A sor hosszú volt, az idő pedig végtelennek tűnt.
– Itt fogunk elpusztulni – nyögött Heliodor, csak úgy magának, mindenféle szándék nélkül. Ő lepődött meg a legjobban, amikor az előtte álló nő megfordult és gyanús pillantásokkal méregette. Jajpiros haja szinte lángolt a fején.
– Nem fogunk, mer’ az univeerzum nem engedi.
A szó közepi e-t úgy elnyújtotta, mintha bégetni támadt volna kedve.
– Tényleg? – kérdezte önkéntelenül Heliodor, és nem tudta, hogy a kérdése megváltoztatja az életét.
– Tényleg. Gondoljon csak bele. Ha bárki elpusztulhatna csak úgy, az univeerzum beleegyezése nélkül, akkor mindenkinek vége lenne. Összeomlana minden.
– Azt hiszem, hogy az univerzumot nem nagyon érdekli ez az ügyfélszolgálat. Legalábbis nem fordít nagy figyelmet rá. Úgy tudom, hogy az univerzum nagyjából saját törvényei szerint működik.
– Rosszul tudja. Az univeerzumot minden érdekli, és mindenre egyformán figyel – mondta nő tökéletes magabiztossággal. – Az univeerzum ezért bölcs.
– Ezt nem tudtam – válaszolt Heliodor.
– De az – bólintott a nő.
Heliodor a sorra nézett. Úgy huszan voltak még előttük.
– És mondja, ez az univerzum hogyan tud olyan bölcs lenni?
– Nagyon – nézett rá a nő olyan pillantással, mely mögött ott volt a kimondatlan ”hát ez hülye” is.
– Aha. Csak azért kérdezem, mert a világegyetem elég nagy. És egy ilyen nagy dologban elég nehéz olyan bölcsnek lenni, hogy minden klappoljon. Szóval, ha bölcs az univerzum, akkor mindenhol bölcsnek kell lennie, ugye? – A nő tétován bólintott. – De hogy tudja ezt az egészet megszervezni? Hogy minden a helyén legyen, senki se kalandozzon el? Nem értem. Ha én kiállok a sorból, azt az univerzum tudja?
– Naná! – mosolyodott el a nő. – Az univeerzum mindent tud. És egyébként látszik is. Én látnám.
– Akkor maga is az univerzum?
– Miért, maga nem? – nézett rá a nő ismét kissé megvetően.
– Jó, igen – bólintott Heliodor. – De hogyan szól az univerzum? Ez érdekelne. Hogy intézi el, hogy ne álljak ki a sorból.
– Hát… na, szóval rezgéssel.
– Az igen – bólintott Heliodor. – Rezgéssel?
– Azzal. Az rendez mindent.
– Mert tudja, hogy mi a dörgés?
– Tudja bizony – bólintott a nő. – Szóval én nem idegeskednék. Ha az univeerzum jelez, akkor maga itt áll egy évig is. Ha meg mást mond, akkor meg elmegy. Ennyi. Egy szó, mint száz, ne idegeskedjen. Mindennek helye van a dolgokban. Azt meg, hogy mit kellett tenni, úgy is csak utólag tudja meg.
– Magához beszélt már az univerzum? – kérdezte Heliodor egyre nagyobb kíváncsisággal.
– Hozzám állandóan beszél. Reggel is beszélt.
– És mit mondott?
– Hogy estére főzzek borsólevest.
– Ezt mondta?
– Ezt.
– De hogyan?
– Úgy, hogy „drágám, estére főzz borsólevest”.
– Az igen. És csak úgy megjelent a hang a fejében? Rezgések által, vagy hogyan történt?
– Hát nem teljesen. Kijött a fürdőszobából, rám nézett és azt mondta, hogy estére főzzek borsólevest.
– Maga az univezummal él?
– Harminhét éve. Ignácnak hívják.
– És az Ignác rezeg?
– Persze. Ha fázik, akkor jól látható, egyébként meg csak kicsit. De rezeg. És reggel a hangja is rezeg, míg nem szív el egy szálat a kávéhoz.
Heliodor felnevetett, de nem tudta abbahagyni. Képtelen volt megfejteni, hogy miért tetszett neki a nő.
– És mondja, azt ugye tudja, hogy az univerzum nagyon nagy?
– Persze. Nem vagyok teljesen hülye. Egyébként Ignác is elég nagy. Mondhatni, böhöm.
– Gondolom. Azt ugye tudja, hogy az a nagy univerzum, a galaxisok és fekete lyukak és mindez együtt csak részben látszik?
– Ignác is csak részben látszik. A túlfelét soha nem látom – bólintott a nő.
Heliodor nem bírta tovább, és elővette a jegyzettömbjét. Lefirkantott néhány szót, majd újra kérdezett.
– Úgy értem, hogy az, amit látunk, az rendkívül kicsi része annak, ami valóban ott van. Úgy is mondhatnám, hogy Ignác nyolcvan százaléka nem látszik.
– Azért kicsit több látszik.
