Az uralkodó belekortyolt a teájába. Kint újra esni kezdett az eső. A palota tetején kopogó cseppek mélabús hangulatot hoztak a teremre.
– Fenség, még mindig nem tudom, hogy jó ötlet-e – mondta hosszú szünet után a király tanácsadója. Idős ember volt már, sok mindent megélt, de az elmúlt napok túl soknak bizonyultak ahhoz, hogy könnyedén átlendüljön a helyzeten.
– Különös. Általában úgy van, hogy a tanácsadó tanácsot ad, és nem ő kétkedik.
– Általában így van… de most… akkor sem tudom.
– Mit nem tudsz?
– Felség, mindenben egyetértek, de…
– Mi de?
– Ez túl nagy változás. Túl gyors és túl nagy.
Egy ideig hallgatták az esőt.
– De alapjában véve jó, nem? – kérdezte az uralkodó. – Szerintem az.
– Ön az uralkodó, ha így gondolja, akkor így van.
– Maga meg a tanácsadóm. Pont az lenne a lényeg, hogy elmondd, mit nem gondolok jól.
– A sebesség. Nincs más bajom. Csak a sebesség nagy.
– Hát talán igen… De én szeretek gyorsan haladni. Aki gyors, az győz. Aki hamarabb jut magasabbra, az könnyebben marad az élen. Ezek alapelvek.
A tanácsadó aprókat bólogatott.
– Igen, de a nép mégiscsak a nép. Ha túl nagy hatalmat kap, akkor az széthulláshoz vezet. Ez is alapelv. Mindig, minden esetben meg kell tartani az egyensúlytalanságot, a nép hatalma és az uralkodó ereje között.
– Most is megtarjuk.
– Éppen ezt nem tudom. Felség, mivel soha nem történt még ilyen, nem tudhatom, hogy mivé fejlődik mindez.
– Lássuk, hogy mivé fejlődhet – tárta szét karját az uralkodó és intett a szolgáknak, elfogyott a teája.
– Ha nép képes lesz mindenre emlékezni, akkor képes lesz arra, hogy megjegyezze és felrója a hibákat.
– Hát rója. Attól még nem esek le a trónról.
– Az igaz, de ha képes az emlékezésre, akkor képes a tanulásra is. Ha képes a tanulásra, akkor képes elérni azt, amit eddig csak a kiválasztottak érhettek el.
– Te most nem is engem, hanem magadat félted, ha jól értem.
A tanácsadó elcsöndesedett.
– Azt hiszem, hogy ebben igaza van felség – mondta hosszú szünet után.
– Ezt szeretem benned. Képes vagy az önzetlen gondolkodásra. Ez nagy kincs.
– Köszönöm, felség. A probléma attól még megmarad. Ha felérnek a palotához a hétköznapi emberek, akkor a palota már nem lesz szentség. És ha nem tekintenek rá így, akkor viszont már a hatalom is meginoghat. Ez pedig végzetes lehet az országra. Hatalom nélkül nincs irányítás. Irányítás nélkül nincs haladás. Ezért nem tudom.
– Jó – bólintott az uralkodó. – És mi van akkor, ha mindezt hagyjuk. Ha nem magamat, és megjegyzem: téged, akarlak a helyünkön tartani, hanem mindenkit egyszerre akarok megemelni? Az olyan rossz lenne?
– Talán nem. De ilyenre még nem volt példa. Az ész veszélyes uram.
– Nekem mondod? Megállás nélkül félek tőled.
A tanácsadó kikerekedett szemmel nézett az uralkodóra, aki nem bírta sokáig és elnevette magát: – Vicceltem. De azért egy kicsit igazam is van. Az ész veszélyes. De a butaság még veszélyesebb.
– A butaság akkor veszélyes, felség, ha nem tudjuk irányítani. Ha erre képesek vagyunk, akkor a butaság hasznos és jövedelmező dolog. Nincs jobb a karámba fogott, ostoba állatnál. Bármit elhisz, bármit megtesz.
– Jó, de ha én nem akarok ostobákat terelgetni? Akkor mi legyen? Nem jobb a világ legokosabb népét egy irányba vinni?
– Az nem lehetséges – ingatta fejét a tanácsadó. – Az ész önállósággal jár. Az önállóság pedig nem követ semmit.
– Akkor ne kövessen. Kövesse mindenki a józan eszét. Minél több van neki, annál kevesebb ostobaságot tesz majd. Ez azért elég nagy előny.
– De az uralkodás elmaradhat.
– Akkor elmarad. Vagy átlakul.
– Mivé?
– Honnan tudjam? Te vagy a tanácsadóm.
– Én sem tudom uram. Ezért kezdtem azzal, hogy nem tudom.
Az eső most már komolyan jelen akarta vétetni magát.
– Akkor is bevezetem. Nem érdekel, hogy mi lesz. A bölcsesség jó. A több bölcsesség még jobb. Én nem igásállatokat akarok, hanem értelmes embereket. Egyszerűen jobb úgy élni, ha ilyenek vannak körülötted, nem gondolod?
– De igen, uram.
– És mégis azt mondod, hogy nem jó ötlet.
– Nem mondom, uram. Azt mondom, hogy nem tudom, mi lesz.
– Hát lássuk meg. Talán valami nagy dolog lesz belőle. Talán valami olyasmi, amiről még senki sem álmodott.
– Vagy annak az ellenkezője. A változás mindig veszélyekkel jár.
– Az is, ha az ember nem változtat időben. Ez te magad mondtad, nem is olyan régen.
– Úgy van, felség.
– Akkor ne hazudtoljuk meg a tanácsadót. Holnap bevezetem.
A tanácsadó mélyet sóhajtott. A jövő félelmetesnek tűnt.
– Ahogy óhajtja, uram.
