A 3793-as pillanat

A 3793-as Pillanat

Delila nagy levegőt vett és lenézett a városra. Új Város nem élte az életét. Égbeszökő falai között erőterek feszültek, és az emberek torokszorító érzéssel meredtek a kijelzőkre az épületek alatt. Majd akkor kezdenek valamihez, ha a 3793-as Pillanatot átvészelte a bolygó. Majd akkor. Addig csak félő várakozás van, ahogy régi kutyák húzták meg magukat régi tűzijáték alatt valamikor régen, ezer évvel ezelőtt.

– Mennyi? – kérdezte Delila.

– Még százhúsz – válaszolt azonnal a másodparancsnok.

– Ennyi van hátra egy korból – monda alig hallhatóan.

– Asszonyom?

– Semmi!

Delila még mindig Új Várost nézte. Közvetlen a lába alatt valahol több száz méter mélyen egy gyorsvasút húzott el szédítő sebességgel. Nem voltak rajta emberek. Azon kevés eszköz közé tartozott, melyet inkább nem állítottak le a Pillanat alatt.

Pillanatnak nevezték az időpontot, amikor az emberiség sorsa vagy véget ér vagy új pályára áll. A történelemben kevés ilyen volt. Nagyon kevés. Hiszen ritka azon pillanatok száma, amikor egyetlen eseményen múlik minden. De persze ez a minden csak egy emberi minden. A világegyetemet egyáltalán nem érdekli az emberiség, és a hamarosan bekövetkező esemény éppolyan érdektelen számára, mint bármelyik másik. Az Univerzumot az sem érdekli, ha egy teljes galaxis semmisül meg. Hétköznapi dolog, szót sem érdemel. Hát akkor miért törődne egy vacak bolygóval? Ha jól belegondolunk a világegyetem egyetlen Pillanata az volt, amikor megszületett. A több csak amolyan mozgás, lanyha lötyögés, gondolta Delila.

– Asszonyom! – szólalt meg mögötte a másodparancsnok. Feszült volt a hangja. Nyilván izgult, mint ahogy az a néhány ezer tudós és technikus sem mert megszólalni, akik még a teremben voltak.

– Igen? – kérdezte Delila, de nem vette le szemét a városról.

– A hajtómű már nullán van.

– Ott kell lennie.

Megérintette az üveget. Ujjai enyhe remegést érzékeltek. A bolygó másik felén most már a Napnál is melegebb van. Új Város – mely körbe érte a bolygót – átellenes fele kiürült a kráter miatt.

– Hamarosan – szólalt meg újra a másodparancsnok.

Delila nem válaszolt. Valójában semmi szerepe nem volt a Pillanatban. Ő csak egy báb, aki majd kimondja az utolsó szót. Vagy talán az elsőt. Ezt majd a Pillanat dönti el. Az életben, ahogy vannak valóban sorsfordító döntések, úgy vannak olyanok, melyek helyessége akkor derül ki, amikor történik. Nincs próba, nincs „majd újra nekiveselkedünk, ha sikerül”. Csak egy dobás van. Egyetlen egy. És ehhez – mert az emberiség reménytelenül szentimentális, és az is marad a végsőkig – kell egy hang, egy parancsnok, aki beledobja a hógolyót a vulkánba. És ez a hang az övé. Ha akarja, ha nem.

Érezte, hogy mögötte már feszengeni kezdenek az emberek, így még egy utolsó pillantást vetett a felhőkarcolók térerővel kipányvázott rengetegére, majd az előtte húzódó falat egyetlen mozdulattal kijelzővé varázsolta. Jobbra megjelent a bolygó átellenes fele a kráterrel. A többi részen adatok tengere hullámzott. Szinte érezte a háta mögül felé áradó megkönnyebbülést. Pedig még nem is jutottak el a Pillanatig.

A Pillanatot mutató kijelző már tíztől számolt vissza.

– Minden rendben? – kérdezte Delila.

– Igen, asszonyom!

7

6

5

4

3

2

1

A kijelzőn megjelent a felirat

„3793-as Pillanat”

– Hát eljutottunk idáig – súgta maga elé.

