Nem hitte el, hogy megcsinálják. Amikor megkapta az azonosítószámot, azt hitte, hogy ez csak egy gesztus: a modern élet velejárója. Mindenkinek kell egy szám. Hiszen annyi szám van, miért ne kapna egyet mindenki? Internetes azonosító. IID. Neki ritmusos száma lett. 36-57575788992257 Könnyű volt megjegyezni. Egy nap alatt memorizálta, mint valami gyerekdalt. Ec-pec kimehetsz. Aztán persze nem történt semmi. Félrevezetés volt az egész. Rémhírek. Annyi rémhír terjed manapság. Az igazság egy légből kapott buborék, nincs benne semmi, mégis mindenki látja. Aztán szétpattan, és az ember vár a másikra, amit bámulhat.
A metró hangosan sziszegett a megállóban. A feje fölött éppen a szokásos kétperces sorozat futott. Röné kalandjai. A kedvence. A megállók között egy-egy rész. Pont olyan hosszúak, mint az út. Bármikor be lehet csatlakozni. Neki való szórakozás. Tanít, nevettet, lefoglal.
Felhangosította a fülébe dugott hálózati egységet, rákapcsolódott a tévére és két megálló erejéig elmerült Röné vicces jeleneteiben. Vajon egyszer ő és Villiam egymáséi lesznek, vagy erről is szavazni kell majd, mint Dezső kalandjairól? Utálta a szavazós sorozatokat. Azok mindig rossz felé mentek. A nép hülye. És ő nem a nép. Neki valódi véleménye van, nem olyan átlagos, mint azoknak a barmoknak.
Röné megint valami viccesett mondott. A fél metró felröhögött. Ez igen. Aki ezeket írja, az egy zseni. De legalábbis nagyon vicces alak lehet. A stáblista elrohant a szemei előtt, a megálló alatt beindultak a reklámok. Már megint van frissítés a fogkefén. A fene egye meg! Mikor fogják már megcsinálni a végleges, nagy, tökéletes fogkefét? Mindig csak a frissítések. Abszurd dolog, hogy az ember lassan a Marson él, és még mindig nincs kikutatva teljesen a szájhigiéné.
Eszébe jutott Renáta szája. A lány, aki már talán a peronon állva őt várja, tökéletes fogakkal rendelkezett. Ő aztán mindig frissített.
Ránézett az órájára. Még negyven perc, huszonkilenc megálló. Húsz perc múlva átlépi a tizenhatodik kerület határát, mely szomszédos volt a tizenkilencedik kerülettel, ahol Renáta lakott. A megállót találóan Határútnak hívták. Onnan még tizenöt Röné és megérkezik. Egyszer látott egy régi sorozatot. Vagy száz éve csinálták, de elég vicces volt ahhoz, hogy ne kapcsolja ki. Aztán kiderült, hogy milyen hosszú. Majdnem belehalt. Huszonöt perc. Huszonöt!!! Ki az a marha, aki ilyen hosszú részt képes végignézni? Az ember a végére már azt sem tudta, hogy mi volt az elején. A történet túl bonyolult volt, a szereplők sokat és hosszú, kutyául hosszú mondatokban beszéltek. Egy szó, mint száz iszonyat volt. Bezzeg most. Például a Röné…
Újabb megálló jött. Most már tényleg frissíteni kell azt a fogkefét, ahogy Renáta. Aki szép volt. Méghozzá annyira szép, hogy a város másik feléig is elutazott érte. Persze itt volt neki Röné. Hála ég!
A kijelzőn és a fülében is megjelent az információ, hogy hamarosan elérik a kerület határát és hogy az IID innentől már nem használható.
Csupa ijesztgetés.
A hírt két hete közölték, de senki sem vette komolyan. Mert képtelenség volt és ésszerűtlen. Mert ilyet nem lehet megtenni senkivel. Még vele sem, aki nem most jött le a falvédőről.
– ZSÁK UTCA – szólalt meg a bemondó. – UTOLSÓ ÁLLOMÁS A XVI. KERÜLETI LAKOSOK SZÁMÁRA. FELHÍVJUK KEDVES UTASAINK FIGYELMÉT, HOGY A HATÁRÚTTÓL A XVI. KERÜLETI IID NEM ÉRVÉNYES.
– Fordulj fel – dörmögte az orra alá. – Nem kell hazudozni állandóan.
Átverés az egész. Csak azért jelentették be, hogy a hülyék otthon maradjanak. Ha a fele nem utazik többet, az már dupla haszon a városnak. Viszont ő nem hülye.
A metró nekilendült és őt újra elkapta Röné.
– HATÁR ÚT. FELHÍVJUK KEDVES UTASAINK FIGYELMÉT, HOGY A HATÁRÚTTÓL A XVI. KERÜLETI IID NEM ÉRVÉNYES.
– Hát hívd!
A megállóban mindenki felállt. Na ja. Ennyit a hiszékenységről. Birkák. Mind az.
A metró becsukta az ajtókat és elindult. Egyedül zakatolt az alagútban.
