Nagy vagy

Elmélázva sétált át a kihalt úttesten. A dérfödte aszfalt kicsit csúszott. Hát igen, a csúszási együttható. Vagy valami ilyesmi. A szilveszteri műsor jól sikerült. Sőt! Nyert. Még soha nem nyert semmit, de most vége eljött ez is. Soha jobbkor. A távolban egy autó közeledett. Nem sietett az sem. Az újév még nem indult be, csak készülődött.

Jókedvűen sétált el a kirakatok előtt. Ezek is alszanak még, ahogy a villamos. Ez valahonnan van. Valaki mondta. Valamikor. Majd kideríti, hogy ki és mikor. És főleg. hogy miért.

A győzelem csodás volt. Felemelő. Nyert. És nem csak azért, mert ott volt, hanem tényleg tudott valamit. Sőt, egészen sok kérdésre jó választ adott ahhoz képest, hogy mennyi mindent lehet tudni ezen a világon. Nyilvánvaló volt, hogy a vetélkedő lényege, ahová évek óta meghívták arról is szól, hogy mennyi mindent nem tud. Persze. Ezen lehet nevetni. Nevettek is eleget. De azon már nem csak nevetni lehet, ha valaki tényleg tud valamit. Azt már csodálni is lehet. És őt most csodálták. Ahányan megveregették a vállát, ahányan felmutatták a hüvelykjüket, hogy „ez az, jó voltál”, és nem csak azért, mert nem tudsz semmit, hanem azért, mert most végre tudsz valamit.

Egy évvel ezelőtt határozta el, hogy okos lesz. Éppen a szilveszteri nagy vetélkedő vitte rá erre az útra. Eleinte nehéz volt, de aztán belejött. Tanulni nem nagy dolog. Oda kell figyelni és aztán megragad valami a fejben. A fej olyan, mint a légypapír. A tudás meg a légy. És ő figyelt. Állítólag olvasni is kellett volna, de az fárasztó volt. Megfájdult tőle a feje. De a filmekre lehetett figyelni, a sorozatokra is, és ott volt a többi ember. Sokan tudtak sok mindent a világról, és neki csak nézni kellett, aztán jött a légy és beleragadt.

És tessék! Négy év folyamatos vetélkedő után most először nyert. Tudott dolgokat. És nem csak tudott. De meg is tudta védeni azt. Kiállt a bent megragadt légy mellett, és kardoskodott, érvelt, sőt, egyenesen veszekedett. Mert tudta, hogy ő tud valamit, és a csapattársai nem. Talán mert ők nem engedtek be semmit a légypapírjukra.

A győzelem szép volt. Felemelő. Büszke volt magára. A büszkeség valami meleg, kellemes érzés, mintha fontossá válna az ember. Fontosnak lenni jó dolog.

Megállt egy pékség előtt. Nyitva voltak. Újév első napján. Csodás. Talán ők is tudnak valamit, amit más nem tud. Korászantot fog enni. Abban sok a vaj. Ezt is tudta. És kapucsinót kér hozzá. Megteheti. A vetélkedők biztos pénz jelentettek számára már évek óta. Jó pénz volt az is, de most a dolgok megváltoznak. Megnyerte a szilveszteri vetélkedőt. Magasan. Magabiztosan.

Belépett és leadta a rendelést. Kicsit reménykedett abban, hogy a kislány felismeri. Végül is tévé sztár volt. Nyertes sztár, aki tudott dolgokat, mert figyelt és mert a lénypapír az mégiscsak légypapír.

A lányka nem ismert fel, de ez nem volt olyan nagy ügy, Majd később, amikor még többet nyer. Majd akkor mindenki…

Megszólalt zsebében a mobil.

– Szia, Bazil! – dörgött be újévi hangon a producer.

– Na helló! – válaszolta széles mosollyal.

– Először is gratulálok.

– Köszönöm!

– Ügyes voltál. Kész zseni. Teljesen oda voltunk.

– Tényleg?

– Ja. Tényleg!

Belekortyolt a kapucsínóba. Édes volt, mint az élet és a győzelem.

– Mikor lesz a következő felvétel? – Élvezte a beszélgetés minden pillanatát. Lám a producer keresi. Megéri figyelni. Megéri, a fene essen belé.

– Éppen erről akartam beszélni veled, Bazil – mondta a producer.

– Nekem mindegy. Ráérek, csak szóljatok előre, hogy tudjak tervezni.

– Bazil… az a helyzet, hogy nem lesz több vetélkedő.

A szájában szétáradó kávéíz egy másodperc alatt vált tömör méreggé.

– Nem?

– Nem. Vagyis lesz, de neked már nem. Nem hívunk többet.

– Nem hívtok?

– Nem. Sajnálom. Van egy másik jelentkező.

– Egy másik?

– Úgy van. Ígéretes. Nagyon jó lesz a helyedre.

– A helyemre – ismételte meg tompán a szavakat.

– A helyedre.

– De miért az én helyemre? Hiszen nyertem. Hiszen… Nyertem! Miért nem az Ottót cserélitek le? Az Ottót! Nélkülem esélye sem lett volna…

– Bazil! Figyelj! Tök jó fej vagy! Bírlak. A többiek is bírnak. Az egész stáb. És tegnap atom voltál. Komolyan. Gratulálok a győzelemhez…

– Hát akkor? Akkor miért?

– Bazil… nem érted?

– Nem értem! Baromira nem értem.

– Bazil, te már nem vagy elég hülye. Sajnálom.

– Sajnálod?

– Sajnálom. Mármint a műsor miatt.

– Mert nem vagyok elég hülye?

– Nem. És nekünk hülyék kellenek.

– Mármint a nézők… nem?

– Nem. Vagyis de. Ha ők hülyék, az nem baj, sőt, de a műsor, Bazil. A műsor! Oda nálad sokkal hülyébbek kellenek. Csak akkor megy jól a műsor. Ezt nyilván te is érted. Régen jó voltál, egy szupersztár, de most… Na, mindegy, Bazil. A lényeg, hogy sok szerencsét. A pénzt utaljuk… és még egyszer: Gratulálok! Nagy voltál! Túl nagy!