Kora délelőtt érkeztek meg a repülőtérre. A delegáció izgatottan szállt ki az aprócska repülőgépből, mely a körzet határáig repítette őket. Fent az egész út alatt nem történt semmi különös. A szokásos kopár, homokszürke D-vidék. Mindenki látott már ilyet, ha volt szerencséje egy kis repüléshez. Akinek pedig nem volt, az testközelből élheti át ezt mindezt nap mint nap.
Ferdinándnak nem volt kedve kimászni a légkondicionált gépből, ahhoz pedig pláne nem volt kedve, hogy a tűző napon várja meg a buszt. A stewardess azonban határozott volt, így utolsóként mégis kiszenvedte magát a kifutó meleget sugárzó aszfaltjára.
– A mikor megyünk továb? – kérdezte mogorván.
– A busz öt perc múlva itt lesz. Légkondicionált, ahogy megígértük, mondta a delegációt kísérő fiatal nő. Ferdinánd elfelejtette a nevét, ezért elnevezte Grétának, mert régebben ismert egy ilyen nevű légikisérőt.
– És mennyi az út?
– A természetig mintegy negyedóra kényelmes autózásra lehet számítani. Üdítőket is felszolgálunk az út alatt, ha esetleg szomjas lenne valaki.
Ferdinánd nem volt szomjas, de tudott volna inni. Legalább egy sört, ha már itt kell szerencsétlenkednie a delegációban. De persze magának köszönheti az egészet. Miért volt akkora pofája az értekezleten? Ha kussolt volna, ahogy a többiek, nem lett volna semmi baj. Elenyésző esély lett volna arra, hogy őt válasszák ki az útra. De nem, neki okoskodnia kellett, mint környezetvédelemi szakreferens. Neki meg kellett mutatnia, hogy érti a dolgát, hogy tisztában van a körzetek sajátosságaival. Mutatnia kellett mindenki előtt, hogy mennyire, de mennyire tájékozott. Mintha nem tudná mindenki, hogy ért a szakmájához. Neki mégis villognia kellett. És tessék: itt rohadhat a tűző nap alatt egy Isten háta mögötti H-körzet valami vacak kis természetvédelmi területénél. Ahogy nyilván az égvilágon nem mutatnak majd semmi újat. H-körzet, könyörgöm! Egyetlen fokkal jobb csak, mint a D-vidékek valamelyike.
Az egyik hangár mögül felbukkant a busz. Nagy, ósdi batár volt. Ferdinánd felnyögött a rá váró borzalmak láttán. Legalább mágneses busz lenne, de nem. Ez még kerekeken gurul, mint az ókori szekerek. A delegáció több tagja tapsolva fogadta a közeledő járművet. Barbároknak barbárbusz.
Beszálltak. Ügyelt arra, hogy elől, a vezető környékén kapjon helyet. Ott biztos jó volt a légkondi, és a sört is elsőént kapja majd meg.
A busz döccenve indult el. Kikanyarodott a repülőtérről és belevetette magát a D-vidék sűrűjébe. Végeláthatatlan utcák fák, bokrok nélkül. Boltok és magas házak. Minden egyes ablak alatt, tumorként díszelgett egy vagy több kültéri egység. A D-ben légkondi nélkül nem lehetett életben maradni. Ő már csak tudta. Tíz évet nyomott le egy D-ben. A lakása egy pizzázó fölött volt. Utána évekig nem tudott pizzaszag és kereplő kültéri egység zaja nélkül kényelmesen elaludni.
– Amennyiben kívánják, megállhatunk egy bevásárlásra itt a D-ben. Bizonyos helyi termékek adómentesek. Én személy szerint melegen ajánlom a sáskajonézüket. Az egész földön nem kapni ennél finomabbat. Ez tudományos tény. Itt egy egész kartont vehetnek annyi pénzért, amennyit otthon egy darabért kifizetne.
A felajánlás hatott. Megálltak, és bár Ferdinánd gyűlölte az egészet, azért mégis vett egy egész kartont. A sáskajonéz tényleg finom dolog, és szemtelenül olcsó volt. Ennyit megért, hogy a busztól majdnem hőgutát kapott a pár méterre lévő bevásárlóközpontig.
