– Nagyi, én be vagyok szarva.
– Örülök, hogy őszinte vagy velem, Piros, és én tudom, hogy „te nem vagy szarvas”. De remélem, tudod, hogy denevér sem vagy.
– Mondom: be vagyok szarva. Nagyi, kélek, tedd be a hallókészüléked! … Azt mondtam, hogy tele a pelus.
– Ó! … Te még mindig… pelust használsz? Nem tudtam. De ne aggódj, nincs abban semmi. Tudod, néha…
– Nagyi, én félek.
– Ja. Értem. Figyelj, Piros, öreg vagyok, én már nem szeretem sem a metaforákat, sem a hasonlatokat. Szelet okoznak. Tehát, mitől félsz, kisunokám?
– A farkastól.
– A farkas. Aha. A farkas az gáz.
– Ez is hasonlat, nagyi.
– Igen, de én mondhatom, mert neked nem okoz szelet. Szóval a farkas. És miért félsz tőle? Bántott?
– Nem. Vagyis de.
– Akkor én most fogom baltám, és holnaptól már csak farkatlannak hívják. Még mindig ott lakik az erdő szélén, ugye?
– Nagyi, ez nem az a farkas. Erről a farkasról nem tudok semmit, nem tudom, hogy hol lakik, csak azt, hogy félek tőle.
– Akkor nem is bántott?
– Nem. Vagyis nem engem. Egy csomó hangyát eltaposott már, és megvert néhány egeret.
– De téged?
– Engem… még nem. De félek. Meg fog verni.
– Megfenyegetett?
– Meg. Vagyis üzent… a szajkóval, hogy meg vagyok fenyegetve.
– A szajkó hülye.
– Az most mindegy, nagyi. A lényeg, hogy félek.
– Akkor mégis megkeresem a baltám. Úgy is van régről egy kis nézeteltérésem vele. Akkor is nagy farkast játszott, én meg fiatal lányként… mindegy. Szóval el lesz intézve.
– Nagyi, ez nem az a farkas, már mondtam.
– Attól még elintézem. Farkas verve jó. Vagy feldarabolva.
– És ha nem találod meg? Mármint ezt a másik farkast? Azt mondják, nagyon erős.
– Akkor megvédelek. Ideköltözöl szépen, elbarikádozzuk magunkat és lövünk.
– Mit?
– Mindent, kisunokám, ami mozog.
– Van puskád?
– Nincs, de a vadásznak van, szóval fogjuk a baltát, átmegyünk hozzá vendégségbe, és utána majd lesz puskánk is… meg baltánk is. Nálam lesz a balta, a tiéd meg a puska.
– És lövünk?
– Mint az állat. De először bespájzolunk, hogy ne kelljen mászkálni egyedül az erdőben. Csinálunk egy akciótervet. Tudod, kisunokám, a háború után mindig volt a spájzban néhány kiló ez meg az. A baltát is akkor vettem.
– Milyen háború volt, nagyi?
– Veszélyes, és a veszélyes dolgok néha nagyon veszélyesek tudnak lenni. Szóval az első lépés, hogy míg én a vadásznál vagyok, te elmész és kifosztod a görényt.
– A görény nem is itt lakik.
– Jó, akkor a mókust. Bekopogsz és elviszel mindent, ami nála van.
– Mindent?
– Főleg ami ehető. Mondjuk lisztet. Vigyél talicskát. Ja, nem. Inkább vedd el az ő talicskáját.
– Oké. Hozok lisztet.
– Sokat hozz!
– Sokat hozok. Mondd, nagyi, te tudsz sütni?
– Nem. Én horgolni tudok.
– Akkor minek a liszt?
– Hogy ne legyek ideges, ha hülyeségeket kérdezel. Szóval hozz el mindent attól a mókustól! A széket is.
– Az nem ehető.
– Akkor is.
– A protézisét is?
– Azt is. Ha le tudod szerelni, akkor hozd el az esztergapadját is.
– Azt meg minek?
– Hogy nálunk legyen, ne nála. Este itt találkozunk és akkor bevesszük magunkat a házba és lövünk.
– Mindenkire?
– Mindenkire.
– Anyára is?
– Anyára nem.
– Akkor nem mindenkire.
– Jó. Átfogalmazom. Mindenkire lövünk, akit nem szeretünk, nem ismerünk… nagyon.
– És ha a nagypapa jönne?
– Ha a nagypapa történetesen élne és jönne, akkor lőnénk. Vagyis te nem lőnél, de én a baltával… de a nagypapa nem él már, és mi nagyon szeretjük őt.
– Értem, nagyi. És ha a szomszéd jön, a Csipkerózsika?
– Szeretjük?
– Én szeretem.
– Akkor jöhet.
– És a sünök?
– Szeretjük?
– Én szeretem őket.
– Akkor jöhetnek… vagyis nem! Figyelj, drágám! El kell magyaráznom valamit. Te még fiatal vagy, nem érted, de én most egyszerűen elmondom, hogy ezután ne zavarodj össze, ha ilyen helyzetben találod magad. Amikor jön a farkas, akkor meg fogsz húzni bizonyos határokatm csak úgy önkéntelenül.
