Egy ideig csak nézte a csillagos eget. Milliárdnyi kérdés. Megnyugtató volt a tudatlanság, hiszen csak az biztosíthatta a tudással járó nyugalmat. A nyár már múlóban volt, de még tartotta magát. Nem fázott a nyugágyban, amit a kert végébe tolt. Megbámulta a Szíriusz fényét. Jó lenne ott lenni. Persze nyolc fényév az nyolc fényév. Nem kis utazás lenne, és ha mondjuk közel a fény sebességével utazva mégis odaérne, akkor sem mondhatná el senkinek, amit ott látott. A Földön néhány millió év lepergett volna addigra. Ezen elgondolkodott. Akkor nem is érdemes odamenni. Az ismeret lényege nem a tudás, hanem a tudás megosztása. Maga a tudás semmit sem ér, ha csak egyetlen egy ember tudja. Olyan, mintha nem is létezne. A tudás mozgása az igazi tudás. A mozdulatlan tudás halott. Ezért kell tovább adni… Mindig, mindent. Ez a tudás dinamikája, értelme és lényege. Így érdemes megismerni bármit is…
– Én sok mindent el tudok neked mondani – szólalt meg körülötte egy hang.
Kiverte a veríték.
– Ki az?
– Én.
– Ki az az én?
– Világok teremtője és fenntartója. A kezdet és a vég. Legalábbis bizonyos értelemben.
Nagyot nyelt, és nem mert megszólalni.
– Kérdezz és elmondok neked sok mindent, amire kíváncsi vagy.
– Még mindig nem tudom, hogy ki vagy.
– Ennyiből azért kitalálhattad volna.
– Isten?
– Hívj teremtőnek. Az pontosabb definíció.
– Teremtő. – Ízlelgette a szót.
– Nos? Érdekel valami?
– Úgy egy milliárd dolog érdekel.
– Például?
– Például lenne pár kérdésem a matematika terén. Vagy az téged nem érint?
– Nagy baj lenne, ha nem érintene.
– Jó. És fizikából is kérdeznék párat. Az ok okozat következetlenségeire a kvantumtérben… aztán még ott lenne egy kis genetika, annyira nem értek hozzá, de pár kérdést fel tudnék tenni így is, meg persze lenne pár asztrofizikai problémám is…
– Jó, jó.
– Tényleg?
– Persze. Kérdezz nyugodtan.
– Örömmel.
Végre meg mert mozdulni. Körbenézett, de nem látott senkit. Mintha a gyep, vagy a levegő beszélt volna hozzá.
– Tényleg mindenre válaszolsz?
– Igen.
– Nincs titok?
– Nincs.
– De akkor lehet, hogy kiismerem a műved. Sőt, kiismerlek téged is.
– Igen. Az könnyen meglehet.
Meglódult vele a világ. Elfelejtette a Szíriuszt. Sokkal komolyabb kérdések fogalmazódtak meg benne.
– Figyelj! – szólalt meg a hang.
– Tessék.
– Miután válaszoltam a kérdéseidre, te ugye átadod azokat?
– Persze.
– És kutatni fogsz.
– Mint egy őrült. És nem csak én. Sokan. Nagyon sokan.
– Jó. És…
– Tessék?
– És ha rájöttetek valamire, majd ugye azért elmondod?
– Kinek?
– Hát nekem.
– Neked?
– Ja. Én is szeretném tudni.
*
November 10. A tudomány világnapja.
**
