A vendégek kedvesek voltak. Sőt, kifejezetten előzékenyek. Először a vezetőkkel beszéltek, hogy rendben legyen minden. Elnökök, miniszterek, megbízottak és igazgatók gyűltek össze fent, a hajókon megtatott tájékoztatókon. Mindig csak a legfontosabb emberek kaptak meghívót, és akik visszajöttek, már soha nem voltak ugyanazok, mint előtte. A megértés megváltoztatja az embert, mondják. És tényleg: mind megváltozott.
*
– Üljön csak le – mutatott a székre a levegőben lebegő kocka. A lentről jött Térség Első még soha nem látott idegent, így nem igazán hallotta meg a kérést. Tátott szájjal bámult a téridomra, melynek egyik oldalán egy arc mozgott. – Ha kicsodálkozta magát, akkor, ugye, majd leül? – kérdezte a kocka.
Aznap a Térség Első volt a huszonharmadik tájékoztatója. Kicsit unta már a napot. Életében nem látott még olyan bolygót, ahol ennyi Első lett volna. Néha azon tűnődött, hogy vannak-e egyáltalán másodikok. Persze tudta, hogy igen, de akkor is. Itt aztán tényleg szerettek valakik lenni az emberek.
– Maga egy kocka – hebegte az Térség Első.
– Hát igen. Legalábbis maga annak lát.
– Egyébként nem az?
– … de. Akkor leül?
A Térség Első végül kihúzta a széket, és helyet foglalt, de nem vette le szemét a jelenségről. A kocka megperdült maga körül, majd a Térség Első feje elé rebbent.
– Gyors leszek, és csak a lényeget mondom.
– Aha. És mi a lényeg?
– Átnéztük a maga klaszterét.
– A mimet?
– A kócerájt, ahol maga a főnök.
– Ország?
– Ja, igen. Maguk így hívják. Mindig elfelejtem. Ország – ízlelgette a kocka a kifejezést. – Szánalmasan elmaradott egy hely ez, meg kell hagyni.
– Akkor minek jöttek ide?
– Higgye el, nem én találtam ki. Na de mindegy is. Térjünk a lényegre. Szóval. A maga országa nem áll túl jól az igazságosság terén.
– Nem?
– Hát nem. Márpedig, ha jóban akarnak lenni velünk, akkor ezt valahogy rendezni kell.
– Vagyis?
– Vagyis nem ártana, ha gatyába szednék ezt az igazságossági kérdést. Tudja, mindenki azonos mértékben birtokol, meghatározott elvek mentén. A lényeg, hogy ne legyenek kiugró anomáliák, se lent, se középen, és persze fent sem. Nyilván érti, hogy mit akarok. Igazságosság. Csak ismeri már ezt a kifejezést.
A Térség Első összeráncolta a szemöldökét.
– És akkor mi van, ha nem akarunk magukkal jóban lenni?
– Most nagyon meglepődtem ám.
– Tényleg?
– Nem. A mai huszonhárom interjúból maga a tizenkilencedik, aki ezt kérdezi. Mintha be lennének oltva az igazságosság ellen. Be vannak oltva?
– Nem. Ilyen oltás nincs nálunk.
– Pedig mennyivel egyszerűbb lenne – mélázott el a kocka. – De hogy a válaszra is kitérjek. Ha nem lesznek jóba velünk, akkor jön a leigázás, világégés, pusztulás és az összes többi. Kisöprünk, elmegyünk. Kifejezetten kellemetlen folyamat. Mondjuk főleg maguknak, de nekünk sem jó.
– Mert?
– Mert ezerszer többet nyerünk, ha önként adják oda, amit kérünk.
– És mit kérnek?
– A listát majd később. Semmi olyasmi, amit ne tudnának odaadni. Csupa elérhető dolog. Ne parázzon, ezzel nem lesz gond. Engem az igazságosság érdekel.
– Minket nem igazán. Írják csak meg a listát, a többit majd mi intézzük.
– Pont ez a baj magukkal. Nem értik, mi hogyan működik. Annyira kispályások, hogy az már fáj. Nem fogják fel, hogy egyenlőségre van szükség. Átlátható viszonyok, indokolható döntsek, érthető helyzetek. Csak így működik egy közösség. Az egyenlőtlenségek mindig hordoznak magukban valami robbanásveszélyt. És az kinek kell?
