H-szülők, I-szülők

Egyszerre sikoltottak fel.

Az alak váratlanul, minden előzetes bejelentkezés nélkül jelent meg a nappaliban. Este volt, a netről éppen egy sorozat főcíme csalogatta tudatukat a kikapcsolódás felé, amikor a férfi testet öltött előttük.

– A hétszentségit! – pattant fel ültő helyéből Alexander. Perpetua csak sikoltozott, nem formált szavakba önthető véleményt. – Ki maga?

– Elnézést! – hümmögte a férfi.

Kék laborköpeny volt rajta. Jobb mellén fekete háromszög formált ismeretlen logót.

– Ki maga, és hogy került ide? – kérdezte Alexander. A csipszestál veszélyesen remegett a kezében. Ennél jobb fegyvert nem talált hirtelen.

– Én csak szeretnék magukkal egyeztetni egy elég fontosnak tűnő dolgot. Nem is kéne itt lennem, és ha minden igaz nem is emlékeznek majd rám, de úgy gondoltam, hogy talán mégis beszélnék magukkal. Biztos, ami biztos – mondta a férfi, és úgy sandított rájuk, mint egy gyerek, aki rossz fát tett a tűzre.

– Ki maga? – kérdezte Perpetua, akit végül kifárasztott az ordítás.

– Én felügyelem a szaporulatot…

– Mi?

– Nem, ez így nem jó szó – rázta meg fejét a férfi. – Szóval én gondozom a TÖLÉSZ-eket.

– Nem értem – rázta meg fejét Alexander.

– Hát azt nem csodálom – vihogott fel a férfi. – TÖLÉSZ. Szóval Történelmileg Lényeges Személy. Én felügyelem őket. És úgy gondoltam, hogy szólni kéne maguknak. De lehet, hogy hülye ötlet volt… Most már nem tudom.

Perpetua és Alexander azt is elfelejtette, hogy a férfi felfoghatatlan módon jelent meg köztük és a televízió között.

– Történelmileg Lényeges Személy? – kérdezte Alexander. – Én…?

A férfiből kitört a nevetés. – Ön? Már ne haragudjon, hogy röhögtem…, de ez rohadt jó vicc volt. El is fogom mesélni, ha visszamegyek.

– Mit keres itt? – csattant fel Perpetua. Kezdett magához térni.

– Asszonyom! Igen, szóval – a férfi újra nevetni kezdett. – Bocs, de a férje nagyon vicces. Mindig ilyen? Eszméletlen érdekes jelenség…

– Mit keres itt?

– Ja, igen. Arról van szó, hogy az önök közös gyermeke…

– Nekünk nincs közös gyermekünk – vágott közbe Alexander. – Rossz helyre jött.

– Ez nagyon cuki – vigyorodott el a férfi. – Maga tényleg vicces.

– Ebben semmi vicces nincs. Nekünk nincs gyerekünk…

– De lesz, uram, lesz – nézett rá a férfi komolyan, amitől Alexander egy lépést hátra lépett, és majdnem átesett a kanapén.

– Maga mit beszél?

– Ma este, a skandikrimi után – már meg ne sértődjenek, de nem tudom, hogyan tudnak végignézni ilyen szarokat, na, mindegy –, a lényeg, hogy a sorozat után kedvük támad majd korhatáros papást-mamást játszani, és abból megfogan egy A kategóriás TÖLESZ. Ezért vagyok itt. Tisztázni kéne pár dolgot vele kapcsolatban, mert nem kéne elszúrni a dolgot. Szülőnek lenni nagy dolog, mármint nem nagydolog, bár néha az is…

– Azt mondja, hogy gyereket fogunk csinálni, miután eltűnt? – vágott a férfi szavába Alexander.

– Azt.

– Hát azt kétlem. Éppen most akadályozta meg.

– Szívem, az úr, bárki is legyen ő, azt mondta, hogy az egészre nem emlékszünk majd – szólalt meg Perpetua kissé lekezelő hangon.

– Hát igen, egy TÖLESZ anya – biccentett felé a férfi.

– Ez mit akar jelenteni? – kérdezte Alexander.

– A hölgy, név szerint Perpetua Till lesz a TÖLESZ anyja, és ez jól látszik már most is.

– Igen? És én leszek az apa. Már mondta.

