Roland egész nap dolgozott. Nem volt könnyű a feladat, de érezte, hogy ezt most nem passzolhatja el. Néha az embernek meg kell szenvednie a sikerért. Néha maga a szenvedés az ajándék. Ebben nem mindig hitt, de most helyesnek találta a gondolatot.
Úgy döntött, hogy nem használ okos gépet. A segítség mindig meglátszik. Nem volt valami nagy művész, és ezt tudta is magáról. Ha nem egy zseni, hát nem egy zseni. Legalábbis ebben biztosan nem az. Ha lehetne egy nőnél a nemlineáris Schrödinger-egyenlet inverz szórásmódszerének trükkjeivel bevágódni, akkor nyert ügye lenne. Persze vannak ilyenek, de azok vagy már foglaltak, vagy egyáltalán nem érdelik őket a férfiak. A többség pedig (férfi vagy nő, tök mindegy) immunis az ilyesmire. A siker reménye tehát rákényszeríti arra, hogy elhagyja a megszokott terepét, és olyan vidékre tévedjen, ahol egy féllábú vak is simán lehagyja.
Elenáért azonban minden megéri.
Sajnos Elena nem érti a matekot. Sokkal színesebb tájakon érzi otthon magát. És ki tudja, hogy mit lát egy kockában? Vagyis benne. Saját önértékelése alapján kifejezetten csúnyának számít, és maximum 6-os szinten szórakoztató egy tízes skálán. Elena vagy önsorsrontó, vagy olyan minőségeket lát benne, melyek vagy nem léteznek, vagy neki nincs azokról tudomása.
Újra visszatért a munkához, és estig dolgozott. Az eredmény nem volt valami nagyívű. Valójában silány volt. Azt sem tudta eldönteni, hogy egyáltalán odaadja-e, vagy inkább hagyja az egészet a fenébe. Átolvasta és újra átolvasta a produktumot.
– Hát ez… – vont vállat. – Ez…
Nem fejezte be a gondolatot. Így könnyebb volt, de dönteni még mindig nem tudott.
Némi tűnődés után elindított egy véletlenszám generátort. Ha páros, akkor odaadja, ha páratlan, akkor nem.
Páros jött ki.
Egyszerre könnyebbült és rémült meg. De hát ennek így kell lennie. A számok nem hazudnak. Megnyomta a küldés gombot mielőtt meggondolhatta volna magát. A levél elment, és pár másodperc múlva elolvasottként jelent meg a rendszerben. A torkában dobogott a szíve. Újra elolvasta a művet.
A szíved nekem, mint egy friss zsömle,
szeretem nézni, ahogy sétálsz a lépcsőn le.
A mosolyod olyan, mint egy nagy körte,
amit a piacról hazahoztam örökre.
Ha rám nézel, olyan vagy, mint egy nagyon szép hal,
A szívem olyankor olyan, mintha elszállna egy űrhajóval.
Az az igazság, hogy szeretlek.
Ezerszer jobban, mint a reteket.
Pedig azért is oda vagyok.
De mint bármi mást, azt is simán lehagyod.
Sóhajtott egyet. Már éppen felállt volna, amikor Elena bejelentkezett. Fogadta a hívást. Elena arca piros volt és mintha könnyek csillantak volna a szeme sarkában.
– Szia, Roland!
– Szia!
– Olvastam.
– És? Ugye borzalmas?
– Igen. Iszonyatos. De én szeretem.
*
Augusztus 18. Rossz költemények napja.
Vannak rossz versek is. De attól még lehet őket szeretni.
*
Október 2-án moziba megy az Egykutya c. darabom, Deák Kristóf rendezésében.
