Eugénia már kora reggel rosszkedvűen ébredt és ez nem múlt el a reggeli és a tíz órakor elfogyasztott tea után sem. A hangulat, már csak ilyen, jön és megy, kedve szerint. Az ebédhez készülődtek. Louis egész nap az üvegházban ücsörgött, és valami ósdi könyvet olvasgatott a hatalomról, melynek manapság oly szűkében volt. Ő is csatlakozott hozzá, mivel semmi máshoz nem volt kedve. A chislehursti ég esőt igért, de még nem kopogtak a cseppek.
– Anya, Apa! Ezt nézzétek! – trappolt be hozzájuk Eugén.
Tiszta apja: képtelen várni, gondolta Eugénia.
– Eugén, kopogni ki fog?
– Én nem! – jelentette ki a fiú.
– Helyes – dörmögött Louis.
Tizenhét éves, a legrosszabb kor egy fiúnál. Már azt hiszi, hogy felnőtt, de közben gyerekálmokat álmodik. Eugénia sóhajtott egy mélyet és megpróbált túllépni anyai ösztönein, mely igencsak előnyös viselkedés egy majdnem felnőtt kamasz estében. Ilyenkor az ösztönök már régen nem jók semmire. Ész kell ide és rengeteg türelem.
– Tessék, Eugén!
A fiú egy méretes fadobozt tett le az asztalra. Hogy eddig hol dugdosta az Eugénia előtt komoly talány volt.
– Ez mi?
– Ez, anya, egy… – a fiú megcsóválta a fejét. – Inkább megmutatom.
Eugén nekiesett a doboznak és feltépte az amúgy már egyszer meggyalázott fedelet.
– Elsőnek ez! – mondta és kivette két vastag oszlopot, melyek pányvákkal voltak megerősítve. – Tartórudak.
– Ugye nem sátor? Mert annak alacsony és túl vastag – jegyezte meg Louis.
– Figyeljetek – nézett fel izgatottan Eugén. Egy hosszú, szőnyegként feltekert hálót vett ki, és egy mozdulattal kiterítette az üvegház padlójára. A két oszlopot a háló két végére fektette. – És most jön a lényeg! – mondta majd két ütőt és három labdát vett ki a dobozból.
Hosszú ideig csönd lett.
– Na? – kérdezte Eugén.
– Tenisz. Nem szeretem – vont vállat Louis.
– Nem-nem! – mutatott nemet Eugén mosolyogva. – Ez, apa, sphairistikè.
– Az mi a fene?
– Hát ez az! – kiáltott diadalmasan Eugén. – Apa! Ez… ez fantasztikus. Egy játék. Olyan, hogy… már láttam, de most, hogy küldtek nekünk egy csomaggal… apa, nekünk kell egy pálya.
– Nem kell!
– Apa! Kell!
– Apád azt mondta, hogy nem kell. Pláne olyan játékra, aminek a nevét ki sem lehet ejteni – foglalta össze az eredményt Eugénia. – Hogy is hívják?
– Sphairistikè. És szenzációs – lelkesedett tovább Eugén. – Apa!
– Na, jó – legyintett egyet Louis. – Mi kell hozzá, hogy játszák, mi ez?
Eugén érezte, hogy már nyert és bedobta minden lelkesedését: – Egy nagyjából hússzor tízméteres gyep. Ez a pálya. Már beszéltem Charlessal, van gyepünk, van fűnyírónk, megoldja. Aztán középre kell egy háló, ezt most kaptam meg. Aztán felfestés, de az csak kréta, megoldjuk a fiúkkal. Aztán itt vannak az ütők, és a labda. Meg persze a szabályok. Ennyi. Ezek itt a fogadó udvarok, ez az alapvonal…
– Ez, fiam, akárhogy is nézzük, tenisz! – csóválta meg a fejét Louis.
– Nem, ez sphairistikè.
– Nem. Ez tenisz.
– Apa!
– Ez tényleg tenisz, Eugén – mondta Eugénia is kedvesen.
– Fiam, ezt mi találtuk ki úgy hétszáz éve. Nem kettő. Hét.
– Apa!
