A regisztrációs osztály most is leterhelt volt, mint az elmúlt hetekben minden egyes nap. Iszonyatos pörgés, végtelen beérkező kérelem. A központ termináljai közül egy sem árválkodott üresen.
– No? – kérdezte Legfőbb I.. – Hogy áll a meccs?
– Nem egyszerű. Brazília Mexikó – nézett az irataiba Osztályvezető A.
A Legfőbb idegesen fészkelődni kezdett. – Ez tényleg nem egyszerű.
– És bár mindenkit behívtunk, így sem elég a terminál.
– Hívjátok be a purgatóriumosokat.
– Már régen megtörtént. A várólistások is. Azon gondolkodtunk, hogy esetleg az enyhébb bűnösöket is mozgósíthatnánk némi bocsánat fejében.
– Hé! Azért ez csak foci.
– Igen, főnök, de akkor sem bírjuk a bejövő kérelmeket. Nem megy. Másodpercenkét több tízmillióról beszélünk egyetlen eseményre.
Legfőbb I. mélyet sóhajtott és hátradőlt a trónon. Kényelmes trón volt, sok időt töltött benne.
– Mi lenne, ha kihagynánk pár kérelmet?
– De főnök. Az üzletpolitikánk…
– Jól van, csak pánikolok – legyintett Legfőbb I. – És hogy áll a meccs?
– Lement a normál szakasz. Egy-egy. Azt még bírtuk.
– A hosszabbítás?
– Kettő-kettő. Intéztük, ahogy kell. De most jönnek a tizenegyesek. Minden egyes rúgás előtt két háromszáz millió kérés. Szétégnek a vonalak. Nem bírjuk. És ha nem bírjuk…
– Tudom – bólintott Legfőbb I. – Akkor nem igazságos. Súlyozzuk a gyerek-kérelmekkel. Mondjuk érjenek öt tizeddel többet.
– Azon már rég túlvagyunk. Súlyoztunk az öregek szerint, a makulátlanok szerint, a gyerekek szerint. Akkor sem bírjuk. Hopp! Eddig minden tizenegyes bement. Az utolsó kör jön. Főnök, most kell dönteni.
Legfőbb I. felpattant a trónjáról.
– Akkor nézzük csak pusztán a számokat.
– De uram! Az nem fair. A brazilok kicsit többen vannak. Ha nem súlyozzuk az arányok szerint, akkor nem igazán reprezentatív…
– Nem érted? Valamit azért mégis döntenem kell. Minek ez az egész, ha nem mi döntünk? – intett a bejövő kérelmeket fogadó csarnok felé. – Akkor akár a véletlenre is bízhatnák, nem?
– De Uram…
– És ha ezt a véletlenre bízzuk, akkor akár az összes többi kérelmet is… – megbicsaklott a hangja.
– A mexikóiak berúgták. Ha Brazília kihagyja, akkor vége. Ha nem…
– A haldoklókat néztétek?
– Uram?
– Haldoklók. Nyomjátok fel haldoklók kérelmét kétszeres értékre.
– De Uram, nem tudom, hogy…
– Csináld! Kell valami alap. A hasamra nem üthetek.
– De éppenséggel üthet, Uram.
– De én nem akarok…
– Uram! A szobor.
– Milyen szobor?
– A fia. Rióban. A negyedik legnagyobb. Az talán számít…
Legfőbb I. felemelte a kezét, és csendre intette Osztályvezető A-t.
– Uram, most fut neki.
– Ez nem korrupció, A?
– Uram, három lépésre van.
– Nem ítélhetek ez alapján. Meg aztán ott van a Guadalupei. Ő nem szobor. És az egész kontinenst képviseli.
– Két lépés.
– Mexikónak hány szentje is van?
– Harminchárom.
– És a braziloknál?
– Harmincnyolc, de ők többen vannak.
– Igaz.
– Egy lépés.
– És a bűnösök! Mennyi jött be bűnösöktől?
– Nagyjából ugyanannyi.
– De hol több?
– Belerúgott.
– Hol több a bűnösöktől érkezett kérelem?
– Súlyozottan?
– Persze, hogy súlyozottan!
– Abban brazilok vezetnek, de Mexikóban több a gyilkostól jött igény. A labda már repül, uram!
– Akkor…
– Uram! Döntsön!
– De hogyan?
– Ahogy jónak tartja. Gyorsan, uram!
– És a nők?
– Erre nincs idő, Uram. Döntsön! Saját hatáskör.
– Vagyis ahogy nekem tetszik?
– Ahogy önnek tetszik! Már majdnem odaért.
– Ahogy nekem tetszik?
– Uram!
– Ahogy nekem tetszik? Micsoda önkény.
– Uram, már csak centikre van. Bevédje a kapus, vagy ne?
– Ahogy nekem tetszik. Nem könnyű munka ez, barátom… – súgta maga elé Legfőbb I.
A kapus keze hozzáért a labdához, és rátolta azt a felső kapufára, ahonnan az elindult egyenesen a gólvonal felé. Az egész világ azt nézte, hogy melyik felén ér majd földet.