– Így óhajtom. Tudod, azt hiszem, hogy minden uralkodónak el kell döntenie, mi számára a fontosabb: saját hatalma, vagy a népe hatalma. Minden uralkodónak minden döntése előtt fel kell tennie ezt a kérdést magának. Én feltettem. Ez jött ki. Majd vállalom a felelősséget, ha nem jól ült el, de nem hiszem, képtelen vagyok elhinni, hogy ez árthat nekünk.
– De a felségnek igen.
– Nem figyelsz, barátom. Az előbb mondtam: vagy én vagy mi. És most a mi következik az én kárára. A hatalmasok igazi áldozata nem az adakozás, dehogy. Az veszélytelen. Az igazi áldozat annak a lehetőségnek a kockáztatása, hogy elveszítik azt, amijük van. Én most ezt meg fogom kockáztatni.
– De miért?
– Mert én vagyok az uralkodó és nekem így tetszik. A jövő szebbnek tűnik általa. Ennyi kockázatot vállalok. Aztán majd meglátjuk. Lehet, hogy az egész kútba fullad.
– Nem, felség. Nem fog. A tudás olyan, mint a dudva. Ha öntözik, akkor kinő, és csak írtással lehet aztán megszabadulni tőle.
– Akkor vizet rá, barátom!
Kiáltott fel az uralkodó és a háta mögé öntötte csészéjéből a maradék teát.
*
Október 9. A hangul napja Koreában
1444. október 9-én Nagy Szedzsong, a Csoszon-dinasztia negyedik királya közzétette az általa kidolgozott és megalkotott koreai ábécét a hangult. Koreában addig kínai írásjelekkel írtak. Az ország, leszámítva az arisztokráciát és a hivatalnokokat írástudatlanvolt. Az uralkodó úgy döntött, hogy kidolgoz egy olyan ábécét, mellyel könnyen és jól meg lehete tanulni írni és olvasni. A közzétett dokumentum címe: Hunmindzsongum („A megfelelő hangok a nép oktatására”).
Szedzsong azzal érvelt az ábécé mellett, hogy a koreai nyelv teljesen különbözik a kínaitól, így a kínai írás nem megfelelő a leírására, a köznép pedig képtelen megtanulni a bonyolult írásjegyeket. Éppen emiatt a felsőbb osztály tagjain kívül nem tudtak a koreaiak írni és olvasni. A hangult tehát úgy tervezte meg, hogy „a bölcs ember elmélyülhet benne, mielőtt még véget érne a reggel, az ostoba ember tíz nap alatt tanulhatja meg.”
A hangul gyorsan elterjedt és bár voltak időszakok, amikor politikai okokból (kínai fennhatóság) tiltott volt, de valójában mindig használták és egyre magabiztosabban vált Korea autentikus írásává.
A hangul 24 gyökből (betűk) áll. Ebből 14 mássalhangzó és 10 magánhangzó.
Amikor valaki azt mondja, hogy „én egyedül vagyok, mit tehetnék én, senki vagyok , egy ember nem tehet semmit…”, akkor mindig eszembe jutnak az ilyen történetek. De igen. Nagy Szedzsong egyetlen emberként tette írástudóvá a nemzetét. Oké, király volt, de az a „tétel”, hogy egy fecske nem csinál nyarat akkor is megdől. Csinál. És néha kis emberek is csinálnak. Már ha akarnak és hisznek ebben.
Kérlek, olvasd el a lenti felhívást 2 percig tart fel téged:
Kedves Olvasóm!
Ahogy ígértem, fontos 2 percre kérem el az életed, mivel bizonyos értelemben ez egy fordulópont a Közösségi Író kezdeményezés/kísérlet számára.
6 éve írok szabadon és mindenki számára elérhetően a közönségnek, mint Közösségi Író. Ez a 6 év a következő termést hozta:
- 1.130-nál több novella.
- 3 színpadon jelenleg is játszott dráma (Egykutya – Popup társulat, Hőhullám – Liliom produkció, Interaktív – Szatmárnémeti színház), kettő további pedig készülőben;
- 2 regény (egy folytatásos: a „23-as iskola”, a másikat még nem látta senki, de hamarosan fogja);
- 3 kisregény;
- 1 film (hírek hamarosan)!
Ez kb. 3.500 oldalon fért el.
Ahhoz, hogy ezt mind megírhassam, olyan emberek támogatására volt szükség, akik számára fontos és értékkel bíró a munkám.
Ahhoz, hogy tovább írhassak, olyan emberek támogatására van szükség, akik számára fontos és értékkel bíró a munkám.
Ez a két perc erről szól. Kérlek, ha olvasol, olvastál vagy szívesen olvasnál még a jövőben, és emellett úgy véled, hogy a Közösségi Író léte egy életképes kísérlet, támogasd ezt a törekvést. Valójában minden azon múlik, hogy mibe teszünk energiát, pénzt, bizalmat és mit hagyunk elsorvadni.
A támogatásodért, ami egy könyv ára (4.500 Ft) egy ajándékot adok viszonzásul (egy 94 novellából álló, 340 oldalas gyűjteményt, melyet a 2020-as évben született 177 írásból válogattam ki). Én pedig megerősítést kapok, hogy a Közösségi alkotásnak van értelme, a közösségi támogatásnak van ereje, lehet így írni és élni.
Ha elég sokan gondoljuk így: neked egy könyv, az írónak az élet!
Előre is köszönöm és maradok íród:
Varga Lóránt
Közösségi író
Oberon álma 2. rész(8)
A szócikk(5)
Az archívum 2. (befejező) rész(5)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
Mindenki Augusztusz bácsija(4)
Tanulni arany(4)
A betelefonáló(4)
Részletkérdés (felolvassa: Molnár Anna)(4)