Az irodaház előtt még egy pillanatra megálltak.
– Ezt nem hiszem el – csóválta fejét Petrusz. – Komolyan? Itt?
– Itt – bólintott Tertullia. – Én sem hittem el, de megnéztem.
– És?
– És! Majd te is meglátod. Nem lehet eltéveszteni. Ez ő. Minden kétséget kizáróan a mester műve.
– Talán összeollózta valami AI.
– Erre egy AI sem képes. Az egyenetlenségekkel még megbirkózik, a jellegzetes fordulatokkal is, de azokról az apróságokról, amik nem hibák, de nem is rendszeres mintázatok, azokról a pici kis semmiségekről, melyeknek nincs oka, tehát megérthető eredete sem, na, azokról az AI semmi sem tud. Vagy ha mégis, akkor rossz helyen használja. Ez ő. Hidd el! Vagy tudod, mit? Ne is hidd el, győződj meg róla te magad – mutatott az irodaház folyton nyüzsgő bejárata felé Tertullia.
Határozott nő volt, és úgy értett a jazzhez, mint kevesen ebben a világban. Ha ő lelkesedik, akkor annak oka van, gondolta Petrusz.
– De John „Flash” Zimbalist itt? Hogyan? – tárta szét két kezét a föléjük tornyosuló ház mentén az égre mutatva Petrusz.
– Hát pontosan ez a kérdés. És ennek mi utána fogunk járni, arra megesküszöm – vigyorodott el a nő. – Petrusz. Tudom, hogy nem hiszel nekem…
– Nem arról van szó, csak… na, hát érted.
– Igen. Értem, és én sem hittem el. A világ egyik utolsó jazz zongoristájára itt bukkanunk rá, egy irodaépületben? Elég hihetetlen az már igaz. De ha egyszer ez a helyzet, akkor ez a helyzet. Érdemes a világot úgy élni, hogy az ember nem utasítja el a tényeket. Márpedig ezek tények. És mivel te vagy Flash legnagyobb szakértője…
– Ne túlozzunk, Tertullia.
– Petrusz, ha te rábólintasz, akkor a világ is rábólint.
– Akkor se mondj ilyet…
– Jó, beszélgetünk még arról, hogy mennyire értesz Flash-hez, vagy bemegyünk és meggyőződünk arról, hogy róla van-e szó?
Petrusz még mondani akart valamit, de aztán inkább egy rosszalló „ezt akkor sem mondhatod rólam” pillantással elintézte a dolgot. Tertullia jelnek vette a gesztust, és sarkon fordult a hatalmas forgóajtó irányába.
A beléptető rendszer mellett egy biztonsági őr ácsorgott.
– Megkérdezhetem az úti céljukat?
– Hubert és Hubert AI jogvédő iroda – vágta rá Tertullia, mint aki már készült a kérdésre.
– Várják önöket?
– Nem, de fogandi fognak, az biztos.
Az őr arcán egy kis mosoly suhant át, majd utat engedett nekik.
Megálltak a liftek előtt. Mindkét oldalról ajtók nyíltak a megérkező és elinduló fülkékhez.
– Melyik? – kérdezte Petrusz.
– Mondjuk ez – mutatott az éppen kinyíló ajtóra Tertullia, és már be is lépett fülkébe.
További két utas szállt be hozzájuk. Férfiak voltak, kifogástalan öltönyt viseltek.
– Merre? – kérdezte Tulliát az egyikük.
– A nyolcvanháromra.
A férfi biccentett és megnyomta a gombot. A lift nekilendült, a táblán monoton nőttek az emelet számok. A háttérben üres liftzene szólt. Megállak a 34-en, azán a 46-on. Az utasok lecserélődtek, jöttek és mentek, mint a légköri frontok. Végül megálltak a nyolcvanharmadik emeleten. Éppen ketten voltak a fülkében. Tertullia Petruszra nézett, és megnyomta a 0-s gombot. A lift meglódult. Újabb ismeretlen alakok csatlakoztak hozzájuk, majd búcsúztak el tőlük.
A hatvanötödik emeletnél történt.
Petrusz szíve hatalmasat dobbant, és önkéntelenül is belekapaszkodott Tertullia kezébe, aki széles mosollyal nézett rá. Csendben bólintott. Ott volt minden, ami Flash. A kis ingások, a szokatlan futamok. John „Flash” Zimbalist játszott nekik a lift hangszórójából.
A szám egy szenzációs akkorddal fejeződött be. Petrusz megszorította Tertullia kezét, és könnybe lábadt szemmel nézett rá. Flash-t felváltotta valami AI borzalom.
– Ez ő. És teljesen új szám.
– Én megmondtam.
– De Tertullia… egy liftben? Hogyan? Miért?
– Talán mert már csak itt…
– Azt nem hiszem – rázta meg fejét Petrusz.
– Akkor ajándék, vagy titok, vagy egy itt felejtett húsvéti tojás, amit még nem talált meg senki, vagy bomba az AI-k között, a fene se tudja.
Tertullia arcára kiült a jótól kérdezed grimasz.
Megérkeztek a földszintre. Kint üzletemberek jól öltözött sora várta, hogy kiürüljön a fülke.
– Megyünk még egy kört? – kérdezte Petrosz.
– Akár tízet is – vigyorodott el Tertullia és a hátsó falhoz lépett, hogy helyet adjon a beszállóknak.
Oberon álma 2. rész(9)
Az archívum 2. (befejező) rész(6)
A szócikk(5)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
Mindenki Augusztusz bácsija(4)
A forrás 1.(4)