– Mester, hogy kell lazítani?
– Csak lazán – válaszolta a mester. Gyanúsan csillogott a szeme, ami nem sok jót ígért a tanítványnak.
– Értem, de ez nem igazán segít.
– Dehogynem. A lazítás nagyon hasznos dolog. Kisimítja az embert.
– Nem arra gondoltam. A válasz nem segített.
– Sajnálom. Akkor csináld görcsösen.
– Mester!
– Tessék?
– … semmi.
– …
– Mit csináljak, ha lazítani akarok? – fogalmazta újra a kérdést a tanítvány.
– Hát bármit csinálhatsz, ami kilazít.
– Bármit?
– Persze. Például ott a golf, vagy a foci a tévében… esetleg mérgelődhetsz, és szidhatsz másokat.
– Az segít?
– Van, akiknek igen.
– Kiknek?
A mester a felhőket nézte, és egy ideig nem válaszolt.
– Na jó – szólalt meg végül. – Elmondom, hogyan kell lazítani.
– Mester, megtisztel!
– Ja, hogyne, persze. A lazítás lényege, hogy szard le, ami vagy, és csak úgy legyél.
– Mester!
– Pedig erre van szükség. Már ha képes vagy rá.
– Ezt nem értem. Mit jelent az, hogy szarjam le magam?
– Most ezt komolyan magyarázzam el?
– Igen, mester. Ez így elég… undorító.
– Atyaég! Nem szó szerint értettem… – elgondolkodott –… bár talán úgy se lenne rossz… Többnyire azért átvitt értelemben gondoltam.
– Átvitt értelemben szarjam le magam?
– Persze.
– Azt mit jelent?
– Na figyelj! Te egy okos, értelmes, kedves ember vagy, tele hibákkal, kiállhatatlan tulajdonságokkal…
– Köszönöm mester.
– Szívesen. De van benne egy csomó jó is. És egy csomó feladatod van. És aggodalmad és kötelezettséged és félelmed és ezer képed a jövőről és ezer képed a múltról, a teendőidről, a rokonaidról, a hülye mesteredről.
– De mester!
– Ugyan már. Szerintem is hülye vagyok. Szóval tele vagy ezekkel. Tudod mik ezek így együtt?
– A tudatom és az egom…
– Egyszerűbb is lehetnél. – A tanítvány elgondolkodott. – A gondolataim…
– Ez te vagy, fiam. Egy kupac információ belevarrva egy bőrtokba. Ez vagy te.
– Igen, mester.
– Na. Ha lazítani akarsz, akkor ezt az egészet leszarod. Felőlem lehet igazából is, de jobb, ha csak úgy mentálisan szarod le.
– Azt hogyan kell?
– Úgy, fiam, hogy nem törődsz vele egy ideig. Köszi, nem én vagyok ez a sok marhaság.
– De hát én vagyok.
– Igen, de átvered magad, és azt mondod, hogy nem én vagyok. Pápá egy időre kedves én. Amit te érzel, ahhoz egy ideig nem sok közöm van. Én, kérlek alássan leszálltam erről a villamosról egy időre, és csak akkor szállok vissza, ha végre kisimultam és elvisellek benneteket. Senki se szóljon hozzám, aki én vagyok, nem hallom a nyafogást, a majrét, a „de jó lennét”, nem is érdekel. Egy ideig csak úgy vagyok, köszi, és mindent, ami fent zajlik a síneken, hát magasról leszarom. Ha ez sikerül, akkor tényleg lazítasz. Ha nem, akkor nincs esélyed.
A tanítvány elgondolkodott.
– Szóval kikapcs?
– Ja, kikapcs! Vagyis leszállás! Csak úgy vagy a világban. Falevél az út szélén. Minden, ami te vagy az csak távoli zümmögés.
– Ez maga a meditáció?
– Hát nem igazán. Általában azért meditálsz, hogy valami történjen, hogy jobb legyen, elmúljon valami. Akarsz valamit általa. De itt….
– Itt?
– Itt még azt is leszarod, hogy akarsz valamit, mert az is fennmaradt a villamoson a többi hülyeségeddel együtt. Itt csak úgy vagy. Lötyögsz.
– Lötyögök?
– Persze. És ha azt veszed észre, hogy valaki lepofázik a villamosról, hogy „lötyögni nem ér, mert sok az aggódni való”, akkor te…
– Én?
– Te! Nem figyeltél? Tehát mit csinálsz?
– Ja. Leszarom.
– Úgy van! Oda se figyelsz. Semmi közöd hozzájuk. Te most leszálltál egy kicsikét lazítani. Ennyi. Tök egyszerű.
– De ez nem egyszerű dolog.
– Hát nem is. Lazítani tudni kell. Sokat kell gyakorolni, mire profi lesz benne az ember. Komoly elszántság és kitartás kell hozzá, hogy le tudd szarni magad, és végre jól érezd egy ideig magad, csak úgy, lazán. Vetted az adást? – A tanítvány bólintott. – Jó! Egyébként mikor akarsz lazítani? – kérdezte a mester.
– Valójában ma kezdődött a szabadságom.
– Ó! De jó neked. Nekem két hét múlva lesz. Addig olyanokkal kell vesződnöm, mint te. Persze nem rossz, de néha…
– Sejtem.
– Nem sejted.
– Értem, és köszönöm!
A tanítvány meghajolt, felállt és elindult az ajtó felé.
– Figyi! – szólt utána a mester. – Hoznál egy kis teát?
– Hogyne, mester.
– De már nem vagy szabin?
– De igen.
– …
– Jaaa!
– Ugye-ugye!
A tanítvány mosolygott és elhagyta a szobát.
– A francba! – tápászkodott fel a mester vigyorogva. – Nekem is lazítanom kéne egy kicsit.
*
Augusztus 15. A lazítás napja
Ezen a napon csak… LAZÍTS!