– Kinek?
– Nekünk nem. Magának nem. Szóval senkinek. Higgye el, mi nem akarunk rosszat. Egy kis adó, semmi más. Észre sem fogják venni, ha olyan a rend, amilyennek lennie kell. Azért tépem a számat itt már reggel óta magukkal Elsőkkel. Csak annyit kérek, hogy legyenek igazságosak. Mármint társadalmilag. Érti?
– Nem igazán. Az igazságosság költséges. Nem lehet belőle felhalmozni, és ha jól értem, akkor maga el akar venni tőlünk ezt- azt. Úgy pedig nem lehet, hogyha mindent szétosztunk. Az nem túl jó stratégia. Vagy tévedek?
– Most miért lett ideges? – kérdezte a kocka.
– Ideges? Maga tudja egyáltalán, hogy mit kér? Felfogta, hogy ez errefelé nem megy? Itt mindenki akar valamit. És ha megkapta, akkor még többet akar. Ez egy ilyen hely. És nem hiszem, hogy ez máshogy van szerte a galaxisban
A kocka újra megperdült a tengelye körül, úgy tűnt, felizgatta magát.
– Pedig eléggé téved. Már fogalmi szinten is. Vagy hülye, mint a többi Első ma egész nap.
– Tényleg? És hol tévedek? Higgye el nekem, a fogalmi dolgokban rendkívül jók vagyunk ezen a bolygón – válaszolta majdnem kiabálva a Térség Első. – A társadalmi igazságosság hülyeség. Utópia. Értelmetlen fogalom. Mármint a gyakorlatban. Csak bajt okoz. Nem működik a valóságban, csak a szalagcímek szintjén. Ez a helyzet. Ha akar tőlünk valamit, akkor szerintem ezt felejtse el gyorsan, mert így nem tudunk odaadni magának semmit. Se igazságosan, se igazságtalanul. Nem osztogathatunk el mindent.
– Most miről beszél? – kérdezte a koca.
– A maga társadalmi igazságosságáról. Ha osztogatni kezdenénk…
– De hát elvesznek, nem osztogatnak – vágott a Térség Első szavába a koca.
– Hogy mi van?
– A társadalmi igazságosság elve szerint – legalábbis galaxis szerte – senkinek nincs semmije. El kell venni mindenkitől mindent. Ez így igazságos.
Mély csönd lett a tájékoztató teremben.
– Ja úgy – dünnyögött elgondolkodva a Térség Első.
– Hogy máshogy? Arra kérem, hogy holnaptól vegyen el mindenkitől mindent. Legyen végre igazságos a világ.
– Vegyem el?
– Nyilván. Egyébként, hogy adhatnának nekünk belőle? Maguk a legelemibb társadalmi logikát sem sajátították el. Lenyűgöz, hogy mennyire ostobák…
– De ki vesz el tőlük mindent? – vágott a kocka szavába a Térség Első. – Hogyan?
– Nyilván maguk. Az Elsők. Maga szerint miért akarunk éppen magukkal beszélni?
– Tehát. Foglaljuk össze. Mi elveszük mindenkitől mindent…
– Most mondtam.
– … azért, hogy igazságos legyen a társadalom.
– Na végre.
– És mi? Elsők?
– Mi van magukkal?
– Velünk mi lesz?
– Mi lenne? Semmi. Maguknál van minden, amit begyűjtöttek. Nekünk is maguk adják oda, ami nekünk jár, majd adjuk a listát, nyugi, és persze maguk osztják vissza azt is, amit elvettek, hogy néha örüljenek a másodikok, és a többi.
– Visszaosztjuk?
– Nem sokat. Csak éppen annyit, amennyitől még mindenki egyenlő marad. Okosan. Van hozzá útmutató, majd kiosztom a végén.
– De mi lesz a maradékkal, ami marad?
– Az a munkadíj.
– Munkadíj?
– Mi más? Hiszen maguk lesznek az igazságosság őrzői. Azért nyilván jár ez-az. Most ezt komolyan el kell magyaráznom?
– Nem muszáj. Innen már tudom – tette fel a kezét mosolyogva a Terület Első.
– Hát az kétlem. Akkor most térjünk át a következő fogalomra, ha végre ezt már tisztáztuk. Második fogalom: törvényesség….
*
Február 20. a Társadalmi igazságosság világnapja.
