Zórának semmi kedve nem volt az egészhez, de Adeodát már két hónapja rágta a fülét, és ez kezdte felőrölni az idegeit.
– Én akkor sem akarom – mondta duzzogva.
A kocsiban kellemes idő volt, ellentétben az ablak mögötti világgal, ahol szinte forrt a beton.
– Zó’ gondolj bele. Ez te vagy.
– Ez nem én vagyok, én csinálom, de nem én vagyok.
– Azért csinálod, mert olyan vagy, amilyen, tehát mégiscsak te vagy. A legbelsőbb álmaid…
– Azt te nem tudhatod, hogy nekem mik a legbelsőbb álmaim. A Pászta pedig még annyira sem tudhatja.
– A Pászta pontosan tudja. Hidd el. Még így is, hogy nem jelentkéztél.
– Azon azért meglepődnék, ha tudná, hogy most éppen mire gondolok. Az a szar nem isten.
– Nem, ez senki sem mondta. Az a szar, – ahogy te nevezed – csak figyel és számol, és ha megfelelő mennyiségű adatot gyűjt össze, akkor saccol. Méghozzá halál pontosan. Ez a lényeg benne. Jobban ismer téged, mint te saját magad, mert olyasmit is számon tart rólad, amit te nem tartasz számon magadról.
– Ez nettó marhaság.
Bekanyarodtak a belváros felé vezető útra. A kocsi lelassított, érzékelte a korlátozásokat.
– Ez nem marhaság. Tessék: hányszor szoktad megdörzsölni a fogadat, amikor fogat mosol?
– Hülye vagy.
– Nem vagyok. Hányszor?
– Nem tudom – vont vállat duzzogva Zóra. Sejtette, hogy merre mennek a dolgok.
– Én sem, de a fogkeféd tudja. Így azt is tudja, hogy elég tiszta-e a fogad, vagy sem. Sőt, azt is tudja a sikálás erősségéből, hogy mikor kell új fogkefét venned, sőt, azt is tudja az elemzésből, amit a szádban végez…
– Nekem nincs olyan fogkeféd, mint neked, és nem is kell soha.
– Persze. De attól még igazam van. A Pászta ismer téged kívülről belülről. Ezt el kell fogadnod.
– Éppen most nem fogadom el. Engem csak ne ismerjen.
– De ismer. Az engedélyed nélkül.
– Pont ez az. Erre én nem adok neki engedélyt. Soha.
Adeodát nagyot sóhajtott.
– Most mit sóhajtozol?
– Semmit.
– De sóhajtottál.
– …
– …
– Azért, mert nincs igazad.
– Nyilván.
– Nincs igazad, mert akkor is megtörténik, ha nem akarod.
– Vagy nem történik meg, mert sokan nem akarják.
– De már történik. Csak be kell ismerned. Az, hogy nem ismered be, csak makacsság, és azt mutatja. hogy…
– Mit?
– Semmit.
– Azt mutatja, hogy egy maradi hülye vagyok.
– Ezt nem mondtam.
– Gondoltad.
– Nem.
– De igen. Látod, én tudom, hogy mit gondolsz. A Pászta nem tudná.
– De tudná – mondta alig hallhatóan Adeodát.
A forgalom felerősödött. Már szinte cammogtak.
– Nem megyünk gyalog? – kérdezte Adeodát. Zóra bólintott és kiszálltak az autóból, ami sértődés nélkül ment a maga dolgára.
Az utcán meleg volt, de e belváros egyes utcáit hűtötték, hogy kellemes legyen a vásárlás.
– Zó!
– Tessék.
– Van egy ajándékom a házassági évfordulónkra.
– Komolyan? – ragyogott fel a nő arca.
– Igen, de az előbbi beszélgetés…
– Mi van vele?
– Kell hozzá a Pászta.
– Viccelsz?
– Nem.
– Mi a fenéhez kéne a Pászta, amit nekem adhatsz? – állt meg Zóra. Egyenesen a férfi szemébe nézett. Cselt keresett Adeodát arcán.
– El akarlak vinni egy offline hétvégére.
– Viccelsz.
– Nem. Felmegyünk a sarkkörre. Gyönyörű ott a tavasz. Gondoltam, hogy…
– Oké! Imádlak. Menjünk!
Adeodát arcán egy kis fintor jelent meg.
– Mi van? – kérdezte Zóra.
– A választás beleesik.
– Viccelsz.
– Nem. Csak ekkor volt időpont.
– Te tényleg viccelsz. Szavazni akarok.
– Hát pont erről beszéltem. Szavazhatsz, ha…
Zóra arca elkomorult.
– Akkor ezért nyomtad ezt olyan nagyon.
