szept. 15.: A demokrácia nemzetkezi napja

Borisz nem mert belépni a ringbe. Nem mintha félős lett volna, de azért ez túltett mindenen. Oké, harc lesz, de azt csak névleg lehet majd harcnak nevezni. Egyáltalán van olyan, hogy „névleg harc”? Ezen még most el kéne gondolkoznom, míg tudok gondolkodni, gondolta, és akkorát nyelt, hogy kattogott tőle az ádámcsutkája. Aztán az is eszébe jutott, hogy nyelni is talán most fog utoljára.
– Gyereket kéne nemzenem, míg tudok! – suttogta maga elé.
– Mi van? – nézett rá Töhöm. Ő volt Borisz segédje.
– Te, ez hatalmas – súgta Borisz.
– Borisz, ne hülyéskedj, simán megvered!
– Ne hívj Borisznak!
– Mert?
– Hátha nem szereti a szláv csengésű neveket. Hívj inkább Melisszának, nőket talán nem ver meg annyira.
Az ellenfél levette a köpenyét.
Az rendben volt, hogy ilyen küzdelmet még soha nem tartottak, az is rendben volt, hogy bárki kiállhatott bárkivel, de ez azért mégiscsak túlzásnak tűnt.
– Kitörik a nyakam, olyan magasan van a feje.
– Lenyomod – paskolta meg Töhötöm Borisz hátát.
– Maximum a vérnyomását – hümmögött Borisz, és idegesen rágcsálni kezdte a farkát.
Az erdő összes lakója összegyűlt már. Még soha nem tartottak maguk között ketrecharcos vetélkedőt, amit egyébként (a kellemetlen szövegösszefüggés miatt) itt odúharcos vetélkedőre nevezek át. Az első meccs sorsolása Boriszra és Orlandóra esett. Borisz egy mókus volt, Orlandó egy farkas. A húzás után Orlandó ennyit mondott: „Hát, jó!”
Orlandó kiállt a tisztás közepére, és várakozás közben szuszogott.
– Hallod, hogy fújtat? – harapott bele a farkába Borisz.
– Gyerünk, Borisz… Melissza! Körbeugrálod, nyerni fogsz – paskolta meg Töhötöm a mókust, aki a farkas elé szédült.
– Helló! – suttogta Borisz.
– Szevasz, mókus! – biccentett Orlandó.
Borisz felemelte parányi kis ökleit. A farkas is így tett.
– Legyen az az egyik szabály, hogy nem téphetem le a fejed – szólalt meg váratlanul a farkas.
– Mi van? – eresztette le mancsait meglepődve Borisz.
– Mondom, legyen az, hogy nem téphetem le a fejed, és nem is haraphatom le a farkad. És szerintem az is legyen szabály, hogy nem ehetlek meg, és nem téphetlek szét.
Borisz hunyorogni kezdett.
– Nem érted? – kérdezte farkas.
– De… vagyis, te most mit csinálsz?
– Szabályokat.
– De ez neked….
– Csak nem félts! Na. Hívhatnánk Első Paragrafusnak. Nem tetszik?
– De baromira. Azt még belefoglalhatjuk, hogy nem érhetsz hozzám?
Orlandó felnevetett, ami inkább holdraugatásnak tűnt. – Hát, azt nem hiszem.
Ekkor szólalt meg a gong.
– De talán mégis… – mondta a mókus, aztán a többi szó benne maradt, mert akkor pofont kapott, hogy kiszállt a tisztásról.
– Yes! – mondta Orlandó elégedetten.
Borisz nem jött vissza, így az első odúharcos meccs gyorsan le is zárult.
A következő meccset ott helyben sorsolták ki. Az egyik harcos megint Orlandó volt. A másik pedig Paméla az anyamedve, aki a húzás után csak annyit mondott: „Hát, jó!”
Orlandó remegve állt ki a tisztás közepére. Paméla öt fejjel volt nála magasabb.
– Ismered az Első Paragrafust?
– Amit az előbb a mókussal?
– Aha!
– Persze.
– És betartod?
– Naná! Ez a szabály, nem?
– De – emelte fel Orlandó a két mancsát. Megszólalt a gong. – Persze még belefoglalhatnánk azt is… – tette hozzá, de addigra Paméla mancsa már odaért.