Aurél azt hitte, hogy a Black Friday után már nem lehet boldogabb. Szinte mindent megvett féláron, amire valaha is vágyott, és azt is, amiről eddig nem is tudta, hogy vágyik. Csodás érzés volt spórolni. Sok pénzbe került, de megérte. Izgatottan nézte a rendelések állapotát, és szinte remegve várta a pillanatot, amikor a futár majd beállít hozzá a kicsekkel.
De a Cyber Monday még ezt is felülmúlta. Csak két nap telt el a nagy vásárlás óta, de amikor kinyitotta a netet és meglátta a kínálatot, a székbe gyökerezett a feneke. Elképesztő leárusítások érték egymást. Eleinte visszafogta magát, de az ajánlatok hamar legyűrték ellenállását. Alig költött és mégis vásárolt. Jobbnál jobb dolgokat. Izzadt a tenyere. Két óra múlva már önkívületben kattintgatott a leárazások leárazására. A hülyének is megéri, legyen az bármi. Linkről ugrált linkre, és a net távoli sarkaiban járt már, amikor rábukkant az oldalra.
TE–SALE–10
Az oldalon minden egyes terméket minimum 60%-os áron hirdettek. Megremegett a keze és beletúrta magát a kínálatba.
Egy időre elveszítette az időérzékét. Enni és inni is elfelejtett. A hólyagja jó három órája feszült, és úgy vélte, hogy már nem sokáig bírja a megpróbáltatásokat, de meglátta az árut. A szokásos keret közepén egy férfi állt, aki mintha hasonlított volna rá. Összeráncolta a szemöldökét és rákattintott a részletekre. Az alak jóval nagyobbá vált és most már a megszólalásig össze lehetett vele téveszteni. A termék leírásánál a következőket olvasta:
NÉV: O. AURÉL.
KOR: 43 ÉV, EMBER
FOGLALKOZÁS: ASSZISZTENS
ÁR: 100hcr/DB
TELJES KÉSZLET-LEÁRAZÁS ELAVULÁS, ÉRTÉKTELENEDÉS MIATTI KIFUTÓ TERMÉK
VEGYE MEG AZ UTOLSÓ DARABOKAT
– Ez mi? – nyögte maga elé, és rákattintott a vevői értékelésekre. Hármat talált összesen. Ebből ketten 3 csillagot, egy pedig 2-öt adott a termékre. A kettő csillagosnál szöveget is talált:
„Egész jó ember az árához képest. Nem sok haszna van és rendetlen is, de legalább nem büdös, és az alapvető funkciókat ellátja. Kifutó termékhez képest nem is olyan értéktelen. Sokat ne várjunk tőle, de amit nyújtani tud, az elég ahhoz, hogy ne dobjuk ki. Néha vicces! Negatívum: gyorsan használódik, de nem regenerálódik, lassú és néha lefagy a legalapvetőbb dolgokban is. Kicsit hülye. De ha nem fűzöl hozzá nagy reményeket, akkor használható egy ideig. Arra mindenképpen, amire árulják. Aztán persze ki kell dobni. Ja, és persze nincs rá garancia. Ezekre a szarokra soha nincs.”
Nem jutott szóhoz. Valójában nem is értette, hogy mit olvas. Az ábrán minden esetre az ő nézett vissza rá. További három kép is volt a galériában. Az egyiken éppen abban az öltönyben ült egy széken, amit két éve karácsonykor vett egy Black Friday-on és amit annyira szeretett a mai napig. A harmadik kép 3D volt és mezítelenül állt rajta. Jobb vádliján ott éktelenkedett annak a csúnya vágásnak a hege, amit még gyerekként szerzett be egy kerékpárbaleset során.
– Mi a f… – sziszegett a fogain át.
A készleten még 21 darab volt. Ha megvenné mindet, akkor sem kerülne többe, mint egy sámli. Meglendült a keze. Néhány perc kattintgatás után rájött, hogy ennél többet nem tud meg az áruról.
– Az anyátokat! – rázta meg a fejét haragosan és egy hirtelen mozdulattal a „kosárba” gombra kattintott. Megnézte a kosarat. Ott volt benne a tétel, mellette a darabszámot jelölő mező.
– Nem vagyok áru, szemetek – mondta és addig kattintgatott, míg a számláló elérte 21-et és nem nőtt tovább.
VÉGÖSSZEG: 2100hcr
A kurzor megállt az EGYKATTINTÁSOS FIZETÉS gomb fölött. A bevásárlókosárból bárgyún vigyorgott önmaga.
– Ez vicc – nevette el magát, és megdörgölte a szemét, hátha elalud a nagy vásárlás közben és most valami eszelős hülyeséget álmodik éppen. A kosár nem tűnt el, de az ár alatt megjelent egy piros felirat.
CYBER MONDAY MEGLEPETÉS!!!
MINDEN MEGVÁSÁROLT TERMÉKRE TOVÁBBI 70% ENGEDMÉNYT ADUNK!!!
FIZETENDŐ ÖSSZEG: 630hcr
– Menjetek a fenébe! Egy kiló cukor ára. Ennyiért hülye lennék… – csóválta meg a fejét nevetve és rákattintott a gombra. A visszaigazol e-mail azonnal megérkezett. Átolvasta a rendelés részleteit, hogy nincs-e benne valami hiba, aztán futva indult el a vécé felé, mert már így is egy kicsit belecsorgatott a nadrágjába.
Azon a héten egymást érték a futárok nála. Tele lett az előszoba mindenféle jóval. Péntekig várni akart a kicsomagolással. Az egy külön szertartás lesz. Hab a tortán, korona a folyamaton… És a vásárolt kincsek fele még sem érkezett. Majd mindent együtt, szertartásosan, örömmel. Megszólalt a csengő. Nem tudta, hogy mi érkezik, csak azt, hogy olcsó lesz és az övé lesz. Ez az igazi öröm.
Szélesre tárta a bejárati ajtót, hogy még szélesebb jókedvvel köszönhessen a futárnak. Aztán a világ kimerevedett előtte, ahogy huszonegy Aurél nézett vissza rá. Egyik bénábban festette, mint a másik.
– Helló! Itt vagyunk. Mi lesz a vacsi?
*
December 02. Cyber Monday nap. A Black Fridayt követő hétfő. A lénye is pontosan az: vásárolj dolgokat. Mindegy, mit, a lényeg, hogy megvedd.
 