A busz újra útnak lendült. Egy sugárútra tértek. Beton és üvegsíkokat pettyező kültéri kockák. Megkapta a sörét, és ettől jobb kedve lett. Végül kiszabadultak a városból. A függőleges síkok hiánya letaglózó volt. Poros, homokszínű síkság amerre a szem ellát. A D-vidék szexepilje.
– Hamarosan megérkezünk a természetbe – jegyezte meg a busz hangosbemondójában Gréta. Újabb a taps a delegációtól. Retardáltak, az már biztos.
Előre nézett, és meglátta a falat. Ahogy a földkerekségen mindenhol ezt a T-körzetet is hat méter magas fal vette körül. A hatalmas acéllamellás kapu már felemelkedett, mire odaértek. A zöld szín vizuális cunamiként támadt a retinájukra. Ferdinánd is vett egy mély levegőt, ahogy a delegáció összes tagja. Valószínűleg ez valami génbe ágyazott ösztönös reakció lehetett. Ismerte mindenki és soha senki sem tudta megállni a késztetést. Egy jóleső mély lélegzetvétel a DNS-be oltva.
A busz megállt.
– Első megállónk a fal – mondta Gréta lelkesen. Az ember szinte elhitte, hogy élvezi ezt a munkát. – Innen természetesen átadom a szót az 56-os T-körzet szakmai-referensének, aki minden kérdésükre válaszol majd.
Kiléptek a szabadba. Előttük a fal tornyosult, mögöttük egy barackliget ontotta virágait. Tavasz volt a T-ben.
– Üdv mindenkinek itt az 56-os Környezetben – kiáltotta el magát egy férfi a fal tövében. Mögötte egy fotocellás ajtó állt tárva nyitva. Pazarlás, gondolta azonnal Ferdinánd aztán eszébe jutott, hogy már bent van. Való igaz. Nem izzadt. Talán ha húsz fok lehetett a nap alatt. A természet már csak ilyen. Ezért szeretne mindenki egy ilyen helyen élni.
– Jöjjenek, kérem. Felmegyünk a falra – mondta a férfi és eltűnt az ajtóban.
A delegáció csivitelve követte. Csirkeól.
Egy liftben találták magukat, mely néhány másodperc alatt felrepítette őket a fal tetejére. Fent szemkápráztató kontrasztot adott a vidék. Az egyik oldalon a T színpompája durva, éles ellentétben állt a falon túli D homokszürke síkjával.
A referens magyarázni kezdett. Hosszan beszélt a körzet meglapításáról, a méretekről, fal anyagáról, és az érzékelők elektronikájának áramellátásáról. Ferdinándot mindez untatta. A sör is hatott már, de ha nem hatott volna, akkor is felteszi a kérdést. Mert a referens sok mindenről beszélt, de a lényegről még egy szó sem esett. A lényegről, amihez Ferdinánd valóban értett.
– És a védelem? – bökte be a referens két mondata közé.
– Tessék? – nézett rá a férfi.
– A védelem. Halottam az érzékelőkről, az áramellátásról, a passzív elemekről. De a védelem. Azzal mi a helyzet?
A férfi nem válaszolt azonnal, mintha azt latolgatta volna, hogy komolyan vegye-e a kérdést. Ferdinánd azonban tudta, hogyan kell néznie ahhoz, hogy komolyan vegyék. Ez is a munkája része volt.
– A védelem? – kérdezett vissza újra a referens.
– Úgy van. Az aktív védelem érdekelne.
A férfi bólintott majd belekezdett.
– Igen. Értem a kérdést. Hát lássuk. A falon tíz méterenként automata érzékelős GIA-70-es 30 mm-es gépágyúk vannak telepítve. Ötven méterenként pedig PW 48-as lövegek találhatók, szintén falba süllyesztett állványzattal. Kétszáz méterenként…
*
Június 5. Környezetvédelmi világnap
