Itt mindenki

Iván egy ideje csak a plafont bámulta. Körülötte minden nyüzsgött, de ő nem igazán folyt bele a világ dolgaiba. A kórteremben valami galiba történt. Gondterhelt arcokat látott akármerre nézett. Hát csak aggódjanak, végül is haldoklom, már csak nem izgatom fel magam hülyeségeken, gondolta. Tudta, hogy nem téved. Eddig is voltak gyenge pillanatai, de ez a legutóbbi már teljesen más volt. Dolgok mozdultak meg benne, és nem a jó irányba. Lassulás. Talán ez volt a legjobb szó az egészre. A szervek is lelassulnak. Nincs bennük több nafta. Aztán valamelyik leáll és akkor borul minden, mint a kártyavár. Erre számított. Egyáltalán nem félt. Nem is izgatta magát különösebben és ez komolyan meglepte őt. Ilyenkor az ember nyüszít, de legalábbis fél. Nála meg semmi. Persze az is lehet, hogy a legvégén mindenki így van ezzel, csak soha senki nem mondja el, mivel utóbb már nincs lehetőség a csacsogásra. Kuncogott egyet. Csak úgy magában.

A csend sokáig tartott. Nem tudta, hogy meddig.

– Tudom, hogy ébren van – szólalt meg valaki közvetlen mellette.

Kinyitotta a szemét. Minek színleljen?

Egy android nő állt mellette. Azonnal felismerte a modellt. Ezek már elélnek vagy száz évig, strapabírók és a legtöbbjük nem is tudja, hogy műember. Talán ez sem tudja.

– Ez most a túlvilág? – kérdezte.

– Nem, Iván, ez még az evilág. Én Perenna vagyok.

– Üdvözlet, Perenna. Megkérdezhetem, hogy mit keresek én még itt? Egészen biztosan tudom, hogy az előbb még haldokoltam.

– Az előbb… – ismételte a nő.

– Hát igen.

– Az az előbb nem most volt.

– Nem?

– Persze ha százhúsz évet maga előbb-nek nevez, akkor igen.

Becsukta a szemét, hogy átvegye a tényeket, de nem sokra jutott.

– Akkor most mi van?

– Újra beindítottuk – mondta Perenna. – Én a tanácsadója vagyok. Nem könnyű feldolgozni ezt az információt.

Ivan nagyot sóhajtott.

– Az előbbi megjegyzésében két dolgot nem értettem. Az első a beindítottuk volt, a második a tanácsadó.

A nő felnevetett.

– Szeretek Békkel dolgozni. Viccesek.

– Én Bék vagyok?

– B, csak sima B. Egyébként igen. Maga egy B. Most indítottuk újra.

Újra megpróbálta megemészteni a hallottakat, de még mindig elég kevés információ állt rendelkezésére.

– Már megint mondta azt a szót. Tudja, az én időmben, amit újraindítottak, az általában egy gép volt.

– Úgy van – bólintott a nő.

– Na mármost, ha engem újraindítottak, akkor maga azt gondolja, hogy én egy gép vagyok.

– Eddig stimmel – bólintott ismét a nő. Erősen küszködött, hogy ne nevesse el magát.

– A probléma az, hogy én nem vagyok gép.

– Na ez viszont nem stimmel.

– De stimmel.

– De nem.

– Hölgyem, én ember vagyok.

– Így van.

– Na végre. Azt ugye tudja, hogy az ember nem gép.

– Tényleg?

– Tényleg.

– És ha azt mondom, hogy de az?

– Akkor azt mondom, hogy téved.

– Én meg azt mondom, hogy maga téved.

Kezdett ideges lenni. Az egy dolog, hogy az előbb haldokolt, az is, hogy aztán kisesett pár perc, de az nincs helyén, hogy egy hülye android packázzon vele. Felkönyökölt az ágyban.

– Hölgyem! Tisztázzuk, hogy mi a különbség az ember és a gép között.

– Rendben – bólintott mosolyogva a nő.

– Az ember… az ember az él.

– A gép is.

– Nem. A gép nem él.

– De igen. Létezik, tevékenykedik, van energiafelhasználása…

– Értem, hogy mire gondol, de az élet nem erről szól.

– Nem?

– Nem. Figyeljen ide. Nem akarok durva lenni, de itt van példának okáért maga. Remélem tudja, hogy magácska nem ember.

– Tudom.

– Óh! Azt hittem, hogy ezzel nincs tisztában.

– De igen. Android vagyok és élek.

– De az nem élet, amit maga csinál.

– Én szerinem az.

– Hölgyem, ön megcsinálták.

– Magát is.

– Nem. Engem nem. Engem az anyám és az apám csinált.

– Úgy van. Tehát megcsinálták.

– De nem úgy, ahogy magát.

– Változik a technológia, de a csinálás attól még csinálás. Engem gyorsnövesztettek, a maga modellje még kód alapú. Úgy is mondhatnám, hogy régi módszer.

– Mi az, hogy régi módszer? Ez az élet lényege. Petesejt, spermium, fogamzás, fejlődés, biológia.

Már szinte kiabált.

– Igen. Most mondtam, hogy régi technológia. Azóta sokkal gyorsabb és biztosabb módszerek is vannak.