Kérlek, olvasd el a lenti felhívást 2 percig tart fel téged:

Kedves Olvasóm!

Ahogy ígértem, fontos 2 percre kérem el az életed, mivel bizonyos értelemben ez egy fordulópont a Közösségi Író kezdeményezés/kísérlet számára.
6 éve írok szabadon és mindenki számára elérhetően a közönségnek, mint Közösségi Író. Ez a 6 év a következő termést hozta:
  • 1.130-nál több novella.
  • 3 színpadon jelenleg is játszott dráma (Egykutya – Popup társulat, Hőhullám – Liliom produkció, Interaktív – Szatmárnémeti színház), kettő további pedig készülőben;
  • 2 regény (egy folytatásos: a „23-as iskola”, a másikat még nem látta senki, de hamarosan fogja);
  • 3 kisregény;
  • 1 film (hírek hamarosan)!
Ez kb. 3.500 oldalon fért el.
 
Ahhoz, hogy ezt mind megírhassam, olyan emberek támogatására volt szükség, akik számára fontos és értékkel bíró a munkám.
Ahhoz, hogy tovább írhassak, olyan emberek támogatására van szükség, akik számára fontos és értékkel bíró a munkám.
 
Ez a két perc erről szól. Kérlek, ha olvasol, olvastál vagy szívesen olvasnál még a jövőben, és emellett úgy véled, hogy a Közösségi Író léte egy életképes kísérlet, támogasd ezt a törekvést. Valójában minden azon múlik, hogy mibe teszünk energiát, pénzt, bizalmat és mit hagyunk elsorvadni.
 
A támogatásodért, ami egy könyv ára (4.500 Ft) egy ajándékot adok viszonzásul (egy 94 novellából álló, 340 oldalas gyűjteményt, melyet a 2020-as évben született 177 írásból válogattam ki). Én pedig megerősítést kapok, hogy a Közösségi alkotásnak van értelme, a közösségi támogatásnak van ereje, lehet így írni és élni.
 
Ha elég sokan gondoljuk így: neked egy könyv, az írónak az élet!
 
Előre is köszönöm és maradok íród:
 
Varga Lóránt
Közösségi író

Könyvjelző állapota

[cbxwpbookmarkbtn]

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Légy Közösségi Olvasó!