A hírt délután hatkor mondták be. Volt olyan híroldal és tévétársaság, ahol megvárták, hogy leperegjen az aktuális sorozat, és csak utána jelentették be a világvégét, de a többség azonnal közzétette a hírt: a világnak ebben a formában vége van.
– Na! – mondta Benignusz és kissé felhangosította a készüléket. A híreket közlő nő fa arccal ecsetelte, hogy milyen módon lesz vége a világnak, mikor és hogyan lehet majd felismerni, amikor már tényleg AZ történik.
– Hát csak rájövök már – nevetett fel Benignusz.
A nő különböző most már tényleg nem elhallgatható tényekről beszélt, és arról, hogy ezt eddig elhallgatták.
– Nem mondod! – legyintett a készülék felé Benignusz. – Én már tíz éve erről beszélek.
– Mi van már megint? – lépett a szobába Marianna egy tálca túróspogácsával.
– Vége a világnak.
– Mikor?
– Most.
– Aha – tette le a tálcát Marianna a kávézóasztalra. Benignusz nem tétlenkedett. – De azért csak van idő arra, hogy másik tepsit betegyem.
– Arra mindig van idő – kapott be egy pogácsát nagy örömmel Beningnusz. Közeledett a szilveszter. Pogácsa kell, és persze virsli is, meg pezsgő.
– Akkor jó. Jöhet egy kis tea?
– Naná!
Marianna eltűnt a konyhaajtóban így Benginusz újra a tévének szentelhette teljes figyelmét. A bemondó most térképeket mutatott, áramlatokat és elég nagy mennyiségű számot, amiből Beningnusz csak annyit értett meg, hogy a nő meglehetősen el van keseredve.
– Édesem! – csóválta meg a fejét sajnálkozva Benignusz.
– Na? Már vége? – érkezett vissza Marianna.
– A híreknek?
– Nem. A világnak.
– Hát… azt mondja, hogy nem ma lesz, hanem pár nap múlva. Vagy max. egy hét. Tehát szilveszter után.
– Aha. Persze. Még soha nem találták el pontosan. Tavaly is ott fáztunk a tóparton egy álló héten át. Szerintük meg kánikula volt.
– Az igaz.
Marianna elült Beningnusz mellé. Ő is megkóstolta a pogácsát.
– Ez egész jó.
– Ez isteni. Ez majd azért hiányozni fog. Már a világvége után.
Nevettek és Marianna egy csókot nyomott a férfi arcára.
A híreket beolvasó nő most már egyértelműen pánikhangulatban volt. Szakértőket kérdezett, akik szakértő dolgokat mondtak. És a híreknek csak nem akart vége lenni, pedig már régen kezdődnie kellett volna a Columbonak.
– Kezdek kicsit szorongani – mondta Benignusz.
– Mondtam, hogy ne nézd a híreket.
A pogácsa fogyott.
– Akkor ennyi! – jelent meg a nappali ajtajában Gilberta.
– Ennyi mi? – nézett fel rá Benignusz.
– Ennyi volt a világnak. Ti nem ezt nézitek?
– De, mert nem indul a Columbo.
– Hát talán az soha többé nem fog elindulni – válaszolta Gilberta.
– Azt azért nem merik – intett nemet a fejével Benignusz.
– Ez nem merés kérdése, apa. A világnak tényleg vége van. Komolyan. Mindenki erről beszél.
– Mi nem.
– De most már igen. Vége van, anya. Vége! – kiáltott Gilberta könnytől fényes arccal.
– Kérsz egy kis pogácsát? Most jött ki – biccentett a tálca felé Marinanna.
Gilberta szipogva harapott bele az egyikbe.
– Fini.
– Ugye! Anyád egy világvégi zseni – vadászott le egy újabb pogácsát Benignus.
Majszolva nézték, ahogy a hírekben lefixálják a világvégét.
– Ez iszonyú – suttogta Gilberta.
– Ja – bólintott Benignusz. – A házi megvan?
– Házi? – nézett rá megrökönyödve GiIberta.
– A házi.
– De, apa… itt a világvége. És szünet van.
– Kaptál házit sulira vagy nem?
– Igen. De a világvége…
– Jó. De akkor is legyen meg a házid.
– De apa!
– Nincs de! Házi nélkül ma nincs se net se tévé se pogi.
– De a világvége…
– Ha kész, hozd ide, megnézem.
Gilberta mondani akart még valamit, de aztán csak legyintett egyet. Feláll és az ajtóhoz indult.
– Édesem, szólt utána Marianna. – A házi fontos. Tudod jól. Már ha tovább akarsz tanulni.
– De anya! A világvége jön.
– Jól van, persze. De attól még írd csak meg. Tavaly sem találták el. Soha nem jön össze nekik – válaszolt Marianna egy bíztató mosollyal, majd felkapott egy pogácsát és Gilberta felé dobta. A lány elkapta a lövedéket és beleharapott.
Mindhárman nevettek. A nő tévében nem, de annak nyilván nem volt pogácsája.
X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Légy Közösségi Olvasó!