– Ma ünnepelek, ha minden jól megy! – jegyezte meg azonnal felkelés után Feliciász.
Emmi összehúzta szemöldökét, és átfuttatta magában a gyakran elfelejtett ünnepeket, de semmi sem jutott az eszébe.
– És mit is? – kérdezte óvatosan Feliciász arcát fürkészve.
– Ma NCSS nap lesz.
– Tényleg? De jó – könnyebült meg Emmi. – Nem mész be?
– De igen. Sőt! Egész napos banzáj van. A jövőévi tervezés, a projekt lezárások, a költségvetés megvitatása. Értekezletek is lesznek, két helyen vagyok egyszere.
– Húha! Akkor nagy ünnep lesz, ha sikerül.
– Akkora, hogy kinyitunk egy bort.
– Este koccintunk?
– Persze.
Emmi már öltözött.
– Nem túl nagyvállalás ez?
– De igen. Viszont, ha megcsinálom, akkor egy szintet lépek. Egy komoly szintet, és hogy fejlődjön az ember, ha nem így?
– Az már igaz – mosolyodott el Emmi. Szerette Feliciász bátorságát.
*…*
A nap keményen indult. Már az első értekezletnél majdnem megbukott az egész, de Feliciász nem hagyta magát… Dolgozni kell a sikerért.
*…*
– Na? – Emmi végtelen kíváncsisággal nézett be a nappaliba. Meglátta a konyhaszigetre kikészített poharakat. – Na!
Fél óra múlva ültek le egymás elé. Kezükben jóra hűtött bor levegőzött.
– Akkor sikerült?
– Nem volt könnyű, de összejött.
– Hogyan? Őszintén megvallva azt hittem, hogy ebbe belebuksz.
– Reggel kilenckor én is. Képzeld el, az értekezlet előbb kezdődött.
– Ne.
– De.
– És te?
– Vészterv volt. Hascsikarás, fosás.
– Az mindig bejön.
– Ja. Csak ellőttem. Ha még egyszer bevetem, akkor hazaküldenek, az meg nem ér.
– Igaz. Szóval?
– Szóval az elsőt kivédtem. Aztán jött még kettő egymás mögött. Az átfedést használtam.
– Egymással?
– Kvázi. Az elsőnél azt mondtam, hogy később tudok csak bemenni, mert a főnök valamit rám bízott.
– És tényleg?
– Persze. De egy hete volt. Megcsináltam és azóta tartogatom.
– Ügyes. És a második?
– Ott azt mondtam, hogy az előzőről kaptam feladatot.
– Tényleg kaptál?
– Aha.
– Úgy, hogy nem voltál ott mi? Ez azért elég rizikós játék.
– Akkor nem, ha van beépített embered. Olga fedezett és lecsapott a kimutatásra.
– Ami már kész volt.
– Két napja. Össze kellett csak ollózni, és a gyakornok megcsinálta helyettem.
– Zseni.
– Kösz. Jött az ebédszünet. Tovább maradtam, mert külső tárgyalásom lett.
– Hol voltál?
– A kis kávézóban. Oda soha nem egy senki.
– Okos
– Olvastam egy ideig. Aztán délután még volt egy online tájékoztató. Szerverhiba. Elmentem helyette sétálni egyet a parkba.
– Az igen.
– Volt egy határidős munkám. A sürgős rész ment a gyakornokhoz, a nem sürgőshöz pedig halasztás kértem, aminek a határidejében mi szabin leszünk.
– Oké. Eddig kifogástalan.
– A többi rutin volt. Teakonyhában trécselés. Fent a tetőn cigi. És előbb leléptem, mert fosnom kellett
már reggel óta – emelte fel Feliciász a poharát. Emmi fejcsóválva követte az üdvözlést.
– Mélységes gratulációm, szivem. Akkor összefoglalnám.
– Tedd meg – vigyorgott rá Feliciász.
– Ma egy durva év végi nap volt.
– Úgy van.
– És te bent voltál teljes műszakban.
– Úgy van.
– És mit csináltál bent egész idő alatt.
– Én? Hát igen. Nem leszek álszerény. Egész nap Nem Csináltam Semmi.
– Drágám. Te tényleg egy zseni vagy.
– Gondolod?
– Nem gondolom. Egyenesen tudom. Egy átkozott zseni.
– Ugyan már!
– De igen. A szintlépésre! – emelte magasra Emmi a borát.
– A szintlépésre!
Szépen csengtek a poharak.
*
November 24. Ünnepeld meg azt, amiben tehetséges vagy nap. Mert mindenki tehetséges valamiben.