– Tényleg. Jeu de paume? Rémlik? A Louvre-ban van pályánk is. Vagyis már nem a miénk. De volt. Eugén, ez a mi játékunk és nem sphairistikè, ebben biztos lehetsz. Tizedik Lajosunk ebben halt bele, ha nem tudnád. Játék után hideg bort ivott, és tüdőgyulladást kapott. Vagy megmérgezték… ez most mindegy.
Eugénen látszott az értetlenség.
– De apa. Akkor miért kaptam egy csomagot, amiben…?
– Miért? Hát miért? – emelte meg hangját Louis. – Azért fiam, mert ilyen a történelem. Mert mindegy, hogy ki ért el először valamit, mindegy, hogy ki szerezte meg. Az idő, az a rohadt idő mindent elmos és megváltoztat. A történelem a legigazságtalanabb dolog a világon. Mert a történelemben nem az marad életben, aki a legmagasabbra mászott a hegyen, hanem aki a legnagyobbat tudja kiáltani onnan. Sőt, Louis, elmondom neked, hogy fel sem kell mászni a hegyre, elég, ha csak kiabálni tudsz. És az angolok elég hangosak. Ezért Louis. Mert mindegy, hogy ki vagy, ha nem tudsz annak látszani, aki vagy. Nemesség, kellem, bátorság mit sem ér, ha van nálad egy hangosabb is, aki lekiabál téged. Ezért fiam. Így halunk ki mindannyian. Elveszik tőlünk az előjogainkat, az eredményeinket, a méltóságunkat azok, akik hangosabbak. A történelem kegyetlen hazugságok halmaza, amit a jelen hazugjai írnak. Ezek… ezek a…
Louis arca vörösödni kezdett, így Eugénia úgy döntött, hogy véget vet a jelenetnek.
– Eugén, ez tényleg tenisz. Apádnak igaza van. Ő maga építtetett két jeu de paume pályát a Tuileries-ban amikor még ott voltunk. Szép idők.
– Hát azért nem – állt bele a vitába szintén vöröslő fejjel Eugén.
– Mit nem? – morgott Loius.
– Szerintem nem csak a hangerő számít.
Tényleg apja fia, gondolta Eugénia.
– De igen: Ezek a gyepnyíró, piperkőc hangemberek, ezek a tolvajok…
– Apa, szerintem azért más is kell még a hangerő mellé.
– Kell? Igen? Te már csak tudod, fiam. És mi kell, ha szabad kérdeznem? – hörgött Louis. Régen nem jött ki ennyire a sodrából. Aztán egész délután jajgat majd a vérnyomása miatt, csóválta fejét Eugénia.
– Például erő. Az sem árt.
– Erő. Hát igen, az tényleg kell. Sőt, inkább erőszak. Igazad van, fiam. A hazugsághoz erő is kell, hogy igazzá váljon. Így cserél gazdát a múlt. A történelem, az eredmények… nem többek egy bőröndnél, amin folyton át és átragasztják a tulajdonos címkéjét egészen addig, míg már minden ködbe vész… Ez történt a mi kis teniszünkkel. Igazad van, Eugén, erő is kell hozzá.
– És ész.
– Tessék?
– Ész is kell hozzá. Olvastad a szabályokat?
Louis legyintett egyet.
– A tenisz szabályait ismerem. Vagy háromszáz évesek.
– Ezek háromszáz évesek? Csodálnám – vett elő egy papírlapot a dobozból Eugén és olvasni kezdett.
Pár percig tartott a bemutató. Louis addigra lehiggadt, aminek Eugénia kifejezetten örült.
Eugén befejezte a felolvasást.
– Na?
– Akkor is hangemberek. Erős, hangos, okos gazemberek – vont vállat Louis.
– Az lehet, de jókat kiabálnak, apa.
– Nem lehet jó, amit kiabálnak.
– Miért?
– Mert tolvajok.
– Apa, attól még…
– Na, akkor ezt befejeztük – állt fel Eugénia, hogy berekessze a vitát. Ha Loius újra belelendül, akkor az egész délutánnak lőttek.
Eugén elhallgatott és elkezdte visszapakolni a készletet. Louis felvette a könyvét, de látszott rajta, hogy képtelen visszatérni a betűkhöz. Legvégül az ütők tűntek el a színről. Eugén visszaillesztette a láda tetejét és nekiveselkedett a cipelésnek, amikor Louis újra megszólalt.
