Szóltam!

—

Szóltam!

Tatanka Ijotake kiállt a közönség elé. A csata már lezajlott. Fehérek és indiánok hevertek szanaszét. Custert, a nézők általános borzongására, már megskalpolták. A skalpolás mindig jól sikerült. Hiába, az emberek szeretik látni a kínt, ha nem nekik kell belőle részesülni. Bill már a színfalak mögött várt, de még nem jöhetett be. Mert ebben a csatában az indiánoknak kellett nyerniük, és nem a fehéreknek. Ebben az egy csatában az ő csatabárdjukon lett több a vér.

Megköszörülte a torkát.

A közönség feszülten figyelt. A legtöbben nemhogy beszédet nem hallottak indiántól, de indiánt sem láttak.

– Fehérek – kiáltotta el magát.

A tömeg suttogni és búgni kezdett. Biztos elképzelték, ahogy egy ilyen vadember megskalpolja őket. Ő is elképzelte.

Elmosolyodott.

– Fehérek! Itt állok előttetek. Én, Tatanka Ijotake, akit ti Ülő Bikának ismertek.

Újabb búgás a tömegből.

– Én, Tatanka Ijotake, elmondom, hogy kik vagytok. Önző, beteg lelkű lények vagytok. Tudatlan állatok. Olyan állatok, akik nagy karmokat nővesztettek és azt könyörtelenül használjátok is. De nem úgy, mint a nemes állatok, akikbe a szellem beleköltözött. A ti testetekben nincs Szellem, csak akarás van. Mohó akarás, amit léleknek hívtok. De nem lélek az, hanem csak akarás. A birtoklás puszta akarata. Mert ti csak birtokolni akartok. Mindent. Amire csak rá tudjátok tenni mancsaitokat. És aki ellenáll, azt szétmarcangoljátok éles karmaitokkal. Mindegy, hogy mit öltök meg. Mindegy, hogy kit öltök meg. Csak az számít, hogy a tiétek legyen az, amire ráemelitek ostoba tekinteteteket. Azt hiszitek, hogy többek vagytok nálunk, mert elkergettek minket, megöltök minket, megaláztok minket. De az ész csupán egy éles karom. Eszes ember is lehet ostoba. Eszes ember is lehet kegyetlen. Az igazi ész akkor születik meg valakiben, amikor társul hozzá a szellem bölcsessége. Amíg az ész árva, addig csak egy veszélyes eszköz az ostobasághoz. Azt hiszitek, többek vagytok a fáknál és a hegyeknél, mert kivágjátok a fákat és felrobbantjátok a hegyeket. De a balta és a dinamit csupán éles karom azok kezében, akik nem látják, hogy milyen fát kell kivágni és milyen hegyet kell felrobbantani. És ti nem látjátok, mert nem értitek meg a lényeget. Nem értitek meg, hogy amikor elűztök minket ősi földjeinkről, akkor magatokat űzitek el. Amikor kivágjátok a fáinkat, akkor saját fátokat vágjátok ki. Amikor lemészároljátok a bölényeket, akkor a saját bölényeiteket veszejtitek el. Nem látjátok, mert okosnak hiszitek magatokat, de végtelenül ostobák vagytok. És egy elbizakodott, hatalmas karmú, gyilkos, ostoba állatnál nincs rosszabb. De ne féljetek. Amikor minket kiirtottatok, amikor lemészároltátok az összes bölényt, kivágtátok az összes fát, lerobbantottátok az összes hegyet, akkor majd egymás felé fordultok az éles karmokkal. Egymást irtjátok majd, egymást alázzátok meg és nézitek le. És akkor. Majd akkor rájöttök, hogy egész végig, az első pökhendi gyilkosságtól fogva, saját magatokat öltétek halomra. Akkor döbbentek majd rá, hogy mindvégig saját magatokba vájtátok karmaitokat, hogy magatokból vágtatok ki darabokat és önmagatokat ettétek meg. Ti ostoba, buta, szerencsétlen állatok. Amikor rádöbbentek majd, hogy mindvégig magatokat emésztettétek, már késő lesz. A szellem már elhagyott benneteket, és a puszta, üres, semmire sem jó ész maradt csak meg. Későn döbbentek majd rá, hogy mit tettetek. És sírva, nyüszítve fogtok elpusztulni a pusztaságban, fák, hegyek, barát, szellem nélkül. Húsotok elrohad majd, és senki sem fogja eltemetni azt. Keselyűk zabálják fel maradványaitokat, és nem értitek majd hogy miért. Nem értitek majd, hogy saját ostobaságotok, gyilkos vágyaitok vezetett titeket arra a pusztaságra. Legyetek kárhozottak, ti eszes ostobák. Utódaitok pusztuljanak el a sivár pusztán és haláltusáik fölött virrasztva döbbenjetek rá, hogy mindezt ti magatok okoztátok. Legyetek átkozottak. Mostantól örökké! Szóltam!

