Én ön, uram

A Teremtő a teremtés után nagyjából öt egységgel nézett le újra a munkára, majd egy ideig nem vette le a szemét róla. Újabb és újabb kincseket fedezett fel a műben. A létrehozott lények pedig szemkápráztató sürgésben alakították át szüntelen az alkotást.

– Valami baj van? – lépett mellé a Teremtőhelyettes.

– Nem. Csak csodálom ezt az egészet. Szemkápráztató – suttogta a Teremtő.

Együtt nézeték a lenti kavargást.

– Tényleg izgalmas.

– Ez annál több. Ez csoda.

– Amit maga teremtett – kuncogott fel a Teremtőhelyettes.

– Attól még lehet csoda. Egy jó teremtő pont attól jó, hogy őt magát is meglepi a műve. Ezt jól jegyezze meg a jövőre való tekintettel.

– Nem először mondja már, uram – biccentett egyet a Teremtőhelyettes. – Csak éppen csodálkozom, hogy pont ez nyűgözi le. Annyi volt már ezelőtt is.

– Éppen ezért izgalmas. Soha nem lehet tudni, hogy melyik mivé válik. Ez a teremtés kiismerhetetlen, misztikus csodája.

– Misztikus? – nevetett fel a Teremtőhelyettes. – Nocsak. A végén még kiderül, hogy más filozófiai alapon áll, mint amit hirdet magáról.

– Pontosan tudja, hogyan értettem – legyintett a Teremtő. – Az élet kiszámíthatatlan. Annak megismerése maga az élet izgalma.

– Ebben semmi misztikus nincs – jegyezte meg a Teremtőhelyettes.

– De van. A váratlan mindig misztikus. Mindig van benne valami, ami túlmutat a szabályokon. Nézd! – bökött le a hirtelen megélénkülő műre a Teremtő. – Erre most számítottál?

– Nyilván nem, de attól még volt rá esély, hogy ilyen legyen.

– Igen, de attól még csodás és kiismerhetetlen. A mű soha nem válik az alkotóvá. A teremtő nem a teremtett. A kettő két lét, és ezért az egyik mindig kiismerhetetlen marad a másik számára, miközben mély vágy lángol benne arra, hogy megismerje azt. Ez a teremtés ajándéka. A nem azonosság misztikus hiánya. Én valójában nem tudom, hogy lent mi történik.

– Nem? – nézett a Teremtőre most már erőteljes kíváncsisággal a Teremtőhelyettes.

– Nem igazán. Persze úgy vélem, hogy tudom, és ha mélyre mennék, akkor tudhatnám is, de eközben mindig lenne bennem egy kis hely a tudatlanságnak. Mert az ott – mutatott a műre – nem én vagyok. Még akkor sem, ha én hoztam létre. Ez az élet csodája.

A Teremtőhelyettes elgondolkodva nézte a művet, mely azóta is szemlátomást megváltozott és átalakult.

– Akkor a mű mégis önálló?

– Igen – mosolygott rá a Teremtő. – De ez titok. A hivatalos álláspont az, hogy nem az.

– De ha önálló – folytatta a Teremtőhelyettes és nem hagyta magát eltéríteni a gondolatmenettől –, akkor a mű megvan nélkülünk is. Kiismerheti önmagát, ha úgy látja jónak.

– De…?

– De persze csak magát ismerheti meg.

A Teremtő rákacsintott.

– De uram, akkor ők… akkor nekik nincs is szükségük…

– Nincs. Tudod, barátom, túl sok titkot rejt a mű önmagában ahhoz, hogy mással kéne foglalkozniuk. Nosce te ipsum, ismerd meg önmagadag. Ez elég feladat minden műnek. Nem is kell más.

A mű a szemük láttára pörgött és zúgott új és új formákat létrehozva önmagából.

– És ön? – kérdezte alig hallhatón a Teremtőhelyettes, akivel az elmúlt percekben ötször fordult meg a világ.

– Én? – nézett fel rá a Teremtő mosolyogva. – Én, barátom, én nem hiszek a Teremtőben. Elég titok van itt nélküle is.

*

Június 21. A humanizmus világnapja

„A humanizmus szó a studia humanitatis (az emberre vonatkozó tanulmányok) kifejezésből származik, amely a reneszánsz idején a görög-római kultúra tanulmányozását jelentette. A jelenben ismert formájában a 19. században lett ismert, átfogóan jelölve minden olyan gondolkodói beállítottságot, amely a természet rendjében az ember fontosságát hangsúlyozza. Napjainkban a kifejezés többé-kevésbé azonos jelentésű az ateizmussal vagy a világi racionalizmussal, de ismert úgy is, mint olyan gondolkodás, amelynek előfeltevése szerint az ember és a természet között ontológiai (létezésbeni) különbség áll fenn, s ezért az ember elsőbbséget élvez a társadalom, a történelem és a kultúra értelmezésében.

Modern kori humanisták:

Bertrand Russell (1872–1970)

Thomas Mann (1875–1955)

Albert Schweitzer (1875–1965)

Albert Einstein (1879–1955)

Erich Fromm (1900–1980)

Carl Rogers (1902–1987)

Jean-Paul Sartre (1905–1980)

Abraham Maslow (1908–1970)

Walter Jens (1923–2013)”

/wiki/

**

Kedves Olvasóm!

Nyitva van a Közösségi Olvasók Társasága!

Egy olyan közösség, akik tagságukkal lehetővé tették/teszik, hogy egy író írhasson mindenki számára. Most te is ezért olvashattad el ezt a történetet.

Ha fontosnak véled, hogy támogass egy írót, aki mindenkinek ír, tedd meg a tagságoddal.

Hetente 5 írást kapsz kettő helyett. És persze azt a 1080 novellát, néhány hosszabb kisregényt is, melyek eddig megjelentek.

Köszönöm!

Varga Lóránt

Közösségi író

Link a kommentben.