– Hát… igen – vont vállat a férfi. – Pont ezért jöttem. Szeretnék pontosítani pár részletet.

– Miért lesz TÖLESZ a gyerekünk? – kérdezte Perpetua.

A férfi háta mögött elindult a sorozat. Sötét alakok öltek meg sötét alakokat. Alexander, bár nem állt szándékában, mégis rábámult a képernyőre.

– Az önök csemetéje a világ egyik legnagyobb koponyája lesz. Huszanhat évesen megalkotja a nullás tér elméletét, mely lehetővé teszi a közel fénysebességgel történő utazást. Valójában megmenti az emberiséget. Ezért lenne fontos, hogy az úr felfogjon pár lényeges dolgot – nézett Alexanderre a férfi.

– Én? – ocsúdott fel Alexander.

– Igen. Sajnos maga.

– Sajnos?

– Hát igen.

– Higgye el, szeretni fogom a családom! – hördült fel Alexander. – Nem hagyom el Perpetuát!

– Nem erről van szó.

– Nem?

– Egyáltalán nem. A helyet az, hogy a szeretet elég soktényezős dolog. Az ilyesmit még mi sem tudjuk befolyásolni. Mert tudja, lehet, hogy tényleg nem hagyja el a kedves nejét, holott talán jobb lenne mindenkinek. A család nem attól család, hogy egy szobában nézik esténként a Netfluxot, vagy hogy közös fogkeféjük van – bár az elég undorító így is – sőt, még attól sem az, hogy a nemi szerveik illeszkednek egymáshoz. Ott volt például Félix Hurdinham. Már fél évszázada az űrben rohangálnánk, ha a kis Félix szerető családja úgy futott volna szanaszét a világ négy égtája felé, hogy soha többé nem találkoztak volna egymással. Csakhogy együtt maradtak. Amennyit az a Félix szenvedett, mert a kedves papa… na, hát elég hülye volt, aztán jött az a csúnya felnőttkor, meg az erőszakos magatartásproblémák. Mondjuk kiváló alkoholista lett belőle. Mert apa és anya olyannyira összetartottak, hogy szinte már agyon is verték egymást, főleg papa a mamát… – a férfi néhány pillanatig elmerült gondolataiba. – Na, mindegy. Csak úgy mondtam. A lényeg, hogy egyáltalán nem az számít, hogy maga mit ígér. Ha hülye, vagy boldogtalan, vagy egyszerűen másfelé viszi az élet, akkor más felé viszi és kész. Kényszerből együtt nézni a Netfluxot nagy marhaság, mert a kényszer nagy úr, de nagy zsarnok is. Ne erőltessen semmit!

– Maga tud valamit – szólt közbe Perpetua.

– Maga pedig okos – válaszolt a férfi.

– De mit akar? – kérdezte Alexander. Kezdett felháborodni.

– Valójában azt, hogy tisztába tegyük a dolgokat. A maguk gyermeke az emberiség megmentője lesz. Feltéve, ha…

– Ha? – kérdezte Perpetua.

– Ha… Hát ez elég nehéz így. Ezt nem gondoltam át eléggé – rázta meg fejét a férfi.

– Azért erőltesse meg magát, ha már majdnem szívrohamot kaptam.

A férfi bólintott, majd mély levegőt vett és újra bólintott.

– Tudják, az van, hogy hamarosan kilépünk, vagyis kilépnek, az ostobaság korából. Még benne vannak, de hamarosan megváltozik minden. És ehhez köze van a gyereküknek. Ezért aztán annak a gyereknek valódi szülőkre van szükség.

– Mi nem látszunk elég valódinak? – kérdezte Alexander. Még mindig nem eresztette le a csipszestálat.

– Na, ez az! Az ostobaság kora után egy csomó fogalom más jelentést kap majd. Jaj, ez annyira nehéz. Mert, ugye, nem akarom magukat megsérteni, de hát azért azt, amit most gondolnak a világról, az elég röhejes. Itt van például a szülő fogalma. Tulajdonképpen azért vagyok itt, hogy ezt egy kicsit tisztába tegyem.

– Én leszek az anya? – kérdezte Perpetua.

– Igen.

– Alexander pedig az apa.

– Igen, mármint a hardver szerint.

