Amikor Henriett elment

Amikor Henriett elment, Henrik napokig ült a kanapén. Néha körbenézett, de alapjában véve semmit nem tett, ami nem volt feltétlen muszáj. A muszájba beletartozott néhány alkalom, hogy pizzát rendelt, pár sör a meleg miatt és egy kiadós sorozat ledarálása lehúzott redőnyök mellett. Aztán a harmadik napon felállt.

Az első dolga a nagytakarítás volt. A könyveket is leporolta, sőt, sorrendben rakta. A keresztben fekvő könyveket lepakolta, elautózott a barkács-áruházba és egy friss polccal tért vissza, majd a könyveket – szintén betűrendben rakva szerző szerint – oda pakolta. Az összes tányért és edény elmosogatta. Két éve nem látta a mosogató alját, mert vagy frissen mosogatott, vagy szennyes edényekkel volt tele. Meglocsolt és elajándékozott két növényt, amit soha nem szeretett, de Henrietta ajándékba kapta, így ott éktelenkedtek a kanapé mellett.

Kimosta a szőnyegeket, és két helyen kifestett – a konyhában és a fürdőszoba plafonján idegesítő foltok éktelenkedtek egy ideje. Henriett szerint ez volt a lakás szexepilje. Ablakot mosott, és feltette a falra a képeit, melyek eddig a pincében ették a száműzetés keserű kenyerét. Lecserélt egy csomó izzót enerigatakarékosra, hiába világítottak vacakabbul Henriett szerint. A hűtőt leolvasztotta és kipakolt minden a mélytűtőben jégkorszaki leletként megbúvó ismeretlen tárgyat. Henrietta úgyv élte, hogy el kell tenni mindent, mert amikor egyedül van az ember, akkor milyen jó, ha van egyszemélyes adag is a tarsolyban. Valóban sok volt, bár egyiket sem lehetett beazonosítani. A zsák hideg volt és nehéz, amikor Henrik levitte a kukához.

Két teljes órán át hangolta be a televíziót, összegyűjtötte a kedvenceket, és kidobálta azokat a hírműsorokat, ahol csak úgy ömlött a hazugság – vagyis tulajdonképpen mindegyiket. A párnákat szín szerint rendezte el az ágyon és a kanapén, ahogy végre lehetőség nyílt arra is, hogy a konyhaszekrényben levő negyedig és félig kifogyott tésztás és lisztes csomagokat is leltározza és átnézze azokat a szavatosságuk ügyén. Tulajdonképpen nem talált semmit, ami még ehető lett volna. Ellenben rábukkant Henriett eldugott csokijaira. Közöttük arra is, amit megismerkedésük napján kapott tőle. Henriett csokik tekintetében egy spórolós, amnéziás hörcsög volt, akinek több, mindenki által elfelejtett, titkos raktárát tárta fel Henrik a takarítás alatt. A legtöbb csokit kidobta, de volt néhány, amit még életének kockáztatása nélkül is megkóstolhatott. Ezeket ugyanoda helyezte el, ahová Henriett tette volna. Jó helyek voltak.

A ruhásszekrény többnapos munkát adott Henrik számára. Henriett végeláthatatlan ennyiségű ruhával rendelkezett. Mivel látványos és viharos távozásakor semmiféle utasítást nem adott a hátramaradt tárgyakkal kapcsolatban, Henrik a legjobbnak látta, ha kimossa és rendszerezi őket. A mosás gyorsan ment. Két éve nem volt üres a szennyestartó, és a látványt Henrik öt perces néma és elégedett bámulással ünnepelte meg. Henriett ruháit nem volt könnyű rendszerezni. A funkcionális osztályozás még csak-csak ment, de a stílusok már keveredtek és néha egy ruhanemű akár három kategóriába is beillett. Henrik agyán átfutott egy pillanatra az ötlet, hogy egy szimpla adatbázis megoldaná a dolgokat, és onnan csak rá kéne keresni az adott szoknyára vagy zoknira, de aztán az ötletet a későbbi időkre tolta, amikor majd semmit más dolga nem lesz. A kosarak és polcszekciók mélyén nem egy hőn szeretett és régen elveszettnek hitt ruháját találta meg. Mindegyikük felbukkanása kisebb ünnep volt. A munka kilátástalansága csak hosszú napok múlva változott reménnyé. Amikor végzett, jutalmul megnézett egy újabb sorozatot. Azt, amitől Henriettnek sikítófrásza lett az első öt percben.

A bútorok átrendezése már csak hab volt a tortán. Újabb kincsek kerültek elő rejtett zugokból és koszpihés sarkokból, és aztán meglepő váratlansággal eljött a pillanat, amikor mindennel végzett.

Csendben állt meg a nappali közepén. Éteri, csodás, szűzi lakás tekintett rá, és ő hálásan viszonozta ezt a tekintetet. Ilyen volt. Pontosan ilyen volt Henriett előtt.

Nagyot szippantott a levegőből. Légfrissítő keveredett a frissen tisztított szőnyegek illatával. Síkok érintkeztek bizsergető harmóniában egymással, a rend kimondhatatlan, megmagyarázhatatlan umamija hatotta át a szobákat.

Jó fél órán át állt szótalanul. Szemében egy aprócska könnycsepp gyűlt, de nem buggyant ki.

Henrik végül nagyot sóhajtott majd a telefontöltő-asztalon várakozó mobiljához ment.

Tárcsázott. Gyorshívó 1.

Henriett azonnal felvette a telefont.

– Szia! – mondta Henrik.

– Szia! – válaszolt Henriett csendesen.

– Szeretlek, gyere haza!

– Megyek!

Henrik visszatette a telefont az asztalra, és teát főzött magának és Heriettnek. A teásdobozt, és a teatojást használat után visszatette a helyükre. Talán soha többé nem kerülnek vissza.