Tatanka Ijotake befejezte a beszédét, melyet néma csend fogadott. Az indiánfőnök kősziklaként állt. Tudata a szellemek áldását kérte az átokra.

Aztán egyszerre robbant fel a nézőtér. Ujjongva, fütyülve, vastapssal üdvözölték a beszédet. Kalapok emelkedtek a levegőbe. Férfiak dobogtak lábaikkal tetszésük jeléül. Az üdvrivalgás percekig tartott. Aztán Tatanka Ijotake megfordult és elindult a kijárat felé. Ováció kísérte minden lépését.

A kapun túl Bill várta lova hátán.

– Hát, drága barátom, nem tudom, hogy mit mondtál, de ma is betaláltál a közepébe.

Tatanka Ijotake biccentéssel fogadta a bókot.

– Egyszer angolul is mondhatnál valamit, hogy értsék is. Nem kell sok, csak a végére pár szó.

– Nem. Jobb a sziu – mondta halkan. – Az közelebb áll a szellemhez.

– Hát, te tudod – mosolyodott el Bill és kilovagolt a porond közepére, hogy eljátssza a Custer tábornok számára ugyan későn érkező, de azért a végén mégis győzedelmeskedő fehér lovasságot.

Ülő Bika csendesen nézte a jelenetet. Érezte, hogy az átok már megfogant.

Kint még tapsoltak hozzá az emberek.

*

1890. december 15-én halt meg Tatanka Ijotake (Ülő Bika).

1868-ban az Egyesült Államok kormánya elűzte földjeiről elűzte a bennszülötteket az eredetileg nekik ítélt földjeikről, miután a területükön lévő Fekete-hegyekben aranyat találtak a pionírok.” A sziuk fegyvert fogtak és Ülő Bika 1200 sziú és sájen (cheyenne) harcosával 1876. június 25-én a Little Bighorn-i csatában megsemmisítő győzelmet aratott az amerikai hadsereg George Armstrong Custer által vezetett 7. lovasezrede fölött. Ülő Bika, hogy a felkelés megtorlásától megvédje népét Kanadába vezette őket, ahonnan 1881-ben hazatért, és letette a fegyvert. Az amerikai kormány amnesztiát ígért neki. Népével együtt a mai Standing Rock Sziú Rezervátum területére deportálták. Életének későbbi szakaszában Buffalo Bill bölényvadász és showman vadnyugati show-műsorával járta az országot, és nagy népszerűségnek örvendett. Buffalo Bill (William Frederick Cody) szerződésben vállalta, hogy a Kansas Pacific Vasúttársaság építőmunkásait ellátja bölényhússal (a buffalo az angol nyelvben bölényt jelent). Úgy tett szert erre a névre, hogy 4800 bölényt ölt meg 18 hónap alatt 1867 és 1868-ban. A bölénymészárlás majd a polgárháború után látványos a vadnyugatot bemutató showműsort alkotott meg, mellyel világhírt szerzett magának. A műsorban néha 1200 szereplőt is foglalkoztatott. Többek között indiánokat is.

Amikor a műsor alatt Ülő Bika szerepe szerint a közönséghez szólt, gyakran átkozta meg őket az anyanyelvén, a hallgatóság nagy tapsa közepette.

A sziu vezető a rezervátumban is befolyásos szerepet töltött be még idősen is. Támogatta a misztikus „szellemtánc mozgalmat”, melyet nem nézett jó szemmel a hatóság. Ülő Bika többszörös felszólításra sem tiltotta ki a rezervátumból a mozgalom tagjait, ezért elrendelték a letartóztatását. 1890. december 15-én hajnalban néhány önkéntes és az Egyesült Államok indián rendőrségének tagjai vették körül Ülő Bika rezervátumban lévő házát. Letartóztatásának hírére gyülekezni kezdtek Ülő Bika haragos hívei, akik ellenállásra buzdították. Ekkor az idős főnök védekezni kezdett, mire lövöldözés robbant ki. A dulakodásban Ülő Bika és kedvenc fia, Varjúláb is életét vesztette.

/forrás:

novella: a fejem

történelem: részben WIKI/