Perpetua Alexanderre nézett, aztán újra a férfira.

– Vagyis…?

– Vagyis a kis zseni behuzalozott információs bázisa az úrtól származik majd – mutatott félszegen Alexanderre a férfi.

– Ez most mit jelent? – hördült fel Alexander.

– Te leszel az apja – mondta Perpetua.

– Na. Helyes! – bólintott Alexander. Némi megkönnyebbülés érződött a hangjában.

– Igen… de…

– De?

– Tudják, hogy mit jelent a „szülő” kifejezés?

– Most beszéltük meg, hogy én leszek az apja – tárta szét a kezét Alexander, aztán bekapott egy csipszdarabot. Csak úgy harsogott a fogai alatt.

– Na, ez az. Gyorsan elmondom. Próbálok úgy fogalmazni, hogy értsék. Nem mintha hülyék lennének, különösen ön nem az, asszonyom…

– Mi? – horkant fel Alexander.

– … de azért itt meg kell érteni pár dolgot. Szóval a szülő kettős fogalom. Egyrészt van a hardveres szülő. H-szülőnek hívjuk. Ő adja át a DNS csomagot. Ez egyszerű dolog. Nem tudom, hogy mennyire jártasak a biológiában, de van olyan, hogy ivaros szaporodás, amikor két, különböző nemű élőlény hozza létre az ivarsejtjeit, melyek egyesülésével létrejönnek az utódok. Ez az ön esetükben úgy néz ki, hogy majd a krimi után ön, kedves uram, a szaporító szervével átjuttatja az ivarsejtjeit önbe, asszonyom, ahol majd ezek egyesülnek és így jön létre az utód. Ez a folyamat a szex és sokszor hangos nyögésekkel jár. Ezt azért mondom, mert holnap reggel ezt szóvá teszik majd a szomszédok, szóval nem kell majd meglepődni, ez történeti tény. A két felet – a férfi Alexanderre majd Perpetuára mutatott – nevezik hardveres szülőnek. Miért? Mert a kis utód a fizikailag bekódolt információit így kapja meg.

– Szóval mégis mi leszünk a szülei – bólintott Alexander, és leült a kanapéra. Ott kényelmesebben lehetett rágcsálni.

– Hát igen. Azonban az ostobaság kora után ezt nem igazán tekintik fontosnak.

– Nem fontos? Azért mi fontosak leszünk. Végül is belőlünk lesz. Mi csináljuk. Méghozzá hangosan – vigyorodott el Alexander, és Perpetuára kacsintott.

– Itt van a félreértés. A helyzet az, hogy a hardveres szülő persze fontos, mert különben nem jönne létre a test, de nem annyira lényeges. Értik? Fontos, de nem lényeges.

– Nem leszünk lényegesek? Hiszen mi leszünk a világ legokosabb gyerekének a szülei.

– Hát… Azt hiszem, nem értik. Persze hogy nem értik. Hiszen még tart az OK.

– OK? – kapott be egy csipszet Alexander.

– Ostobaság Kora? – találgatott Perpetua.

– Úgy van. Szóval az a helyzet, hogy szaporodni bárki tud. Mármint persze néha vannak fizikai nehézségek. Különösen ennek a kornak a vége felé lesznek meddők az emberek, de ha sikerül a dolog, az nem egy nagy eredmény. Nem olyasmi, mint felfedezni egy új földrészt.

– Hát azért mégis az – szólt közbe Alexander.

– Hát azért nem igazán. Ez csak egy sima szaporodás. Még az egysejtűek is képesek rá. A mormoták, a mókusok, a patkányok – egyébként azokkal lesz még egy kis gondjuk – és minden egyéb faj képes rá. Az, hogy maguk emberek, az égvilágon semmit nem jelent a szaporodást tekintve. Ha a csirkéknek öntudatuk lenne, akkor ők is azt gondolnák, hogy az ő szaporodásuk valamiféle csoda a többiekéhez képest. Pedig nem. Szaporodni nem kunszt. Már akinek biológiailag sikerül. Ha minden stimmel, akkor minden megy a maga útján. Legyünk őszinték, ha a szaporító szerveik működnek, akkor még agy sem kell hozzá. Sok embernek nincs is olyan túl nagy. Szóval én erre nem lennék büszke, mármint hogy sikerült az ön nemiszervét az önébe tenni. Persze örülni lehet. Azt megértem. Nagy öröm, ha sikerül. A lényeg, hogy az OK után a hardveres szülők nem verik majd a mellüket azért, mert sikerült azt csinálniuk, ami a házilégynek is megy. A fajbüszkeség majd leáldozik. De idő kell hozzá. És persze az, hogy felfogják az információs szülők lényegét.