– Nem, képzelje el, Ignác lényegi része láthatatlan.
– Sötétben? Úgy mondjuk tényleg alig látszik.
Heliodor tátott szájjal nézte a nőt egy ideig, majd lejegyzetelt valamit.
– Tudja, hogy mi az a sötét anyag?
– Gondolom velúr.
– Tessék?
– Van egy új velúr cipőm. Az koromfekete. Nagyon szép. Ilyenre gondolt? Vagy plüss? A plüsst nem szeretem.
– Maga szerint akkor mi lenne, ha Ignácot beöltöztetnék tetőtől talpig sötét velúrba?
– Akkor röhögnék – válaszolt a nő. – Már miér’ csinálnák ilyet?
– Mókából.
– Valami perverz móka, mi?
– Mondjuk bújócska.
– Ja. Aha. Kicsit öregek vagyunk már ilyenhez, de jó. Hát, ha tök sötét van a szobában, és Ignác felvesz egy fekete kezeslábast, akkor aztán kereshetjük reggelig. Kivéve persze, ha szatén.
– Mert?
– Mert az sötét, de csillog. Még kis fényben is kiszúrnám, hogy melyik sarokban kuncog az öreg.
Heliodor most már szélsebesen, szinte lázasan jegyzetelt.
– Maga valami textilkereskedő? – kérdezte a nő.
– Olyasmi. Sötét anyagban utazom.
– Az jó – bólintott a nő. – Azok elég jól slankítanak.
Heliodor nagyot nyelt. Fejében megállíthatatlan örvényben kavarogtak a gondolatok.
– Mármint?
– Hát slank leszel. Nem látszol olyan daginak – vigyorodott le a nő és megbillentette a csípőjét.
Heliodor írt. Szinte lángolt a papír.
– És mondja? Mit szól a sötét energiához?
A nő szeme összeszűkült.
– Csak nem kuszkuszklánban utazik?
– Nem. Dehogy – nézett a nőre a legártatlanabb nézésével Heliodor. – Csak érdekel, hogy mit gondol róla. Mármint a sötét energiáról.
– Hát nem sok jót. Tudja, az univerzumban van a világos, meg a sötét energia. Mint a nyin-nyan. Amiben jó van, ott rossz is van. Ez egy általános dolog, mint a rétesliszt. Vegyük például az Ignácot. Egy édes ember. Szinte mindig kenyérre lehet kenni, de néha, amikor elfogy a jókedve, jön ám a sötét energia. Na ,akkor aztán kibírhatatlan. Nem áll meg semmi előtte.
Heliodor jegyzetelt: – Honnan jön?
– Hát belőle. Ott van az, csak nyugiban. De ha elfogy a türelme, kifárad, akkor jön a sötét. Mint a dartvaderből.
– Amikor elfogy… a látható energia – írta Heliodor. – De mit jelent az, hogy elfogy? – nézett a nőre.
– Hát mit? Amit mondtam. Elfogy. Mondjuk, amikor a piacról hazajön. Teljesen kifúj. Vagy egy óráig csak úgy dúl benne a sötét energia. Elviselhetetlen szegénykém. Aztán meg kifúj a sötét energia és megint jön a normál, az én kedves kis Ignácom.
Heliodor már nem a sorban állt. A nő mellett körmölt a füzetébe.
– Képzeljük el, hogy Ignác talpig velúrban, egy sötét szobában bújócskázik, amikor éppen a sötét energia van benne.
– A frászt hozza már rám! Képzelje el a nyavalya.
– De a kedvemért, képzeljük csak el.
– Hát, ha maga ennyire akarja.
– Akarom. Maga szerint mit tenne, ha bújócskázni kezdene magával?
– Velem?
– Hát velem nem hiszem, hogy akarna bújócskázni, szóval magával.
– A frász törné – vont vállat a nő.
– Igen?
– Persze.
– De miért?
– Hát mert meg se találna.
– Nem?
– Hogy találna már meg? Azért én annál okosabb vagyok. Olyan fekete hacukát vennék magamra, mint a macskanő a filmben. Szegény Ignác, csak egy még sötétebb lyukat látna a sötétben.
Heliodor eddig bírta. Sikoltozva rohant ki a hivatalból, pedig már csak négyen álltak előtte. Akkor is sikoltozott, amikor nekiesett a számítógépének, hogy legépelje a gondolatait. De akkor sikoltozott csak igazán, amikor cikkei nyomán az univerzum – melynek neve örökre Ignác maradt Heliodor fejében – szélesre tárta titkait az emberiség előtt.
*
Október 4-10. A világűr nemzetközi hete.
A jelen elméletek szerint a világegyetem nagyjából csak 20%-ban (vannak elméletek, melyek szerint csak 10% vagy kevesebb) áll látható anyagból (csillagok, galaxisok, stb.) és 80%-ban láthatatlan sötét anyagból és sötét energiából áll. Az egészet meg úgy hívják, hogy Ignác.
X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Légy Közösségi Olvasó!