Gyötrelem

Csöndben ült az üres kottapapír előtt. Várta, hogy megnyíljon a csap, de az csak nem akart engedelmeskedni. Nem jön, gondolta. Persze nem könnyű a teremtés. Az sosem könnyű. Az alkotás magányos folyamat, szenvedéssel és csönddel teli. Isten is egyedül alkotta a világot, Shakespeare egyedül alkotta Puckot és Oberont. Közösen lehet gondolkodni, de végül mindig egyedül marad az ember.

Kint valamit ácsoltak.

Le kéne állítani őket, gondolta. Nyilván voltak olyanok, akik zajban is képesek voltak kiteljesedni, de a zaj sokszor nem kintről szól. Belül kell a csönd. Kint sem árt, de belül szükség van rá. Talán lovagolni kéne. Az mindig kiveri a fölesleges szemetet a fejéből.

Az udvaron egy ló nyerített. Lám, ami belül úgy kívül.

Leütött néhány hangot a zongorán, és be kellett látnia, hogy szenved. Az alkotás szenvedéssel is jár. Mindig van benne lelki gyötrelem. És nyilván testi is. Talán nem kéne ma ebédelnie. Az éhség is gyötrelem, és a böjt kitisztítja a szellemet. Nyilván csak egy bizonyos fokig, de talán a vacsorát is ki lehet hagyni. Miért ne? Eszébe jutott Lucille. A lány törékeny alakja, és az, ahogy kikosarazta legutóbb. Nem volt komoly kosár, de talán elég ahhoz, hogy most szenvedjen. Megpróbálta beleélni magát, ahogy a reménytelen szerelem izzó parazsa égeti mellkasát, de sajnos Lucille nem volt igazán undok vele. Egyszerűen nem ért rá.

– Dolgozol? – kérdezte apa benézve az ajtón.

Nem válaszolt. Az árvaság. Az is jó. Mi lenne, ha apa és anya valami betegségben… Elhessegette a gondolatot. Ilyen mélyen nem akart elmerülni a kínban. Mi van még? Reménytelen szerelem kipipálva. Éhezés. Max estig.

Talán ha gyereke lenne, mint Bachnak. Minő mázlija volt. Húsz gyerek. Még akkor is, ha nem mind élt túl sokáig, ez maga az alkotói Kánaán. Mert ugye meg kell csinálni a gyereket, már az is feladat – szent, de azért elfoglal rendesen – aztán, ha nem hal meg azonnal, akkor fel is kell azt nevelni. Etetni kell, öltöztetni, taníttatni. Ilyen inspirációval nem nehéz leülni minden nap a zongora mellé. Kell még egy ruhácska, szóval kell egy motetta estig. Talán gyereket kéne csinálnia. Mondjuk papának lenne hozzá pár szava.

És Mozart. Szín tiszta mázli. Kemény apa, kihasznált gyerekkor. Talán össze kéne veszni papával. Legalább csinálni valami hülyeséget, ami miatt egy ideig haragudni fog. Elég két nap, és megnyílik a csap.

Lefeküdt a zongora alá. Ha most ráesne és eltörné a kezét – ne, inkább a lábát – aa ez elég szenvedés lenne egész nyárra, viszont ennyire azért nem hülye.

Felnyúlt és találomra megnyomott néhány billentyűt. Jó lehet zongoraéptőnek. Az nem agyal ilyesmin. Ott a terv, a fa, csak dolgozni kell. Az alkotással az a baj, hogy a semmiből kell építkezni. Nincs kotta. Sőt, éppen a kottát kell megtölteni. Ez az igazi munka, nem a másolás.

– Ah! – nyögött fel hangosan, hátha valaki meghallja, de Odett a másik teremben törölte a port. Egyedül volt. Mintha az űrben lebegne támasz nélkül. Jó lenne, ha sajnálnák. Az mindig jó. Szenvedne egy kicsit, az jót tesz az ihletnek, és aztán sajnálnák, mert az meg jót tesz a lelkének.

– Félix! – hallotta a feje fölött.

– Odett?

– Mit csinálsz?

– Alkotok.

– Így?

– Így.

– És megy?

– Nem! Nagyon-nagyon-nagyon szenvedek.

– Kérsz egy kakaót?

– Kérek!

– Hozom!

Odett gyors léptekkel távozott. Hogy nem vette észre, amikor bejött? Hja, az alkotói válság iszonyatos kínokkal jár. Szinte eszét veszti az ember.

*

1809. február 3-án született Felix Mendelssohn-Bartholdy.

Azon nagy alkotók közé tartozott, aki soha nem szűkölködött sem anyagilag sem szellemi környezetében. Apja dúsgazdag bankár volt. A festésre Rösel tanította, a zenei nevelés Zelter kezében volt. Zongorázni Ludwig Bergertől, hegedülni Eduard Reitztől tanult. A politikai liberalizmus vonzásába került, szellemileg és művészileg egyaránt felvilágosult légkörű családnál megfordult többek közt Heinrich Heine is. Már kilenc évesen komponált, de úszott, vívott és lovagolt is. Wilhelm von Humboldt vezette be az irodalom világába, ám a zene is érdekelte. Akkor döntötte el, hogy zeneszerző lesz, amikor család barátja Cherubini elismerően nyilatkozott róla. Családi kapcsolatai által barátságba keveredett Goethe-vel is. Tizenhét éves volt, amikor Shakespeare Szentivánéji álom című színdarabjához a nyitányt komponálta. Megírt műveit saját előadótermében játszották el profi zenészek.

Hát igen, születni tudni kell. Bár a tehetség nem nézi, hová kerül és Medelssohn kétség kívül hatalmas zeneszerző volt, pénz ide vagy oda.

Zsenije mellett ő „fedezte fel” Bachot. Bach addig egy nem igazán ismert, játszott zeneszerző volt. Mendelssohn volt az, aki kiemelte a múlt ködéből. Fiatalon iszonyatosan sokat utazott (volt miből), bejárta Európát.

Majd Lipcsébe ment, ahol elvállalta az azóta is működő, világhírű lipcsei Gewandhaus-zenekart. És mellesleg egész Lipcse zenei életét felvirágozta (Bach is ott volt karnagy, és ott is halt meg). Csak az játszhatott a zenekarban, aki elvállalt, hogy mellette aktívan oktat is zenét. Hát igen.

Meghalt Fanny nővére, aki legalább akkora tehetség volt mint ő, csak sajnos nőnek született, és abban a korban egy nő nem lehetett saját jogán „valaki”. Mendelssohn depressziós lett. 1847 novemberben 38 évesen agyvérzés következtében meghalt.

Gyakran hallgatom írás közben. Főként szimfóniáit (3. Skót, 4. Olasz) és hegedűversenyeit. Zenéje nagyon nem tűnik elkényeztetettnek.

A kép az ifjú Mendelssoht ábrázolja.

/Ezt a novellát azért olvashatod, kedves olvasó, mert egy Közösségi Olvasó (Beatrix) – akik számára hetente 2-3 alkalommal külön írások születnek –, úgy határozott, hogy “Kérem, hogy megoszthassam másokkal is! Fontos, mert egyre kevesebben ismerik ezt a klasszikus zenét és az alkotókat!” És íme!/