– Az mi is? – kérdezte Alexander. – Egyébként kér csipszet?

– Ha ad, igen.

Alexander a férfi felé nyújtotta a tálat, aki kivett egy tortilla háromszöget, a szájába tette, és ráharapott.

– Ez iszonyatosan káros. De finom. Szóval az OK után az Információs szülők lesznek a fontosak. I-szülők. Így hívjuk őket. Ők azok az emberek, akik a gyereket feltöltik információval a születés után. Azok, akik elmagyarázzák a gyereknek a világot. Akik bevezetik a világba. Akik feltöltik értelemmel, információval, szabályokkal, félelmekkel, bölcsességgel, fóbiákkal, nyelvekkel, szokásokkal, örömforrásokkal. Alapjában véve ők az igazi szülők. Ők formálják és alakítják ki a gyerek információs valóságát, és nem azok, akik a testet legyártották, már bocsánat.

– Azért a szeretet elég sokat számít. Ha jól tudom – mondta Perpetua, és leült Alexander mellé.

– A szeretet is információ. Méghozzá meglehetősen nagy súlya van. Félre ne értsenek, sok esetben a hardveres és az információs szülők megegyeznek. De nem kell, hogy megegyezzenek.

– Azért nem árt.

– Nem. De nem is kötelező. Tudják, és talán ezzel, így, az OK végén nem botránkoztatom meg magukat, vannak rossz szülők is. Szaporodni jól és eredményesen szaporodnak, de mint információs szülők, hát.. csapnivalók. Arra nem alkalmasak. Túl önzők, vagy egyszerűen nem szeretik a gyereket, vagy szeretik, de valójában saját magukat szeretik benne, vagy elnyomják és nem szeretik, vagy egyszerűen nem is veszik észre, hogy lett egy gyerekük. És vannak olyanok, akik csodás információs szülők. Akkor is, ha a hardveres rész nem megy. Mert, ezt nem tudom, hogy tudják-e, de szeretni egy gyereket akkor is lehet, ha valaki nem a hardveres szülő. Ez majd az OK után elfogadott tény lesz. Szóval az információs szülők szerepe óriási. Nemtől, fajtól függetlenül.

– Faj? Ezt hogy érti? – emelte fel a kezét Perpetua.

– Jól van, legalább maga figyel.

– Én is figyelek – háborgott Alexander.

– Persze – biccentett felé a férfi. – Igen. Fajtól. Tudja, az én koromban már vannak fajok, akik felnőttek az emberhez. Sőt… de ezt nem tőlem hallották, az információs szülő bárki lehet, aki szeretettel és odaadással megfelelő mennyiségű információt ad a gyereknek. A leghíresebb történész egyik információs szülője nálunk éppen egy delfin. A nem, a faj, a fizikai forma nem számít. Többek között ennek a felismerésével járt le az OK. Vége lett az „én csináltam, az enyém” hozzáállásnak, és megjelent az „én gazdagítottam, tehát hozzám tartozik” gondolat. Ez tudom, hogy most még furcsa, de ez lesz. Mert az információs szülő valójában kialakul, nem lesz, hanem valaki azzá válik. Mégpedig az által, hogy ő, vagy ők biztosítják a legtöbb információt a gyerek számára. Ha ez egy tanár, egy szomszéd, vagy egy mókus, akkor az lesz az. Mondjuk a mókusok többnyire buták, szóval ez nem volt jó példa. De értik, ugye? Az információs szülő magától születik meg, önkéntelen válik azzá. Mert ő adja a legtöbb infót. A mennyiség. Semmi más nem számít, csak a mennyiség. Attól szülő egy szülő, hogy ő adja a legtöbbet az információból. Hát ennyi. Ilyen egyszerű – mondta a férfi és elvett egy új csipszet.

Néhány pillanatig csak a tortillák ropogtak.

– És ezt akarta elmondani nekünk? – szólalt meg végül Alexander.