– Adogatóudvar?
– Aha! – csillant meg Eugén szeme. – Kettő van belőle. Oda kell ütni a labdát a szervánál. Egy gém négy pont. A pontok olyanok, mint nálunk 15, 30, 40…
– Negyven?
– Negyven.
– Mondtam, hogy tolvajok.
– Egy szett hat nyert gém…
Eugénia látta, hogy mindkettőnek csillog a szeme, ahogy belemerülnek a témába. Hát ennyi, mosolyodott el aznap először. Tolvajok ide vagy oda, azért az angolok tudnak valamit. Az ebéd pedig kellemes lesz. És csak ez számít.
*
Március 7. A tenisz világnapja.
Tenisz:
„A tenisz története a 12. századig nyúlik vissza. Ekkortól vannak feljegyzések a francia jeu de paume nevű játékról, amely a mai modern tenisz őse. Ebben a játékban még kézzel ütötték a labdát, amelynek anyaga is eltért a ma használatostól. Az első lejegyzett teniszjátékos X. Lajos francia király volt, aki egy meccs után túl sok hűtött bort ivott és tüdőgyulladásban meghalt. Vagy megmérgezték. Az Angliába átkerült játékban a 15. században már ütőt használtak, és itt alakítottak ki először megrajzolt pályákat, illetve építettek labdaházakat.
1869 körül Harry Gem barátjával, Augurio Pererával egy újfajta ütősjátékot játszottak, amit először pelotának, majd lawn tennisnek neveztek (mivel 1850 környékén feltalálták a fűnyírót). 1872-ben két helyi orvossal, Frederic Haynesszel és Arthur Tomkinnal létrehozzák a világ első teniszklubját, Leamingtonban. Valószínűleg tehát – a legendával ellentétben – nem W. C. Wingfield, hanem Harry Gem találta fel a mai értelemben vett „modern teniszt”, viszont Wingfield hagyományozta az utókorra azzal, hogy 1873-ban „Sphairistike” (gör. ’labdajáték’) néven kereskedelmi forgalomba hozta. Az 5 guinea áron forgalomba hozott csomagban két hálótartó vas, a háló, két teniszütő, indiai gumiból készült labda, valamint a játékszabályok leírása volt. Wingfield spairistike-je (lawn tennis, royal tennis) a francia jeu de paume (angolul: real tennis) továbbfejlesztett változata, amit füvön játszottak. A kaucsuklabdát külön azért fejlesztették ki, hogy megfelelően pattanjon a füvön. Több tenisztörténész szerint Wingfield idejében ültették át a francia terminológia nagy részét is az angol nyelvbe. Wingfield több ezer csomagot küldött szét a világba (ingyen), hogy elterjessze a sportot és ennek köszönhetően a világ több pontján egyszerre jöttek létre teniszklubok és szövetségek.
Az első tenisz tornát 1876-ban tartották. Gyorsan nőtt az amatőr tenisztornák száma is: Írországban (1879), Franciaországban a mai Roland Garros elődje 1891-ben, az ausztrál kolóniákon, Melbourne-ben (az Ausztrál Opent 1905-ben rendezték meg először). Az Amerikai Egyesült Államokban, Newportban (Rhode Island) is létrejött egy amatőr torna 1881-ben: a mai US Open elődje. A tenisz az 1896-os első olimpiai játékokon is szerepelt.
III. Napóleon:
Teljes nevén Charles-Louis Napoléon Bonaparte, francia katonatiszt, politikus, 1848–1852 között a Francia Köztársaság elnöke, 1852. december 2. – 1870. szeptember 4. között a franciák császára, 1870-ben belebukott a porosz-francia háborúba. Miután Párizsban, szeptember 4-én megbukott a bonapartizmus rendszere, felszámolták a császárságot és kikiáltották a köztársaságot. A volt uralkodó 1871 márciusában az angliai Chislehurstben telepedett le tizenhétéves fiával Napoléon Eugène Louis Jean Joseph Bonapartval és feleségével Eugenia de Montijoval. Mindvégig élvezte Viktória brit királynő vendégszeretetét. 1873. január 9-én halt meg, két vesekőműtétet követően.” Elődeivel ellentétben, nem szeretett teniszezni.
/forrás: wiki/