magát. Meg aztán el is bújhattak páran. Elbújtak?, nevettem fel. Milyen darab ez? Kísérleti, vigyorgott rám a direktor. Elbújtak? kérdeztem újra. Ez nem fért a fejembe. Talán el. Modern színház ez, sok technikával. Az emberek imádják az ilyesmit. Na, gyerünk, játékra fel, mondta és felállt. Kezet nyújtott, majd az ajtó felé mutatott. Na! Gyerünk! Várják magát. Olvassa el szépen a szövegkönyvét, és aztán mehet tovább a próbajáték. Maga szenzációs lesz, én érzem, mondta a direktor, és becsukta az orrom előtt az ajtót. Értetlenül álltam a folyosón. Aztán elindultam a színpad felé. Gondoltam, közben átfutom a szövegkönyvet.
SZÍNÉSZ felemeli a szövegkönyvet, láthatóan remeg a keze, olvasni kezd
SZÍNÉSZ
(remegő hangon) Játszódik: Világ. Szín: Az egész világ egy hatalmas színpad. (felnéz) Minden férfi és nő ezen a színpadon játszik. Minden szereplőnek külön be- és kijárata van a színpadról. Egy szereplő több részt is eljátszik a darab során. (leereszti a szövegkönyvet) Ez van ide írva. Nem ezt kell elmondanom. Ez nem a szövegem. Vagyis igen, mert most éppen ezt mondom, de itt (felmutatja a szövegkönyvet) ez mint utasítás szerepel. Leírás a darabhoz, nem maga a szöveg. Értik? Ugye értik?
SZÍNÉSZ elkeseredetten próbál kikémlelni a nézők felé, de nem sikerül neki
SZÍNÉSZ
(kétségbeesetten) Egy hónapja tart a próbajáték. Egy hónapja! És nekem már fogalmam sincs, hogy mikor játszom, mikor imprózok. Persze, ez a dolgom a darab szerint, de már nem tudom, hogy… Nem tudom. Nem tudom, hogy most mi van. (maga elé mutat) Ez egy színpad? Persze hogy az, de most mi van? Most játszunk? Ez egy kellékszínpad most? Vagy igazi? És maguk? Maguk ott lent, játszanak? Maguk is színészek? Ismerjük egymást? Vagy nézők? Vagy nézőt játszó színészek? Nem tudom. Kezdek belebonyolódni az egészbe. És én? Most mit játszom? Egy színészt, aki egy szerepet kapott, egy darabban, amiben egy olyan színészt játszik, aki nem tudja, hogy mi ez a szerep? Vagy ez most én vagyok, csak úgy simán? Nem tudom? Értik már? Nem tudom! Könyörgöm, mondjanak valamit. (térdre esik). Könyörgöm! Most játszunk? Maguk ott lent, játszanak? Vagy csak nézzük egymást igaziból, miközben vége van már az egésznek, csak nem szóltak, hogy vége van? Még megy a darab? Megy még? És ott kint? Az utcán? Azok kik? Nem tudom. Mondják el, mert megőrülök. Én néha elhiszem. Simán elhiszem, hogy ekkora a színpad. Manapság már gond nélkül lehet ekkora. Kísérleti darab, miért ne játszhatnánk kint is? Miért ne? De mikor lesz vége? Mikor? Könyörgöm, mondják el. Most tényleg, jeleneten kívül kérdezem magukat. Függesszük fel a játékot. Az imprót. Lépjünk ki egy kicsit a játszásból, és árulják el, hogy mi van, mert nem tudom. Belezavarodtam. Maguk kik? Ne! Ne játszanak, ne imprózzanak, kérem. Kérem! Csak mondják meg, hogy ez még a darab, vagy már nem az. Én most nem játszom! Higgyék el! Higgyenek nekem. Ez most tényleg igazi. Semmi tettetés. Semmi színészkedés. Nem imprózok. Tudni akarom. Tudnom kell. Maguktól. Tudnom kell, hogy a hírekben az a háború impró-e, vagy már befejezték és igazi az egész. De ők nem árulják el. A szomszéd sem, aki gyűlöl. Szerintem játszik, de nem tudom. Soha nem tudom. Kérem! Maguk itt a székekben most meg tudnák mondani. Árulják el! Őszintén. Egyetlen másodpercre függesszük fel a darabot. Nem mondom meg senkinek. Senkinek!
SZÍNÉSZ zokogva görnyed rá a színpadra, mint egy koldus
SZÍNÉSZ
(sírástól kásás hangon) Tudnom kell, hogy játszom-e. Tudom kell, mert nem bírom tovább az imprót. Nem bírom. Fáj! Nagyon fáj!
A színpad sötétbe borul. NÉZŐK feszengenek a székeikben
*
A március 27-én ünnepelt színházi világnapra
Megjegyzés: Shakespeare az „Ahogy tetszik”-ben írja le híres sorait. Azonban a magyar fordítások (bár zseniálisak) értelmezései kissé félrevezetők.
Az eredeti így szól:
„All the world’s a stage
And all the men and women merely players;
They have their exits and their entrances,
And one man in his time plays many parts.”
A szó szerinti fordítása pedig inkább így hangozhatna el:
Az egész világ egy színpad.
Minden férfi és nő csupán játékot játszó ember rajta.
Mindenkinek saját (színpadi) kijárata és bejárata van,
És egy ember színpadon töltött ideje alatt több részt is eljátszik (a darabból).
X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Légy Közösségi Olvasó!