Még tizenvalahány megálló. Mennyi is? Felnézett a kijelzőre, de az üresen, vakon nézett vissza rá.
– Mi a fene? – hördült fel, majd ki és bekapcsolta a hálózati adapterét.
– A XVI. KERÜLETI IID A KERÜLETBEN NEM ÉRVÉNYES – szólalt meg fülében egy hang.
– És Röné? Hol a következő rész?
– RÖNÉ SOROZAT HÁLÓZATI KAPCSOLAT NÉLKÜL NEM ELÉRHETŐ – tájékoztatta a hang.
– Ne már! Hol kell leszállnom? Mi is a neve? – pörgött az agya, aztán eszébe jutott a szó. – Galagonya utca. Hány megálló?
– A HELYADATOK HÁLÓZATI KAPCSOLAT NÉLKÜL NEM ELÉRHETŐK.
– Akkor üzenek. Kapcsold be a csetet.
– A KOMMUNIKÁCIÓS APPLIKÁCIÓK HÁLÓZATI KAPCSOLAT NÉLKÜL NEM ELÉRHETŐK.
– NETFLUX?
– A STREAMING SZOLGÁLTATÁSOK HÁLÓZATI KAPCSOLAT NÉLKÜL NEM ELÉRHETŐK.
Izzadni kezdett. Nincs hálózat. A sötétben tapogatózik. Megvakult. Meghülyült. Felnézett a képernyőre, de számára nem jelent meg rajta Röné. Sőt, egyetlen adat sem. Érezte, hogy nehezebben veszi a levegőt. Van valami légzőgyakorlat. Egyszer letöltötte magához.
– Tárhely! – nyögte elhaló hangon.
– A SZEMÉLYES FIÓK HÁLÓZATI KAPCSOLAT NÉLKÜL NEM ELÉRHETŐ.
Érezte, hogy félrever a szíve. Kapkodni kezdte a levegőt. Itt fog meghalni és net nélkül senki sem figyel fel rá. Észre sem fogják venni, hogy leállt a szíve. Vagy ha észreveszik, és elhurcolják egy kórházba, akkor mit csinál ott? Nézi a falat? Néz ki az ablakon? Ha nincs Netflux, vagy bármelyik stream, amire előfizetett… ha nincs net… akkor… hogy… és főként mi értelme…?
Szűkülni kezdett a világ. Egyre gyorsabban kapkodta a levegőt, majd elsötétedett minden.
Egy metróperonon tért magához. A szék háttámlája kényelmetlenül hűtötte verítéktől csatakos ingét.
– Maga megőrült? – kérdezte egy alak. Metrós rendész egyenruha volt rajta.
– Mi? – rázta meg fejét értetlenül.
– Miért ment tovább? Nem hallotta a bemondót?
– De.
– Hát akkor. Maga XVI. kerületi, nem? Ne is válaszoljon. Látom a kijelzőmön, hogy igen.
– De azt hittem, hogy…
– Mit hitt?
– Hogy ez csak humbug.
– Mi? Humbug?
– Az. Átverés.
– Hát akkor most rájöhetett, hogy nem az. És szerencséje, hogy ennyivel megúszta. Egyáltalán hova ment?
– Renátához. Szépek a fogai. – Fogalma sem volt, hogy ezt az információt miért közölte a rendésszel.
– Hát akkor keressen egy másik Renátát a kerületen belül. Most szedje össze magát és irány haza. Méghogy másik kerület. Megáll az ember esze. Ettől hangos az egész net hetek óta – mondta a férfi fejcsóválva, majd elsietett.
Egy szerelvény állt meg előtte, kinyitotta az ajtaját. Bent a kijelzőn reklámok futottak. Az ajtó becsukódott és ő még látta Röné főcímét felvillanni mielőtt a szerelvény eltűnt volna az alagútban. Felszabadultan sóhajtott.
– Hol vagyok?
– HATÁR ÚT – szólalt meg fülében a net.
– Netfux?
– Melyik programot indítsam el a lejátszási listáról?
Jó, ez jó! Nincs nagy baj, gondolta miközben feltápászkodott. Elbírták a lábai, és ez is jó jelnek tűnt. Újabb szerelvény fékezett le előtte. Beszállt. Végignézte a reklámot. Ha hazaér, frissíti a fogkefét. Sőt, már most frissíti. Kiadta a parancsot, és ettől jóleső érzése támadt. Röné tűnt fel a képen és ő beletemetkezett a részbe.
Csak két epizóddal később jutott eszébe Renáta. A lány ott várja a peronon a szép fogaival.
Hát csak várja nyugodtan. Ennyit nem ér a dolog, gondolta. Csak van már a kerületben is egy szép fogú Renáta. Rá is keresett. Hat lányt talált. Kettő ezen a vonalon lakott.
Remek. Ezzel kellett volna kezdenie, és akkor maradt volna a kerületben.
Az ő kerületében.
Ahol van net.
X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Légy Közösségi Olvasó!