– Ezért is. De jónak is tartom. Én már regisztráltam.
A nő szeme kikerekedett.
– Mi van?
– Már regisztráltam. Innentől Pászta tag vagyok. A rendszer rögzít engem. Most is.
– Hogy te mekkora hülye vagy!
– Zó’! Figyelj – fogta meg a nő kezét Adeodát. – A rendszer így is figyel, és a rólad összegyűjtött adatok kilencven százalékát már eleve tudja. Te csak abba a tíz százalékba egyezel bele. Az semmi a kilencvenhez képest.
– Semmi?
– Semmi. Tényleg az. Semmi. Ahhoz képest pedig tényleg semmi, hogy mi mindet képes adni neked.
– Elárulnád, hogy mi?
– Például leszavaz helyetted.
– Azt már nem.
– De hát miért?
– Mert én döntöm el, hogy kire szavazok.
– Úgy van. A Pászta pont az alapján szavaz, amit te gondolsz, ami érdekel, amivel szimpatizálsz. A Pászta te vagy, csak számosítva.
– Kösz.
– De tényleg így van. Egyszerűen az a különbség, hogy nem te szavazol a testeddel, hanem a te adataid szavaznak. Az adataid, amit te alkottál meg az életeddel.
Zóra megrázta a fejét, és nem válaszolt.
– Az egyezés mindig százszázalékos – folytatta a férfi. – Soha nem szavazott a Pászta másra, mint amire az ember szavazott volna. Ha meglepően szavazott, akkor az illető végül bevallotta, hogy titokban tényleg azt akarta. Ez egy biztos rendszer, Zó’. És így el tudunk menni nyaralni, és többé nem kell időpontot foglalni sehova, mert azt elintézi neked a Pászta, mert ő tudja, tényleg tudja, hogy mit akarsz igazán.
…
*
Adeodát további egy órán át beszélt Zórához, aki akkor adta meg magát, amikor a férfi Pásztája előre elintézte nekik az asztalfoglalást, amiről eddig csak morfondíroztak.
– Szia, Zóra – szólat meg a Pásztát megjelenítő fiatal férfi Zóra előtt lebegve a bevásárlóközpont közepén. A képet csak ő látta és persze Adeodát, akivel megosztotta a kapcsolatot. Helyes srác volt, meg kell hagyni.
– Hello.
– Úgy tudom, jelentkezni akarsz a Pásztára.
– Rosszul tudod – duzzogott Zóra.
– Ugyan már – vigyorodott el a srác. – Látom rajtad, hogy igen A kereséseid alapján jelentkezni akarsz és Adeodát adatai is ezt jelzik. No meg ott van persze, az utazás….
– Arról te honnan tudsz?
– Onnan, hogy…
– Tudd, mit. Hallgass el! – intett Zóra.
Maga elé meredt egy ideig.
– Akkor? – kérdezte a Pászta.
– Akkor mi?
– Megcsináljuk?
– Nem akarom.
– Dehogynem. Újra felsoroljam, hogy miből tudom?
– Inkább ne – rázta meg fejét Zóra. – Csak essünk túl rajta – tette hozzá halkan.
– Rendben. Valójában nem kell más hozzá, mint egy határozott „Igen, Pászta tag akarok lenni”. Ennyi és kész. A többit intézem.
– Ez kedves tőled.
– Szeretem az iróniát – kacsintott a srác. – Nos? Mehet?
Zóra nagyot sóhajtott, Adeodátra nézett és így mondta: – Hát jó. „Igen, Pászta tag akarok lenni”.
– Remek. Ezzel meg is vagyunk. Akkor ennyi volt. Innentől a Pászta felügyeli és gyűjti minden adatod. Ennek előnyeit fokozatosan ismered majd meg. És mielőtt megkérdeznéd, igen, majd én szavazok helyetted, amíg Adeodáttal nyaralsz. De félre a politikával: készül az ebédetek. Tengeris spagettit kérsz, ugye?
Zóra, halványan megcsóválta a fejét: – Igen azt, hogy a fene egye meg.
A srác nevetett és eltűnt.
– Pászta? – szólalt meg Zóra még az étterem előtt.
– Igen? – jelent meg újra a srác.
– És ha nem megyünk el az útra.
– De lemenetek. Ennek 99% esélye van.
– Jó, de ha nem megyünk.
– Igen?
– Akkor én megyek szavazni, ugye?
A srác arcán széles mosoly jelent meg: – Zóra, innentől én szavazok helyetted, bárhol vagy. Hidd el, jobban tudom, hogy mit akarsz, mint te.
– Azt kételem.
– Pedig igen – kacsintott a kivetítés, és újra semmibe veszett.
