Az üzenet a semmiből jött és a semmibe távozott. Amélia üresen bámult a képernyőre, ahol a szavak megjelentek. Kék keretben volt és Times New Roman betűtípussal készült – ezt Amélia csukott szemmel is észrevette volna. Mégis, ki ír Times New Romannal? Vagy az, aki a múlt század közepén született, vagy Isten, aki szereti a hagyományokat és az „egyszer így volt, legyen mindig így” érvényű dolgokat.
A lényeg, hogy az üzenet egyszerű kis mondat volt, de hatásos, azt már meg kell hagyni.
LÉPJ LE ELŐBB!!!
Amélia azon tűnődött, hogy vajon ki járathatja vele a bolondját? Talán egy kollega lehet, futott át fején a gondolat, de gyorsan elvetette. Senki sem olyan hülye, hogy a Times-ra váltson. Akkor ki lehet? Körbenézett az irodában, de senki sem kuncogott, senki sem meredt gyanús fesztelenséggel a képernyőre.
LÉPJ LE ELŐBB!!!
Elolvasta újra az üzenetet, mely alatt egy kis beviteli mezőt is felfedezett.
Amélia megvonta a vállát és gépelni kezdett: – Miért?
A válasz azonnal megérkezett.
LÉGY GYEREK, LÓGJ, TIÉD AZ ÉLET!!!
Jó vicc, gondolta Amélia. De a kimutatások nem készítik el önmagukat. A táblázatok nem töltődnek ki csak úgy, a semmiből…
A TÁBLÁZATOK TUDNAK VÁRNI, DE TE NEM! LÉPJ LE ELŐBB!!!
– Most ez komoly? Kármen, te vagy az? – írta be az üres mezőbe.
NEM! ÉN EGY APRÓCSKA HIBA VAGYOK A RENDSZERBEN, MELY HIBA A RENDSZER EGÉSZSÉGÉÉRT FELEL. MIVEL MINDEN HIBA A RENDSZER RÉSZÉT KÉPEZI, KIHAGYHATATLAN, SZÜKSÉGES, FONTOS, RÉSZE MINDEN RENDSZERNEK. ÉN A GYÓGYÍR VAGYOK. A MEGOLDÁS. A SZELEP.
– Ne szórakozz, főnök!
NEM KÁRMEN VAGYOK. ÉN VAGYOK AZ IRODA BOHÉM OLDALA. A GYEREK. A KIVÉTEL. A TÁBLÁZATOK VAGABONDJA. LÉPJ LE ELŐBB!!!
Amélia hátradőlt a székében. Még legalább három óra van hátra, hogy vállára akassza táskáját. Három óra…
SENKINEK SEM HIÁNYZOL. MA NEM. LÉPJ LE ELŐBB!!!
– Nem lehet – gépelte be.
SZÜKSÉGES! ÉRTED! ÉRTEM! LÉPJ LE ELŐBB!!!
Amélia megcsóválta a fejét és kinyitotta a táblázatkezelőt.
LÉPJ LE ELŐBB!!! – írta a gép még mindig Times New Roman betűkkel!
– Dolgom van!
NEM! MA EZ A DOLGOD, AMÉLIA! MA EZ A KÖTELESSÉGED! LÉGY GYEREK! LÓGJ! ÉN MONDOM, A HIVATAL PICINY HANGOCSKÁJA. AZ ADATBÁZISOK KÖZTI SUTTOGÁS. LÉPJ LE ELŐBB!!!
Nem bírta tovább, és felpattant az asztal mellől. Az iroda élte csendes életét, és ő hirtelen, megmagyarázhatatlan okból azt érezte, hogy a Times New Romannak igaza van. Kint a koranyári nap beintegetett az ablakon, és hirtelen egy gombóc fagyira gondot….
VANÍLIA, PISZTÁCIA – jelenet meg a képernyőn két szó.
Felpattant.
– Baj van? – kérdezte Kármen.
– Nem. Nem… – rázta fejét Amélia.
TEJSZÍNHABBAL – ugrott elő a következő üzenet.
Amélia Kármenre nézett, aki egy ideje elfordulva az asztalától őt nézte.
– Nem vagy jól? – érdeklődött Kármen.
A szavak mintha magától jöttek volna a szájára, ahogy a szöveg is magától jelent meg a kijelzőn.
– Figyelj! Baj lenne, ha ma…
– Nem! – vágott közbe Kármen. – Egyáltalán nem! Gyerünk! Ne is lássalak! Meg se kellett volna kérdezned.
– De nem gond, ha…?
ÉDES TÖLCSÉRBEN
Nem Kármen gépelt, nem lehetett ő, nézett a képernyőre Amélia.
– Amélia… Menj innen. Tegnap is túlóráztál. Tünés! Nem tudom, sétálj egyet, egyél fagyit, menj moziba, csak lépje le előbb – LÉPJ LE ELŐBB!!! írta ki szövegét a képernyő egyszerre Kármen szavaival.
Amélia kábán megrázta fejét.
A táskájért nyúlt!
Mielőtt kikapcsolta volna a gépét még látta az utolsó feliratot!
JÓ DÉLUTÁNT, AMÉLIA!
ÖLEL: AZ IRODA!
Az utcán koradélutáni forgalom fogadta. Talán tényleg fagyiznom kéne, jutott eszébe. Aztán elmehetne egy moziba. Ezer éve nem volt. Végül is maga az iroda utasított. Méghozzá Times New Romannal.
Értetlenül, de jókedvűen indult el a téren álló cukrászda felé.
*
Június 2-án tartják a „Lépj le előbb az irodából” nem hivatalos napot. (ha hétvégére esik, akkor a következő hétfőre csúszik) Könnyű ünnepelni: lépj le előbb a munkahelyedről.
Oberon álma 2. rész(8)
A szócikk(5)
Az archívum 2. (befejező) rész(5)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
A forrás 1.(4)
Tanulni arany(4)
A betelefonáló(4)
Részletkérdés (felolvassa: Molnár Anna)(4)