A számláló már pozitív tartományban járt. Nem kellett azonnal kiadnia a parancsot. Volt legalább nyolc perce, de addig nyilván nem várhatott. A világ sok-sok milliárd embere már most is retteg, hogy valami nem sikerült. Talán néhányan már most is öngyilkosok lettek. De akkor is. Még egy rövidke ideig húzni akarta a másodperceket. Mert a szavak csupán hanghullámok, de az ő hanghullámai nyomán nagyon sok minden történik majd.

– Asszonyom!

– Igen! – mondta Delila, és felemelte a kezét.

A jel egyértelmű volt. Sok milliárd képernyőn jelent meg az alakja.

Mély levegőt vett és megfordult.

Nyugodt tekintetével a teremben ülő tudósokra és technikusokra nézett, és persze arra a mikrokamerára, mely muslicaként lebegett az arca előtt.

– Az emberiség nevében…

Kivárt.

– START!

A műszerek mögött mozgás támadt.

Néhány izzasztó másodpercig semmi sem történt, majd minden halványan remegni kezdett. Delila a kijelzőre nézett. A kráter felizzott és violakék sugár tört ki belőle. Egy távolabbi kameraállásból látta, hogy Új Város kráter körüli részei péppé olvadnak. A rezgés fokozódott.

– Nos? – kérdezte a lehető legnyugodtabb hangján.

– Rendben vagyunk – válaszolta azonnal a helyettes.

A rezgés tovább erősödött, de ez már nem izgatta Delilát. A Pillanaton már túl voltak, és még mindig gondolkodott, még mindig kétkedett, még mindig ember volt. Tehát élt.

Az adatok elárasztották a képernyőt. A kráterből zúduló kékláng egyre csak fokozódott.

– Deux grâds rochers long têps feront la guerre / Puis Arethuse rougira nouueau fleuue – súgta magának.

– Tessék, asszonyom?

– Földrengő tűz támad a föld közepéből / mely megrázza Új Várost.

– Nem értem, asszonyom.

– Nem is kell értenie – fordult felé Delila. – A lényeg, hogy igaza volt. Igaza volt, de nem úgy, ahogy gondolta.

– Még mindig nem értem – nézett rá a helyettes kétségbeesve.

– Semmi baj. Innentől már minden új. Minden tökéletesen új – válaszolta Delila, visszafordult a kijelző felé, majd eltüntette róla az adatokat. Újra a város látszott. Egy gyorsvasút húzott el alatta. Tehát nem lett baja.

A Hold pedig lassan elúszott a komótosan gyorsuló Föld mellett, mely elindult a Naprendszer pereme felé.

*

„Michel de Nostredame, vagy latinosított nevén Nostradamus, 1503. december 14-én született a franciaországi Provence tartományban, Saint-Rémy-de-Provence-ban. Avignonban filozófiát tanult, majd Montpellier város orvosi egyetemén végzett 1529-ben, utána közel harminc évig praktizált orvosként. Mint pestisdoktor, részt vett két nagy pestisjárvány elleni küzdelemben. Miután 1547-ben megnősült, feleségével az Aix közelében fekvő Salon-de-Provence-ban telepedett le, ahol haláláig dolgozott eredeti szakmájában. 1556-tól II. Henrik francia király és felesége, Medici Katalin pártfogoltja, 1564-től IX. Károly udvari tanácsosa volt. Salon-de-Provence-i tartózkodásától kezdve foglalkozott jóslással is. Rímekbe szedett profetikus könyvének. A próféciák első változata 1555-ben jelent meg Lyonban. „/wiki/

Próféciái a mai napig ismertté teszik a nevét. Számos eseményt jósolt meg sikerrel. A világ végét 3793-ra teszi, amikor

„Földrengő tűz támad a föld közepéből / mely megrázza Új Várost.„

Talán így rázta meg.

Ui: Reménykedjünk, hogy azért nem volt tévedhetetlen, mivel a 2023-as évre éhínséget, gazdasági válságot és egy Nagy Háborút jósol. Talán benézte. Vagy mást értett alatta.