Megtörtént, ami megtörtént, az élet folytonossága nem szakadt meg, csak éles szögeket rajzolt, mely szögek hajmeresztőek voltak közelről nézve, de jelentéktelenek madártávlatból. Mert az élet már csak ilyen: önellentmondása a legkikezdhetetlenebb logikája, és ez így jó. És amikor olyan reggel lett, melynek fényei egyszerre voltak régiek és tökéletesen újak, amikor a hétfőben nemhogy rezegtek a vasárnap indulatai, de tovább fokozódtak, amikor idegrendszerek felfoghatatlan tömegeiben zúgott a túlterhelt információ, amikor az április emlékezetessé vált, és sorokat írt olyan történelemkönyvekbe, melyek valójában majd csak létezni fognak, amikor az idő egyszerre vált keserűvé és mézédessé, amikor mindenkinek volt véleménye, akkor született meg a holnap, a rettegett, örömteli holnap, és benne te
;
te, aki…
*
április 16. A pontosvessző világnapja.
Ben Jonson (a Shakespeare‑korabeli drámaíró) 1600 körül így definiálta: a pontosvessző „egy tökéletlen mondat tagolása, valamivel hosszabb lélegzettel, amelybe a következő mondatrész beleértendő”.