– Meghúzom. Értem. A ház körül? Krétával?
– Na látod, te is huzatot kaptál ezektől a hülye hasonlatoktól. Jaj, csak irodalom ne lenne! Mennyivel könnyebb lenne az élet? Figyelj ide! Most egyenesen mondom. Ha baj van, akkor le fogsz szarni mindenkit, akit nem ismersz.
– Szó szerint?
– Nem. Jesszusom! Egyszerűen nem törődsz vele. Ha jön a farkas és marcangolja, akkor te szépen nem nézel oda és elfutsz. Sírsz, de közben futsz. Ha a mókusnál valaki panaszkodik, hogy elvitted az esztergapadot, akkor te bepancsolsz neki és futsz haza. Mármint az esztergapaddal a hónod alatt. Ha jön a farkas, akkor nincs jópofi, emberkedés, hanem túlélés van. Ezért sajnos pár dolgot le fogsz szarni, kisunokám, és nem szó szerint, hanem metafórikusan. Elsőként leszarod majd a másik erdőt.
– Ahol a farkas most tombol?
– Aha. Másodikként leszarod ezt az erdőt is, ha a farkas már bejutott. Harmadikként leszarod a görényt…
– Ő nem lakik itt.
– Nem baj, akkor is leszarod, mert én nem szeretem, és leszarod a szomszédokat is, ha a farkas már ott jár.
– De sajnálom őket.
– Azt lehet, és sírhatsz is, de közben leszarod őket. Értve vagyok?
– És kit nem szarok majd le, nagyi?
– Az egyszerű. Akit nem tudsz leszarni, bármennyire is akarod. Ezen nem is kell gondolkodnod, majd útközben rájössz, kik azok.
– Ez nem szép.
– Ez nem a szépségről szól.
– De én nem akarok. Mármint ennyit kakilni. És szeretem a sünöket.
– Szeresd, drágám, csak nyugodtan. A lényeg, hogy amikor jön a farkas, akkor ne emészd magad, ha mégiscsak leszarod őket. De tudod mit, életem, ezt nem kell tanulni, ez magától fog menni. Amikor mindenki be van szarva, akkor magától ömlik a kaka, nem kell azt előcsalogatni. Neked is menni fog. Csak ezért mondtam el, hogy ne kezdj itt nekem nyavalyogni majd a lelkiismeretfurdalás miatt, mert az nagyon kellemetlen. Tudod, ha jön a farkas, akkor sok a szar. Ez van. Irodalmilag és szó szerint is.

– Nagyi, és ha nem jön erre?
– Az nem számít. A lényeg, hogy van lisztünk és esztergapadunk.
– És puskánk?
– És baltánk. Ez az, kisunokám, megy ez neked.
– És ha egyáltalán nem jön?
– Akkor majd elfelejtünk az egészet, kitakarítunk, és megint szeretsz mindenkit, ahogy szoktál.
– Hogy felejtenénk el?
– Ne aggódj, elfelejtjük. A felejtés be van építve.
– Nagyi, embertelenség.
– Nem, drágám, ez ösztön, de a kettő néha nem különbözik egymástól. Te nem tudod, de én igen, hogy a dolgok csak úgy megtörténnek, előzetes figyelmeztetés nélkül. És akkor megváltoztatják az embert. Mert csak akkor derül majd ki, hogy mit teszel, ha éppen történik. Nincs főpróba. Ott van például a nagyapád… na, rá nem voltam felkészülve… hagyjuk.
– …
– …
– És mi lenne, ha nem félnék?
– A farkastól?
– A farkastól. Akkor nem kéne ennyit sz…
– Jó lenne, de sajnos általában nem te döntöd el, hogy mennyire félsz, és még csak nem is a farkas, aki vagy teázni vagy ölni jön át ebbe az erdőbe.
– Akkor ki dönti el?
– Hát mi, drágám. Mi, akik teleszarjuk a világot. De ne aggódj, életem, te nem tehetsz semmiről, csak mindenki közösen. Úgyhogy ezen ne törd a buksidat!
– Te nagyi! Én ezt nem így fogom csinálni. Nem fogok félni, nem fogok mást lesza… szóval amit mondtál.
– Jó lenne, kisunokám, jó lenne, de majd meglátjuk. Majd ha tényleg jön a farkas és nem üzenget csak, akkor kiderül.
– Én nem így fogom csinálni.
– Életem, ahhoz pontosan tudnod kéne, hogy most mit csinálsz, és az nagyon ritka dolog.
– De én tudom, hogy mit csinálok…
– Ahhoz megértés kell, hogy tudd.
– Kit kell megérteni?
– Például a farkast, kisunokám. De az nagyon fárasztó, és úgy is azonnal elfelejted, ha mégis kopogtat. Szóval egyszerűbb, ha csak úgy ösztönből megy a dolog. Az nem merít ki annyira.
– Én akkor is tudom, hogy mit csinálok… most miért mosolyogsz?
– Örülök neki, hogy tudod. Most viszont irány a mókus, és hozd azt az esztergapadot!
X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Légy Közösségi Olvasó!