– Hát igen. Azzal a kis kiegészítéssel, hogy ön…

– Én?

– Ön…

– Mi van velem?

– Na! Nem akarom, hogy megsértődjön, de a helyzet az, hogy az ivarsejtjén kívül nem igazán lesz magára szükség.

– Már hogyan?

– Szóval az van, hogy ma, a sorozat után, lesz egy kis nyögés és sikoltozás, de aztán maga, információs szülőként kilép a képből. És ez így jó.

– Mármint hogy meghalok?

– Nem. Dehogy. Itt lesz. Csak nem sok vizet zavar. És az remek. A kérésem az, hogy ne is nagyon ugráljon. Mert jönni fog egy másik információs szülő, aki jóval többet ad majd a gyereknek. Tőle lesz az a gyerek, aki megmenti a világot.

– Ki? – szólt közbe Perpetua.

– Ezt nem mondom el.

– Meg fogsz csalni? – kérdezte megdöbbenve Alexander.

– Mi? Nem!

– De igen.

– De nem. Vagyis nem tervezem.

– Megcsal? – kérdezte majdnem kiabálva Alexander a férfit.

– Nem ez a lényeg.

– De igen?

– Nem tudom. Én csak annyi tudok, hogy a gyereknek három információs szülője lesz. És egyik sem maga. A kérésem az, hogy ezt fogadja el. Csak semmi befolyás.

– Meg fogsz csalni!? – pattant fel Alexander a kanapéról. A tortillák szétrebbentek a szőnyegen.

– Nem! – rázta fejét Perpetua.

– A francba! – kiáltott Alexander, és kirohant a szobából.

– Ezt muszáj volt? – nézett Perpetua a férfira.

– Hát.. nem. De biztosra kellett mennem. Ez a gyerek fontos.

Perpetua a hálószoba felé nézett, ahonnan heves káromkodások szűrődtek ki hozzájuk.

– Ilyen állapotban még hardveres sem lesz belőle – biccentett a hálószoba irányába Perpetua.

– Azt bízza rám! A lényeg, hogy magának tudni kell: a test kell, de az, hogy mit tesznek bele, az számít igazán.

Perpetua bólintott.

– Szóval ennyi volt – mondta a férfi.

– És most?

– Most a kedves papának elveszem az emlékeit, és adok egy kis gondolatot, amitől nem lesz majd ideges, ha jönnek az igazi szülők.

– És nekem?

– Magából is radírozok, de a lényeget meghagyom. Na és mi a lényeg?

– A szeretet? – mosolyodott el Perpetua.

– Ami?

– Információ. Mint minden más.

– Már kezdtem megijedni – nevette el magát a férfi miközben felállt. – De igaza van. A szeretet információs súlya nagyon nagy, de ezt most nem tudom elmagyarázni. Tehát most lesz egy kis varázslat, és én le is léptem.

A férfi felvett a földről egy tortillát és a szájába tömte, majd a zsebébe nyúlt.

– Kérdezhetek valamit? – szólalt meg Perpetua.

– Természetesen.

– Jó anya leszek?

A férfi komolyan Perpetua szemébe nézett: – Ezt nem árulom el.

– De azt mondta, hogy információs szülő is leszek.

– Igen. De attól még lehet pokoli is. Ahogy mondtam, a mennyiség számít. Az előjel már lényegtelen. Azt tanácsolom, hogy csinálja úgy, ahogy tudja. Ennél többet úgysem tehet.

– És Alexander?

– Hagyja csak, hadd rágicsáljon… mint egy mókus.

A férfi elmosolyodott, megnyomott valamit a zsebében és köddé vált.

– Na, mi van? Kezdjük már? – lépett a nappaliba Alexander.

– Persze – bólintott Perpetua.

– És mi ez a disznóól? – nézett a szétszóródott tortillákra a férfi.

– Nem tudom. Feltakarítom és kezdhetjük.

Együtt szedték fel a csipsz darabokat. Szikrázott köztük a levegő.

*

Június 1. A szülők világnapja

*

Kedves Olvasók jövő héten újra kinyit a Közösségi Olvasók Társasága.

Tagságoddal egyrészt heti 5 írást olvashatsz 2 helyett miközben közvetlenül támogatsz egy írót.