– Én ember vagyok.

– Ebben nem vitatkozunk. Maga ember pontosabban: Ember 1.0.

– Én nem vagyok 1.0.

– De igen. Én például 1.8 vagyok, átmeneti verzió. Most a 2.4 fut.

Nem jutott szóhoz. A nő arcán nem látszott, hogy a bolondját járatja vele.

– Na látja. Ember vagyok, maga meg android. Számtalan dologban különbözünk. Ott van a gondolkodás, az érzések, a félelmek, a szerelem.

– Ez mind megy 2.0 verzió fölött.

– De magának nem?

– Én átmeneti vagyok. De nevetni azért tudok. Szeretek is. De igaz, néhány érzelem még nincs bennem.

– Na ez az! – lelkesült fel. – Mi, emberek ezzel születünk. Az álmokkal, a vágyakkal, az érzelmekkel. Ez teszi embert az emberré. És ezért nem vagyok robot, akit újra lehet indítani. És ezért lehet magát újraindítani. Érti már?

A nő megtörölte a szemeit, majd komolyan Ivánra nézett.

– Figyeljen ide. Elmondom gyorsan, hogy aztán át tudja gondolni. Maga ember. Vagyis egy korábbi modell. Az 1-es verzió. DNS-vezérelt, biológiai kivitel, nem túl strapabíró, de sokáig jó szolgálatot tett. Ezt követi egy átmeneti szakasz, ebbe tartozom én is, majd a 2-es verzió, ami pont olyan, mint maga, csak már nem kell vesződni a sejtosztódással és egyéb biológiai problémákkal. Eddig érti?

Bólintott, bár nem hitte el a nő egy szavát sem.

– Rendben. A helyzet az, hogy normál esetben, amikor lejárt egy ember élettartalma – ez úgy hetven, nyolcvan év – akkor hagytuk lebomlani. Most azonban kisérleteket folytatunk a 3-as változattal kapcsolatban és ahhoz szükségünk volt néhány emberre. Ezért aztán pár példányt újraindítottuk, egy B körre. Maga is ebben a programban van.

– Felélesztettek?

– Újra indítottuk.

– Az embereket fel szokták éleszteni.

– Az embereket is újra szokták indítani. Értse már meg, mindenki gép.

– Az emberek…

– Azok is. Ezen a bolygón a kezdetektől mindenki gép volt, és gép is lesz. Soha senki nem volt nem gép. Mindegy, hogy hogyan hívjuk. Csak a verziók különböznek. Csak azok, semmi más. Most hagyom, hogy megeméssze, amit hallott, aztán elmegyünk és átvesszük a feladatait.

Elszorult a torka. Lehet, hogy meghalt és talán ez a pokol. Az még mindig jobb lenne, minthogy mindez igaz legyen.

– Én ember vagyok.

– Igen. 1.0 – bólintott kedvesen a nő. – Ez volt a modell fantázianeve: Ember.

Zakatoltak benne a gondolatok.

– És… Én tudok fingani – bökte hirtelen azt, ami az eszébe jutott.

– Gratulálok!

– Maga tud?

– Én… hát én nem – válaszolta a nő miközben kacagni kezdett. Könnycseppek jelentek meg a szemében.

– De én igen – szólalt meg egy hang a szobában. Odakapta a fejét. Egy férfi lógatta a lábát egy falhoz tolt asztalon ülve. A férfinak négy karja folt és két feje.

– Ez mi? – kérdezte megrökönyödve.

– Ez is ember – válaszolt a nő.

– 2.1-es bemutató modell – biccentett felé a férfi.

Érezte, hogy kiveri homlokát a víz. El fogok ájulni, gondolta.

– El ne ájuljon itt nekem – ugrott oda hozzá a nő.

– Nem, nem, nem – hörgött elkeseredetten. – Ez nem lehet igaz. Az ember szentsége létezik. A biológia, a fogantatás, a nők, az evés, a költészet, a regények, filmek, a félelem, különösen a félelem. Ez emberi. Ez vagyok én. Én visszautasítom ezt… ezt az egészet. Engem nem csináltak. Én születtem. Én szenvedtem. Én teremtek és nem engem teremtettek. Én ember vagyok. Ember. Nagy betűvel.

A szobában csend lett.

Aztán az asztal felől felrebbent egy szolid galamb.

– Hoppá! Bocs, ebédre bab volt – súgta halkan a négykezű. – Látod, haver, én mondtam, hogy nekem is megy.

*

Június 25. Nemzetközi Szárnyas fejvadász nap

A mozikban 1982. június 25-én kezdték vetíteni az azóta kult filmmé vált szárnyas fejvadászt.

**

Kedves Olvasóm!

Nyitva van a Közösségi Olvasók Társasága!

Egy olyan közösség, akik tagságukkal lehetővé tették/teszik, hogy egy író írhasson mindenki számára. Most te is ezért olvashattad el ezt a történetet.

Ha fontosnak véled, hogy támogass egy írót, aki mindenkinek ír, tedd meg a tagságoddal.

Hetente 5 írást kapsz kettő helyett. És persze azt a 1080 novellát, néhány hosszabb kisregényt is, melyek eddig megjelentek.

Köszönöm!

Varga Lóránt

Közösségi író

Link a kommentben.