A kölykök viszonylag csendben voltak. Még ők is érezték a hely magasztos kisugárzását, pedig az utóbbi években a csend nem volt rájuk jellemző tulajdonság.
– A parlament a képviseleti demokrácia intézménye, amelynek jogköre koronként és országonként különbözik… – Petrina nem folytatta tovább. A gyerekek úgy néztek vissza rá, mintha gyalázta volna őket. Újra összeszedte a gondolatait. Fogadtak ugyan gyerekcsoportokat, de mostanában valahogy mintha mások lettek volna, mint régen.
– Tudjátok, hogy mit jelent a parlament szó?
Nyilván nem tudják, de az ilyen kötői kérdésektől egy külső megfigyelő azt a következtetést vonná le magában, hogy ez a tájékoztató igazán gyerekbarátra sikeredett. A választ egyébként ő sem tudta volna, ha nem ezzel el és fekszik immár harminc éve. Mindegy. A lényeg, hogy legyűrt húsz gyereket. Ez végülis jól hangzik. Folytatta:
– A parlament szó eredete a francia parlement szóra vezethető vissza, ami eredetileg “megbeszélést”, “tárgyalást” jelentett. Ez a szó a francia parler (beszélni) igéből származik, melynek gyökere a népi latin parabolare (példálózni, mesélni, beszélni).
– Akkor itt nagyban megy a mesélés – nyögött be egy poént az egyik kölyök. Várta már a szellemes beszólásokat. Ez hozzátartozott a műsorhoz.
– A francia parlement eredetileg a királyi bíróságokat jelölte, majd ez a fogalom került át Angliába, ahol fokozatosan a törvényhozás feladatát is ellátta.
Látta a szemekben az elkeseredett unalmat. Nem, ez nem nekik való. Soha nem is volt az. Gondolatban eldobta a még elszónokolandó majd két oldalt és a vicceskedő fiúra nézett. Értelmes és pimasz kis arca volt. Legyen interaktív a mai nap, gondolta.
– Nem. Itt gondolatok hangzanak el, érvek. Beszédek, vélemények és ellenvélemények. Ez a ház azért áll, hogy egy egész nemzetnyi ember megegyezzen egymással a fontos kérdésekben. És azt többek között úgy is teszik, hogy oda felállnak és beszélnek – mutatott a szónoki pulpitusra.
Érezte, hogy egy pillanatra elkapta a gyermekek figyelmét. Profi volt ebben. Harminc éve vitte a műsort.
– És ott mit mondanak? – kérdezte a pimaszképű.
– Okosságokat, érveket, véleményeket, indokokat…
– Kipróbálhatom? – vágott szavába a gyerek.
Úgy öt éve szakították félbe először. Érződött egy másik generáció kopogtatása.
– Persze. Menj csak fel.
A fiú felvágtatott az emelvényre.
Röhögés és a taps volt a jutalma.
Talán pár év múlva öltönyben, nyakkendővel lép majd fel ugyanoda az a gyerek, gondolta Petrina. Lehet, hogy beszédet is mond, és érvel, vagy vitázik vagy….
– Beszélhetek is? – kérdezte a kölyök.
– Persze. Halljuk-halljuk!
A csoport tapsolt, fütyült. A pimaszképű elmosolyodott és megköszörülte a torkát, de látszott rajta, hogy nem készült beszéddel. Sokan nem tudják, de nem is olyan könnyű műfaj ez.
– És mit mondjak? – kérdezte a fiú.
A válasz olyan mélyen és erősen vágott belé, hogy összerándultak a belei. Megszédült. Hányinger tolult a torka felé. A gyerekek semmit sem vettek észre ebből. Várták a szónoklatot.
– Mondj már valamit! – nógatták többen is a fiút.
– De mit?
– Bármit! – kiáltott fel egy lányt.
– Nem! – súgta halkan Petrina. – Csak azt mondhatja, amire utasították.
– Ezt nem értem – ráncolta össze szemöldökét a lány.
– Én sem – válaszolta csendesen és kisétált a teremből, hogy hányjon egy kiadósat.
A kölykök megilletődve néztek rá. Nem baj. Legalább őszintén néznek. Az is ritka errefelé.
*
Nemzetközi Parlament nap
